Irodalmi Szemle, 1987
1987/7 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Szintézisek felé
KRITIKA ALABÁN FERENC SZINTÉZISEK FELÉ (Fónod Zoltán: Tegnapi önismeret) A két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom kérdéseivel többen foglalkoztak irodalmunk felszabadulás utáni szakaszában is. A részben eltérő szempontokat is érvényesítő megközelítések mind gazdagították irodalmunk haladó hagyományainak feltárását. A folyóiratokban és különböző tanulmánygyűjteményekben megjelent cikkeken és tanulmányokon kívül egész kötetek is foglalkoznak ezzel a témával. Alapozó jellegű ebből a szempontból Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén (A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között) című, 1967-ben megjelent könyve, mely bőséges forrás- és dokumentumanyag felhasználásával mutatja be a kisebbségi magyar helyzet kialakulásának és fejlődésének meghatározó tényezőit az „első republikában”, jellemzi a kisebbségi önvédelem poltikai-világnézeti formáit, az ifjúsági mozgalmakat, az irodalmi élet kialakulásának sajátos körülményeit, valamint a tudományos élet, a művészetek és a sajtó szerepének jelentőségét. Turczel Lajos irodalomtörténészeink közül elsőként tárta fel azokat a társadalmi, történelmi, jogi, gazdasági és politikai körülményeket, amelyek meghatározták a magyar nemzetiségi létet a két háború közötti Csehszlovákiában. A korszak csehszlovákiai magyar irodalmának tanulmányozásában fontos kézikönyv Csanda Sándor Első nemzedék (1968) című kötete, mely portrék formájában tekinti át a két háború közötti időben alkotó írók és költők munkásságát. A szerző — tulajdonképpen előtanulmányokra való támaszkodás nélkül jelentős anyagfeltárást és összegzést hajtott végre, s így filológiai értelemben szintén alapozó munkát végzett. (Mindkét könyv megjelent a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatban is.) Fontos és úttörő jelentőségű Szeberényi Zoltán 1972- ben megjelent monográfiája is, A vox hu- mana poétája (Győry Dezső csehszlovákiai költészete), mely a két háború közti időszak egyik legjelentősebb alkotójának lírájával foglalkozik. A tradicionális módszerrel megírt mű a korszak egész arculatának jobb megismerését is elősegíti. Az összegező alkotások mellett számos részkérdés megvilágításával is foglalkoztak irodalomtörténészeink, így Turczel Lajos Írások mérlegen (1958), Írás és szolgálat (1965), Portrék és fejlődésképek (1977), Hiányzó fejezetek (1982) című köteteiben, Csanda Sándor Valóság és illúzió (1962), Hidak sorsa (1965), Szülőföld és irodalom (1977), Fábry Zoltán (1980), Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai (1985) című műveiben, Szeberényi Zoltán legutóbb megjelent kötetében, a Visszhang és reflexióban (1986), melyben számos új adat került felszínre, több, irodalmi életre vonatkozó adalék, alkotókat és műveket jellemző újabb szempont került hangsúlyozásra. Szükséges mindezt elmondanunk, mert Fónod Zoltán legújabb tanulmánykötete, a Tegnapi önismeret első három nagyobb fejezete (a kötet központi része) szintén a két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalom problémaköreit vizsgálja. A témával való foglalkozás nem előzmény nélküli Fónod irodalomtörténeti munkásságában, mert eddig megjelent köteteiben jVallató idő, 1980; Körvonalak, 1982) is lényeges fejezeteket szentelt az „első köztársaság” magyar irodalmi és történeti kérdéseinek. Nemcsak irodalmár ő, hanem képzett történész is, s munkásságában e két, érdeklődését meghatározó alapirány szervesen ötvöződik a politikai orientáltKRITIKA
