Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - FIGYELŐ - Keszeli Ferenc: Tallós Prohászka István

Mint ahogy a Himalája sem kő és hőfödte szirt csupán, hanem elősorban az ember, aki ősidők óta él a hegyek lábánál, vagy távoli tájakról zarándokol oda a hegyet meghódítani.

■ A Csallóköz földrajzi behatárolása igencsak könnyű feladat, hiszen Európa legtekintélyesebb folyama, s annak elcsatangoló, a medrét oly kanyarogva kereső, de mégis az ősmederbe visszatérő ága rajzolja határait — ily módon is kifejezve e földrajzi fogalom állandóságát. Teszi ezt a víz valósan és képletesen — még akkor is, ha olykor sorsdöntő módon kilép a medréből, majd visszahúzódik ismét. Vad és szelíd, mint az ember, aki az elvadult vizet legutóbb két évtizeddel ezelőtt zabolázta mge.

■ De elég-e vajon térképet rajzolni a Csallóközről? Mit mondhat a térkép egy távoli léleknek? Hát igen! Ki másra gondolhatna eddig eljutva az ember, mint Radnótira.

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e

táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty

Mihály.”

■ Jómagam 1965-ben, az árvíz idején jártam először a Csallóközben. Hogy föntről, repülőgépről láttam meg először, annak ma már szimbolikus jelentőséget tulajdonítok, mint annak is, hogy legrosszabb állapotában, lerongyolódva, siralmas napjaiban láttam — szinte egyszerre látva rá az egész területre. És persze nem tudtam, hol lakott itt Tallós Prohászka István. Mi tagadás: azt sem tudtam, hogy ki volt.

■ Ma már tudom és vallom: olyan festője volt ő e tájnak, az itt élő népnek, akinél többet, beszédesebben még aligha szóltak a Csallóköz népéről. Aki nem élettelen térképet rajzolt, mert tudta, hogy szólni róla, s kifejezni — nem mindenkinek adatott meg, nem bárki által teljesíthető. Akinek négy-öt képével a hónom alatt átrepülhetem az óceánt, s általuk nyelvtudás nélkül mondhatom el a legelső szembejövőnek azt, hogy honnét jöttem. Hogy valahol Európa közepén van egy sziget a szárazföldön, ahol a huszadik század első felében ekképpen élt az ember, így nézett ki a faluvég, a vásártér, az utca, pontosan ilyen volt egy reggel, amikor a malom előtt felsorakoztak a szekerek. Ez itt a Duna, ködben és napfényben, a ladik ezé és azé az emberé, s a bokrok

alatt táplizó embert így és így hívják, s doborgazi illetőségű lakos. Ez itt az éjjeliőr, az ott az ördög, amaz a vízimanó, amott pedig a tüzes szekér látható. Ez pedig a tejfalusi búcsú s a képen vagy másfél száz figura a ringlispíl körül. Lovak, szekerek, kerékpárok, baromfi, lúd- kosár, borító és megint ladik, fák, bokrok, vadvizek, aratók, koldusok, temetők, gőgös gazdák, hetyke legények és fejkendős asszonyok, kémények, nádtetők — és zsákok a földön, zsákok a szekéroldalban, sarló a pajtaajtó fölött, és istráng, lószerszám, lovas szánkó a téli utcán, fölötte varjak, a háttérben botlófüzek, csupasz jegenyék.

N Jóllehet a távoli idegen mindezt egzotikusnak minősítheti, s mondhatja akár idejétmúltnak is, de aligha gyaníthat mögötte kitalált világot, mi több, nem lehetnek kétségei a figurák, a környezet igaz volta felől. S lehet ez az idegen olyan, aki a legharsányabb utcai plakátot sem veszi észre — kevés figyelemmel is felismerheti a vásznak eleven vibrációját, az ábrázolt világ megközelítésének oly ritkán tapasztalható módját, eszközeit. E megközelítés lényege mindig a látás gyermeki tisztaságát, azt is mondhatnám, ártatlanságát idézi — annak ellenére, hogy a modell, az objektum a festő által már csontig ismert, hiszen azzal minden esetben vérségi kapcsolatban áll. Talán e lélektani és „genetikai” komponensek viszonyának evidens volta magyarázza, hogyan s miért tudott Tallós Prohászka István a maga szülőföldjének szintézisteremtő művésze lenni. Mert bár hányatott életének egyéb

— a Csallóköztől idegen, vagy azzal rokon — tájain is mindig sokat dolgozott, életművének legjobb, legjelentősebb darabjait a szülőföld ihlette művek alkotják, s alkotó évtizedeinek legjobb periódusa is otthoni, somorjai fogantatású időszak — méghozzá feltűnő. Mint ahogy feltűnő az is, hogy a mosoni években nem tudta igazán felülmúlni egykori önmagát.

■ De fussunk végig a festő életrajzának rövid, ám sok összefüggést kiemelő kronológiáján.

■ Kilencven évvel ezelőtt, 1896-ban született Somorján. A monarchia ekkor még békés napjait éli s Budapest sosem látott pompával ünnepli a nemzet fennállásának ezeréves évfordulóját. A szónokok dicső múltról és még dicsőbb jövőről beszélnek, de az őszi választások során már igencsak erőszakos eszközökkel kell rendezni