Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Adalékok Fábry Zoltán levelezéséhez II.

szó: a Sarló erőit nem szabad hagyni elfecsérlődni. A Sarló értékeit vissza kell szerezni a közös munkára. Visszaédesíteni nem lehet. Nálunk ismeretlen a cukor és az ígérgetés. Ütni kell rajtuk egyet, felijeszteni őket, számadásra kényszeríteni. Aki hozzánk tartozik, annak fájni fog a seb és védekezni fog körömmel és foggal és akkor ebben a szent dühben talán találkozunk. De ezt meg kellett írnom, mert ha ezt meg nem teszem, akkor akkor vonhattál volna felelősségre. Tessék állításaimat (melyek tudatosan voltak általánosítva, úgyhogy még Edgár is prüszkölt tőlük) tettekkel tényekkel cáfolni. Lássunk más munkát a Magyar Újságon kívül. Mondhatnátok: adjatok lehetőséget. Nos ez is megvan és éppen miattatok lesz meg. Az 0—at melyet a nyomda nagy adós[s]ághátrálék miatt nem nyom, amíg a fél adós[s]ág nincsen kifizetve, reorganizálásra átvette Edgár (a kiadóhivatalt és szerkesztési segítséget). Én adtam neki a megbízatást (ez is elégtétel és a Sarló elégtétele). Amennyiben nem akceptálják és Edgár munkája elé akadályokat gördítenek én is levonom a konzekvenciát. A közösség tehát már itt is kifejezésre jut. Csak a munkába kell kapcsolódni. Ez azonban a munkának talán csak lényegtelenebb oldala a Sarló szempontjából. A Sarló erőit vissza kell állítani a munkába, a nagy intellektuális munkába. Novembertől megindítjuk ÁLLÁSFOGLALÁS címmel ezt az intellektuális lapot. Közelebbit érdeklődj Horváth Ferinél. Itt az első cél: nektek teret adni, a Sarlót feltámasztani. Ha akaratlanul, a dolgok állásáról nem tudva, vétettem a Sarló ellen, akkor ezt most fogom jóvá tenni. És ez lesz az erkölcsi alapom. A te leválásod fájt nekem a legjobban, legnagyobb örömöm akkor lesz,., ha magam mellett tudlak.

Ez az üzenetem, ez a válaszom, a te dolgod, hogy mit csinálsz vele.

Szeretettel

aláírás

Fábry Zoltán levele Peéry Rezsőhöz.

Stos, 11. II. 1935Kedves Bió,

amint látod leveledre azonnal felelek. Nehogy megint évek múlva számon kérd tőlem. Mindenekelőtt tisztázzuk a Korparancs ügyét, illetve ezzel kapcsolatos türelmetlenségem okát. Edgár nyomatékosan azt írta, hogy te nagyon szeretnél a Korunkban róla írni. Erre — miután én ezt megtiszteltetésnek vettem — azonnal írtam Gaálnak, hogy ne Írasson senkivel, mert te fogsz írni. Vártuk kéziratodat a januári, vártuk a februáriba, vártuk a márciusi számba. Gaál érthetően türelmetlenkedett és engem okolt, hogy minek avatkoztam be a dologba. Ezért csak ezért türelmetlenkedtem és írtam neked újra, hogy most már tisztán lássak és tudjak valamit Gaállal közölni miheztartás végett. Te ott követted el a hibát, hogy levelemre egy lapon egy sorban közölhetted volna, hogy jelenleg nem érsz rá és ezzel a dolog el lett volna intézve.

Térjünk tehát vissza az évek előtt válasz nélkül hagyott levélre. Vannak taktikai meggondolások: a magunk szennyesét nem vásárra vinni. Én egy párszor beugrottam, és olyan hibákat követtem el, amikért nincs felmentés. Ha valaki, akkor én vagyok az,, aki a moszkvai arisztokráciát támadtam, támadom és támadni fogom. De ezt velük intéztem el és ma úgy nézem őket — tisztelet a kivételeknek (Barta, Balázs, Lukács) — mint akik nem léteznek. Amikor eljött az alkalom, hogy higgadtan, objektívan pirítsam rájuk a giccset, akkor megtettem: Lásd: Korunkban a Puritán realizmust. Visszatérve az akkori esetre: ott is feneklett meg a dolog, hogy én egyszerűen nem szólhattam hozzá, mert a vitás tárgyat: Gergely Nyegeroloi krokodilját én egyáltalán nem olvastam. Kértem, hogy hozzászólhassak, de Edgárék a kéziratot nem küldték el. Elhiheted nekem, hogy ezek az urak senkit nálamnál jobban nem gyűlölnek. Ha ismerném.