Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 6.

ország „fájó és irtózatos komédiává“, hogy vigyázó szemét Moszkvára vetette s úgy tárta fel a „Szűz Mária védelme alatt álló ország” keservét. Olyan publicisztika ez — magas fokon, —, melynek kiváló példáját a magyar irodalmomban legutoljára Ady mutatta. Politikai mondandójának érvanyagát történelmi párhuzamokkal, szembesítésekkel tette még hatásosabbá, meggyőzővé. Forradalmat várón írta, hogy a „giccsel, vérrel, könnyel és hóhérkötéllel” a vesztébe táncoló „romlott, hazug és vak társadalommal“ szemben tömeglakásainak odúiban és a hetipiacok embervásárain már gyűlik, érik a „nincste- lenség, a kenyértelenség, a kitagadottság bosszúja, ereje, jövője”. Ügy ítélte meg, hogy harminckettes magyar akasztófák alatt „találkozott, és egyesült egy akarattá — Nép-Magyarországgá!”27 az a tiltakozás, melyet a vérengzés kiváltott.

A kommunisták álláspontját képviselte akkor is, amikor Különvéleményt mondott a nemzeti kisebbséget érintő kérdésekben. Az 1933-as nép- számlálás eredményeként ugyanis, amikor néhány szlovákiai városban a nyelvrendeletben előírt húsz százalék alá csökkent a magyar lakosság száma, és a városatyák eltüntették az utcákról, intézményekből a magyar neveket, Fábry az államalkotó pártok, köztük a szociáldemokraták árulását látta ebben a kisebbséget sújtó intézkedésben. Kassa magyar szellemiségű hagyománya, irodalmat megújító tevékenysége, Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Dávid munkássága mellett az igazi érvanyagot a kommunista párt nemzetiségi politikája

és a Szovjetunió nemzetiségeinek az élete szolgáltatta. „A magyar kisebbségi jogokat a hivatalos magyar pártokon kívül a legkövetelőb- ben egyedül a kommunista párt védte. Cseh, szlovák, német, magyar kommunisták egyformán szálltak síkra a magyar nyelv jogaiért... Vannak esetek, amikor csak a kommunisták állhatnak sorompóba a kisebbségekért az imperializmussal szemben ...“ — állapította meg Fábry.28

A heccnacionalizmusokkal és profitpatriotizmussal

szemben a Szovjetunió jelentette számára a példát. A pesti lapok elfogultságáról, Kati-kommunizálásáról írta: „Egy nemzetnek, melynek magyarsága négy államban él kisebbségi sorban, illenék tudni, hogy a Föld egyhato- dán létezik egy állam, ahol teljes egyenjogúságában, egymást erősítve él 150 nemzetiség, hogy van egy állam, ahol ez a szó: »kisebbség«, elsőrendű kötelességet és feladatot ró az államra: hogy minden erővel előmozdítsa a kisebbségi sajátosságot, nyelvet, egy nép életének zálogát.” A cseh lapoknak címezve jegyezte meg, hogy „a Szovjetunió boldogulásának egyik titka: a nemzetiségi, a nyelvi kisebbségi jogokkal való komoly törődés”. A magyar dolgozók kiszolgáltatottságával magyarázta, hogy a munkához jutott dolgozó „kedveskedni akar gazdáinak”, s ezért a magyarság tömegesen veszíti el tanköteles gyerekeit, a jövőt jelentő nemzedéket. Marx igazságával üzent: „Egy nemzet sem lehet szabad addig, amíg egy másikat elnyom.“

Politikai szemléletével s az időszerű pártpolitikai,

munkásmozgalmi, stratégiai és taktikai okokkal magyarázhatjuk, hogy Fábry a két világháború közötti tevékenysége során viszonylag keveset foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel. Ez a témakör a harmincas évek végén került egy-két írásában előtérbe, egyrészt a CSKP VI. kongresszusának hatására (mely Csehszlovákia népeinek és nemzeteinek egyenjogúságát, nemzeti ön- rendelkezését deklarálta), másrészt a felerősödő nacionalista és irredenta kampány ellensúlyozása ösztönözte ezt. Ezeket a kampányokat a Szudéta vidéken a henlei- nisták, magyar vonatkozásban pedig az egyesült magyar párt képviselői szították. A nemzeti kisebbségi jogok védelme Fábry számára a CSKP politikájának támogatását jelentette (beleértve a besztercebányai programot is, mely Szlovákia fejlesztésével foglalkozott), valamint a köztársaság egységének erősítését a fokozódó fasiszta veszéllyel szemben.

A magyar nyelv szlovenszkói sorsa című sorozatában a Magyar Nap hasábjain (1936 május) nemcsak a múlt bűneivel, a magyar történelem során a nemzetiségekkel szemben elkövetett igazságtalanságokkal foglalkozott, hanem azzal a „nyelvi imperializmussal“ is, amelyért az új történelmi helyzetben Szlovenszkón és szerte az utódállamokban a kisebbségi magyarság fizette a számlát. „Minden nyelvnek olyan a sorsa — írta Fábry —, amilyet megérdemel... A hatalommal egyjelentésű államnyelv, az ápolt, dédelgetett magyar nyelv, máról holnapra mostoha sorsra jutott, védekezésre kénysze