Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 6.

FÓNOD ZOLTÁN

MEGMOZDULT VILÁGBAN... 6. VISZI AZ IDŐ A KÖDÖT

A közírás felelőssége Fábry Zoltán munkásságában

F

ábry Zoltán közírói tevékenységét távolról sem tekinthetjük amolyan pót- cselekvésnek. A kritikus és közíró szinte elválaszthatatlan az ő személyében. Az irodalom éltető és érvelő anyaga megtalálható közéleti publicisztikájában, a közéleti szenvedély, politikai ítélet és elvárás pedig irodalomkritikai tevékenységét hatotta át. Bálint György közép-európai közírónak mondta magát, s ebben a megfogalmazásban az európaiság csupán a helymeghatározással szűkült a mi kereteinkre, szemléletét tekintve a kontinensért érzett felelősséggel harcolt ő is Európáért. Hasonló felelősséget érzünk Fábry Zoltánnál is.

Közírói tevékenységének igazi reneszánszát a harmincas évek jelentették. A korparancsként magára vállalt közéleti felelősség, az igazság kimondásának bátorsága, a „harc a proletárért” igazságának felismerése egyaránt jellemezte a tevékenységét. „A kornak felelős szlovenszkói magyar író mint az aktív humanizmus magyar szószólója a mai magyar szellemiség egyre jobban gyengülő vox huma- náját erősíti... és mindenben és mindenkor a szociális felelősség korparancsát szuggerálja” — írta a Korparancs bevezetőjében.1 Az események is úgy hozták, hogy a humanizmus a változás ösztönző summája legyen, ily módon a szociális felelősség hangja helyet kapjon írásaiban.

Közírói tevékenységének fontos mérföldköve, a Sarlómozgalom fejlődése szempontjából meghatározó írása az Etnográfiai szocializmus című, mely 1929 júniusában jelent meg a Korunkban. Ébresztőt, eszméltetőt jelentett ez az írás a mozgalom számára, mely a regös- cserkészet útjain kereste az utat a faluhoz, a néphez, eszmeileg meglehetősen ellentétes kompromisszumok árán. Fábry cikke nemcsak harcra buzdító „közbeszólás” volt, hanem a veszély rendkívül pontos látlelete is. Olyan közvetlen előzmények adták számára az új nemzedék iránti bizalmat, mint az 1928 tavaszán Budapesten rendezett „Ezer magyar diák Ady-estje“, valamint Az ifjú szívekben élek-röpirat. És olyan megnyilatkozások tették bizonytalanná Fábry elvárásait, mint a Vetés című röpirat néhány megnyilatkozása. [A röpiratot a gombaszögi nagytábor és a főiskolások kassai kongresszusa alkalmából adták ki.)

Fábry nyilvánvalóan tévedett, amikor a sarlósok regösjárásában csak a múlt század végi orosz mozgalomnak a „nép közé menésnek” a folytatását látta, rendkívül pontosan tudta azonban, hogy „az oroszok szürke, földalatti, néma munkája nem volt üres, szósal- langos, expedíciós felfedező út, de veszélyes és szükséges vállalt szociális munka”.2 A Sarlóval való összehasonlításban éppen a szociális munka iránt érzett felelősség elkötelezett megnyilvánulásait hiányolta. A „karcsú új formák“-nak arra a veszélyére figyelmeztetett, melyet a „Csapj fel, öcsém regösnek, és tiéd a szocializmus” fellengzős jelszavai, a Szabó Dezső-i pózok és ideológiai útvesztőik rejtettek. Méghozzá egy olyan időszakban, amikor Szabó Dezső (Ady és Móricz Zsigmond mellett) az ifjúság bálványa volt. A fiatalok — Fábry szerint — felismerték a kapitalizmus determinálta nacionalizmus veszélyét, de az „elhatározó tett helyett” bizonytalankodnak: „A na