Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 6.

cionalizmust nem dobják el végleg maguktól, hites szép szavakkal tisztult formáját Ígérgetve, fő szentségnek újra megtartják.” S nem lázadoznak a védnökök és mecénások, „díszmagyar pártvezérek” ellen, hanem kompromisszumot keresnek, s ezek szőfelhőkbe burkolják „a valóságot, a szürke szociális munkát“. így lesz Fábry szerint „a szocializmusból fából vaskarika”, holott „aki magyar ifjú Ady védnöksége alatt közeledik a paraszthoz”, annak legalább Ady- hoz kell következetesnek lennie, megmutatva a „hazátlan bitangok” egyetlen forradalmi igazát és mágnesét: Dózsa Györgyöt. „A néphez etnográfia védnöksége alatt ma már nem lehet közeledni — írta Fábry. — ... A regösöknek nem kapufélfákat kell lerajzolni, de nyomort hallgatni, nyomor- statisztikát felvenni... A kísérletezésnek, tapogatózásnak nincs értelme, amikor célegyenesen meg van húzva a működés, a segítő munka mai szociális iránya: osztályharc!“3 Balogh Edgár a Sarló történetét is felölelő Hét próba című müvében azt írta, hogy a mozgalom akkor már felismerte a valós helyzetet, a veszélyhelyzeteket is. Megítélésünk szerint azonban ez távolról sem ilyen egyértelmű. Az egyértelműséghez, a helyzet tisztázásához is jelentős lökést adott Fábry írása. Abba az irányba mutatott, melyet két évvel később Balázs Béla is megerősített, majd a Sarló

1931-es kongresszusa is a magáévá tett. A „pofozott nemzedék” nevében sürgette Fábry a változást, hogy a fiatal nemzedék csatasorba állva küzdjön a szenvedőkért, a kisemmizettekért.1

Az Üt indító írásaiban is nyilvánvaló, hogy az „új, tágas világot” építő proletár pártján áll. „Csak ő hordozza ma a haladást, legyen az politikai, gazdasági vagy kulturális téren, csak ő lép fel cselekvően, hogy az idő elgondolt parancsát megvalósítsa.”5 Otraualó című Írásában ennél is egyértelműbben fogalmazott: „A proletariátusnak rá kell lépni a saját, az emberiség javát szolgáló útjára. Áttörni a sorompókat, cifra vackot, különcöket eldobálni, hátra nem nézni, semmitől sem félni, csak menni: számon kérni, dübörögni, harcolni és

— győzni! ... ez a győzelem útja: az osztályharc forradalmi útja. Az egyetlen

utn

Az útmutatók és állásfoglalások nevében vallja: „Mi egy pillanatra sem mondjuk

— mint a polgári és szociál- fasiszta sajtó —, hogy függetlenek vagyunk. Nem! Minket köt, rángat, ugraszt a kantoni kuli, a dorozsmai kubikos, a handlovai bányász, a proletárélet ezer kínja és baja. Róluk, értük és velük beszélünk.“ Az osztályharc „egyetlen pozitív frontja, a szocializmus megvalósításának egyetlen záloga” számára a III. Interna- cionálé. A proletárszabadság érdekében tekintett az irodalomra, mint eszközre, és a szóra, mint fegyverre: „a mi javunk, vágyunk és fegyverünk: forradalmi proletárirodalom”.7

Oj értelmezést kapott számára május elseje is azáltal, hogy „entellektüelek és diákok minden titkos és nyílt tilalom dacára megtalálták május elsején az utat... a proletariátushoz ...“ Balázs Béla előadásának letiltásáról írt vezércikkében állapította

meg 1931 májusában Az Ot hasábjain: „Áll a harc. Minden fronton, minden téren. Ma két internacionálé küzd: a félelem internacionáléja és a proletariátus győzelméért harcoló internacionálé.”8 A félelem internacionáléja rendőrökkel, gépfegyverekkel küzd azok ellen, akik a szó, a tudás, az eszme fegyverével vívják harcukat az „aszpirinpolitikusok, a szo- ciálfasiszták falazó módszerével” szemben. A szociáldemokraták bécsi kongresszusáról írt terjedelmes tanulmányában konkrét politikai kategóriákkal is értékelte a kialakult helyzetet. A korabeli munkásmozgalmi és kommunista gyakorlat szerint az „Aki nincs velem, az ellenem van” gondolat uralta az írást. A szociáldemokrácia megalkuvó politikájával szemben az osztály- harc és a forradalom érdekeit védte, hangsúlyozva „Lenin parancsát: »A munkás- osztály nem töltheti be a maga világtörténelmi küldetését, amíg le nem számol ezekkel a renegátokkal, ezzel a jellemtelenséggel, ezzel a lakájmentalitással«“.9

Az a tény, hogy a szociáldemokraták a „bolseviki és a fasiszta diktatúra elleni” harcról beszéltek, nyilvánvalóan nem teremthetett eszmei közeledést a két munkáspárt között, s ez Fábry számára is egyértelmű volt. A szociáldemokraták a háború és béke kérdésében is megalkuvó célokat követtek, azokat, melyeknek „alapja: Versailles, St. Germain, Trianon ... Egy esetben azonban mégis hajlandók a revízióra, ha az a Szovjetunió ellen irányul.. . Vörös imperializmus: szociáldemokraták adták ki a jelszót, az imperialisták banditaéhségének