Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - VALLOMÁS - Mészáros Károly: Ősök keresése, avagy végy példát a Dunától
VALLOMÁS micsoda.” Vízi erőművet csak nagyon ritkán mondanak. Aztán azt hallani, hogy kiemelik a Dunát a medréből, és ide helyezik a levegőbe, Felbár és Bodak közé. Itt fog folyni fönt. No, azt majd meglátjuk! A három falu életét évszázadok óta a Duna határozta meg. Attól függött itt minden: árvíz, aszály, talajvíz, sziget... A szövetkezet szarvasmarhái egész nyáron a szigeten legeltek; libák, kacsák ott nőttek fel. Emlékszem a hosszú libasorra, estefelé elindultak haza, Sülybe, Bodakra; Bárra ritkábban . . . S a sülyi zárásra, melyen rendes vízálláskor lovas kocsival, traktorral is át lehetett menni a szigetre. Itt esett bele egyszer Vígh Vince a vízbe lovastul, kocsistul; a lovak ottvesztek, ő megmaradt... Most, hogy a Dunához nyúltak, ez lett a figyelem középpontja a három faluban. Idegen még számukra az építkezés, kívülről szemlélik. Látszólag megy minden a maga útján, reggel munkába, este haza, mégis meghatározza életüket. Hiszen ráment az egész szeretett Duna-töltés: legelők, ágvizek, kanálisok tűntek el nyomtalanul; elmenekültek a környékről az őzek, a vaddisznók, a szigetről a szarvasok, sasok... A barackosban barakkok nőttek ki a földből... S ott, ahol valaha futballpálya volt: két hatalmas szálloda épült. Az emberek értetlenül állnak a dolgok előtt. Ebben a három faluban negyven év alatt alig épült fel valamire való középület. A központi faluban ma sincs egy minden igényt kielégítő kultúrház, élelmiszerbolt vagy ne adj isten, egy áruház, egy jő színvonalú könyvtár. Nem tudnak fenntartani egy magasabb osztályú labdarúgócsapatot, állandó hentesüzletet... Most rövid idő alatt két szálloda épült itt. Igaz, nem az ő erejükből. Mi lesz a sorsa? Most ugyan van — vagy lesz —, aki lakjon bennük, de aztán, ha felépül a „micsoda”? Rebesgetik, hogy üdülőhelyet létesítenek itt... Minden lehetséges. Az évszázad építkezése! De hogy mondod meg vannak, aki maholnap meghal? Aki ott töltötte gyermekkorát a Duna-szigeten, vagy a kanális partján — a fűzfák alatt ette kenyerét, szalonnáját, dolgozott a téglaégetőben, rúgta a bőrt a futballpályán. Emlékei mind ahhoz kötik, ami már nincs, s új emlékei már nem lehetnek. Hogy mondod meg, hogy szükséges volt, hogy a hatalmas gépek belépjenek az életükbe ...? Aki még megéri, hogy ebből a „micsodából” gyönyörű építkezés lesz, az megérti: megváltozott itt minden, és szebb lett, mint volt! Aki nem, csak a pusztulást látja, s elfacsarodik a szíve ... Biztosan felépül Felbáron is a régen várt, komoly kultúrház, a tágas élelmiszerbolt vagy áruház — s a szebbnél szebb házak az Újsoron. Ahhoz viszonyul minden. Az élet tehát megy tovább. Az emberek újra keresik életük megszokott medrét. A Dunát megfosztják régi medrétől? Új mederben él majd ezután. Hát végy példát a Dunától! (Az idézetek Móricz Zsigmond: Életem regénye című könyvéből valók)
