Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - VALLOMÁS - Mészáros Károly: Ősök keresése, avagy végy példát a Dunától
VALLOMÁS emeltük a ladikot, és a mi vizeinkre hoztuk. Sok szolgálatot tett nekünk. Minden évben volt tűzifánk. Most nincsenek itt kikötve a ladikok. Vajon hová tűntek? 4 INTERJÜFÉLE APÁMMAL, ANYÁMMAL Apám egy botlófűzfa alatt várt be, már a felbári határban. Az árokparton ült, sül- tös sapkáját feltolta a homlokára, verejtékét törölgette. Az út másik felén egy traktor pöfögött, szántott. — Valaha ez a föld — mutatott apám az út innenső oldalára, ahonnan a termőföldet már elhordták más vidékre —, valaha ez a föld nagygazdáké volt. Itt szántottam én is annak idején, mikor is, jó régen, jóval a háború előtt, no persze nem traktorral — lóval. Iszonyatos volt a hőség, éppen mint most. Akkor még legény voltam, béreslegény. Sietni kellett a szántóval, hogy mihamarabb lehessen vetni. Szántottam, és egyszer csak kidőlt a ló. Lefeküdt, kimúlt. Csikós volt még, hébe-hóba szoptatott is, ott futott mellette a csikaja. Én meg szántottam vele. .. Kidőlt, megdöglött. A csikót úgy vezettem haza kötőféken. Sajnáltam a lovat, a gazda meg velem akarta megfizettetni, hogy halálra hajszoltam. Nem hajtottam, csak szántottam vele. Az volt a parancs, amíg fel nem szántom, ne jöjjek be. Nem jöttem. Aztán velem akarta megfizettetni. — És megfizette? — Miből fizettem volna? Nem volt nekem pénzem. Meg nem az én dolgom volt, az övé! Én figyelmeztettem őt. Béreslegény voltam, lovakkal dolgoztam, tudtam, hogy csikós lóval nem lehet szántani. Fuvarra, szénahordásra jó, szántásra nem. Mondtam is neki reggel: ez nem lesz jó. Gyenge még ez a ló, a föld meg kemény. Nem fogja bírni. Dehogyisnem, menj csak... Mentem. Ez lett a vége. Kimúlt ... — Mi lett a dologból? — Harag, persze hogy harag. Más gazdához szegődtem. Nem fizetett annyit, mint az előző, de ez akkor nem volt baj. Csak később, amikor megnősültem, és megszülettetek. Négyünknek már nem volt elég a pénz. 1941 januárjában Csu- kárpakára szegődtem. Egy gazda hívott át cselédnek. Feketének hívták, ha jól emlékszem. Mindenfélét ígért, hogy csak menjek, de aztán nem teljesítette. Az anyád akkor volt várandós veled ... Három gyerek. Nem hagyhattam magam! Mondtam neki, ha nem kapom meg, amit ígért, megjárja. Galléron fogott, hogy hogy beszélek én a gazdával. A marha- vakaróval ráhúztam a kezére, hogy kiserkent a vére. Aztán még egyre rosszabb volt vele. Semmivel sem volt elégedett, folyton molesztált, hajszolt. Azt meg nem adta meg, amit ígért. Éppen ganajoz- tunk, amikor odajött valamiért az istállóba. Ráfogtam a vasvillát: keresztülszúrom, ha nem kapom meg, ami jár! Megadta, de elbocsátott. Őszre járt az idő, az őszi munkák előtt álltunk. Visszakönyörögtük magunkat ahhoz a gazdához, akinek a lova megdöglött. Felvett, de sokkal kevesebbért, mint azelőtt, pedig akkor már családos voltam. Mit tehettünk volna, vállaltuk a munkát. Nem egészen egy évig bírtuk ki vele. A télen megszülettél te. Akkor már háborús idők jártak. Én ugyan már túl voltam a tényleges katonai szolgálaton, de sorra hívták be a korosztályokat. Nemsokára én is kaptam behívót! Mi lesz veletek, ha engem elvisznek? A gazda nem akart fizetni semmit a feleségemnek. Márpedig fizetni fogsz! Nem önként megyek, visznek! Éhen dögöljön a családom? Neked van miből adnod ... Bíróságra mentünk. A béresek meg a gazdák pörösködnek! Nevetséges, de valaki biztatott, hogy most lehet, olyan idők járnak. Engem csak egyszer hívtak, hogy mutassam meg a behívót. Ők aztán megegyeztek egyszeri adományban. Mondhatom, nem sokban. A gazda viszont nyomban felmondott. — Akkor határozták el, hogy más vidékre költöznek? — Nem volt más lehetőség. — Ezt már az anyám mondja. A beszélgetés a konyhában folyik. — Senki sem vállalt minket. Ha nem vitték volna el katonának az apádat, akkor sem maradhattunk volna a faluban. Már minden gazdával haragban állt. Hozzám jöttek panaszkodni. Hogy a Pisti — az apád — már megint mit csinált. Visszabeszélt a tekintetes úrnak, vagy az úrfit zavarta ki az istállóból. Mit csináljak vele, mondtam. Én se kedveltem jobban őket. Hagyják békén, aztán jól van. Nem bánt ő senkit, ha nem
