Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - VALLOMÁS - Mészáros Károly: Ősök keresése, avagy végy példát a Dunától
piszkálják. De nem hagyták, ű meg olyan volt, hogy nem bírta elviselni, ha piszkálják. Mindig visszamondott. Én is ösz- szevesztem a gazdával. Olyan — úri volt. Elvárta, hogy én köszönjek neki. Köszönjön ő! 0 a férfi. Ha szegény vagyok is, ő meg tekintetes úr is. És most három gyerekkel igazán elvárhatom, hogy becsüljenek. Engem szolgálólány koromban is megbecsültek... De hogy elmegy az apád a háborúba, nem maradhatunk itt a hiénák között. Szentgyörgyhalma pusztán felfogadtak bennünket cselédnek. Lovas kocsit küldtek értünk. Négy napig mentünk. Téged csaknem végig a karomban tartottalak. Nem bírtad a kocsirázást. Hogy is bírtad volna, alig múltál fél éves... Aztán apádat elvitték katonának. Négy évig nem is láttuk. Nehéz évek voltak. Egyedül maradtam három gyerekkel. A szomszédasszony segített, a Nagyné. Ha az nincs! Nem is tudom, mi lett volna velünk... — A háború elvonult fölöttünk; nekem kevés emlékem maradt róla ... — Nem is csoda, kicsi voltál. .. — Egy repülőgépre emlékszem, meg solc-sok szirénázásra. — Ott búgtak a fejünk felett, szerencsére nem minket bombáztak, hanem a túloldalt, a cementgyárat; a lábatlani cementgyár jelezte mindig a veszélyt. Légvonalban az nem nagy távolság, úgyhogy nekünk is jutott egy-két bomba, győztünk elbújni a bunkerba. — Aztán hazajött apánk .. . — Betegen, megöregedve ... szörnyen rosszul nézett ki. Nem ismertétek meg, úgy kellett hozzáédesgetni benneteket. — Jöttek a költözködések. .. Ma sem értem, miért laktunk annyi sok helyen. — Az apád miatt, olyan nyugtalan természet volt... — No, nem csak amiatt, fiam — szól közbe apám. — A jobb megélhetés miatt. Sokan voltunk, s szörnyen rossz idők jártak akkor, háború után. Perespusztára dohányos gazdának hívtak. Jó megélhetést ígértek. Ne mentem volna el? Maga az intéző úr jött el értünk. Meg is fizetett, nem mondhatom. Meg aztán közbenjárt, hogy ne vigyenek el minket is Csehországba, mert szüksége van ránk. Csak egy papírt kellett aláírnom ... Aztán meg őt vitték el, államosították a birtokát. Míg ott rendeződtek a dolgok, áthívtak a szomVALLOMAS széd pusztára fejőgulyásnak. Lángpuszta. Itt voltunk a leghosszabb ideig ... — Kövecsespuszta? — Hogy közelebb kerüljünk a szülőföldhöz. — Mintha nem lett volna mindegy! — szól közbe anyám mérgesen. — Nekem ott van a szülőföldem, Szőgyénben, meg Karván... De az apád már ilyen. Ahol jól megy, ott nem állhatunk meg. Menni kellett tovább. Kövecsespusztán bizony nem volt jó ... — Nem volt jó, nem volt jó. Évente vágtunk disznót, volt mit enni, ruha a gyerekeknek... — Messzi volt mindentől, a szomszédok meg ... állandó veszekedések, gondok ... — Felbár, szövetkezet... az utolsó állomás. — Öreg, nádfedeles családi házat vettünk ... Nincs már meg, összedűlt. Nem vehettünk jobbat, nem volt több pénzünk. Disznóetető, vagy ahogy most mondják, sertésgondozó lettem, amíg meg nem betegedtem ... Ma, hetvenévesen, egy rozzant iskola- épület átalakított szobáiban néznek visz- sza a múltba. A múltba, mely az életük volt, sok küszködéssel, nyugtalansággal, kereséssel. Elszállt minden . .. Velük én is a múltat keresem, hogy láthassam a jövőt. Hogy biztos legyek benne. 5 FELBÁR — ÉVEKKEL EZELŐTT, AVAGY A MÁSIK OLDALRÓL Az egyik barátom nemrégiben — miután elolvasta ezeket a sorokat — szememre vetette, hogy sokat beszélek a múltról, és rossz színben tüntetem fel a nagygazdákat, akik között jó emberek is voltak, s akiknek leszármazottai ma is élnek. Csak tényekről beszélek. S én is leszármazott vagyok, csakhogy a másik oldalról. Onnan pedig egészen másként látni. Ismertem a gazdák közül én is néhányat. Még éltek, amikor ötvenhatban visz- szaköltöztünk a szülőfaluba, Felbárra. Például Hideghéty Karit, ezt az öregedő nagydarab embert, aki akkoriban a szövetkezet gyümölcskertészetét vezette. (Azt a kertet, amely valaha az Amadé báróké volt, s ahová öregkorukban visszavonultak gazdálkodni, meghalni. Itt halt meg a hírneves barokk költő, Amadé László 1764- ben). Akkor még megvoltak a kastély
