Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 1.

ilyenkor az oroszokkal együtt ünnepeltük, nőtáztuk az élet ünnepét.” Először húsvét első napján (1918. március 31.) mentek „neki a sziklának, fel a havasokra — taljá- nékhoz vizitelni”, s május iközepén is felmentek a hegyre csatázni. Kimondhatatlan örömére szolgált, hogy az 1918 tavaszán megjelent rendelkezés értelmében (miszerint a hadviseltek részére a főiskolákon háromhónapos pótszemesztereket tartanak) kérésének helyt adva a frontszolgálat alól felmentették. A nagy júniusi offenzíva előtt érkezett a felváltás és — ahogy irja — „talán az életbe mentés, mert tiszttársam, akinek átadtam a századot, az offenzíva első napján elesett”.17 Katonatársai szomorú tragédiájáról először Pesten értesült. 1918. július 26-i levelében írja szüleinek: „Rettenetes híreket hallottam. Századunk fele elpusztult. Jó barátaim legnagyobb része elveszett.”

így váltotta őt meg a véletlen attól a szomorú sorstól és további megpróbáltatásoktól, mely a „millió kiválasztott” -közül neki is osztályrészül jutott, s nagy részüknek a költők ezt a sírverset készítették: „Mi, tizennyolc évesek”. „Sok ezer ember, sok nekiindult hajrá, sok végtelen megállás” közepette ismerte meg földijeit, akiket „vérré hússá, lélekké” formáltak számára az évek. „Egymás mellé kerültünk, és én akkor megismertem a magyar föld dalos kedvű, halálra elszánt, kérges kezű parasztjait, megtudtam: mi az, magyar föld, magyar faj. Egy nagy, szent megismerés! Kérges kezével magasan áll felettem, és én — megalázkodtam és tanultam. Tanultam tőlük magyarnak lenni... A hosszú éjszakákon magyarok mesélnek, és a szavak mögött hallom a kis falu harangját, a patak futását, érzem az akác illatát... A tüzet igazgatják, és hallgatnak.”46

Aligha lehet kétséges, hogy számára éppúgy, mint sorstársai, katonatársai számára idegen volt ez a világ, a „tetű, az éhség, a hó és a sár, a pergőtűz és a földodú, amiben élni, aludni, félni és ölni kellett. Idegen — Irta 1934-ben a Korparancsban —, de én szenvedtem, és érzetem: az élmény, a szenvedés az enyém volt letagadhatatlanul”.19

JEGYZETEK

1 Fábry Zoltán: Stószl délelőttök (Előszó). Bratislava 1968. 9.

2 Uo.

3 Erre utal Fábry Előszó: Magyarázat című feljegyzésében. L. Fábry Zoltán: Összegyűjtött írásai 1. 391.

4 Fábry Zoltán: Stószi délelőttök. 10.

5 MSZMP Párttörténeti Intézet Budapest (Halász Miklós visszaemlékezése). 867. f. l./h-210.

6 Fábry Zoltán: Tábori posta. In: Vigyázó szemmel. Bratislava 1971. 24—25.

7 Fábry Zoltán: A kanadai szerkesztő. In: Stószl... 148—149.

8 Fábry Zoltán: Stószi délelőttök. 10.

9 Az akkori osztályzási rend szerint az egyes volt a legjobb, a négyes a legrosszabb érdemjegy.

10 Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel. 52—54.

11 Fábry Zoltán: A kultúra védelme. In: Fegyver s vitéz ellen. Bratislava 1970. 16.

12 Fábry Zoltán: A könyvmáglya védelme. In: Fegyver s vitéz ellen. 69—70.

13 Fábry Zoltán: Gyilkos élmény. In: A béke igaza. Bratislava 1956. 15.

14 uo.: Az emberhez méltó gond. Uo. 10.

15 Pontatlan az a megállapítás, hogy a levelezésből hiányzanak a tábori lapon jelzett levelek (l. Fábry Zoltán válogatott levelezése 1916—1946. 14.), ezek ugyanis a hagyatékban megtalálhatók.

16 Fábry Zoltán: Szín, szag, íz, hang. In: A béke igaza. 96.

17 Fábry Zoltán: Pesten jártam iskolába, „kukk". In: Vigyázó szemmel. 5.

18 Fábry Zoltán: Tábori posta. In: Vigyázó szemmel. 24—25.

19 Fábry Zoltán: Korparancs. Bratislava 1969. 8.