Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - ÉLŐ MÚLT - Pukkai László: „A legszebb május elseje” 2.
A szeptember negyediki tornóci manifesztáción az alsószeli ifjúmunkások a tornöci, érsekújvári, pozsonyi fiatalokkal együtt alkották a szavalókórust. A felvonuláson egy lovasbandériummal is részt vettek az alsószeliek, a munkás-paraszt összefogást jelképezve. A párt által szervezett utolsó népgyűlés szeptember végén volt Alsószeliben. Major István a spanyolországi interbrigadisták hősi helytállását dicsérte, kifejtette a párt véleményét a köztársaság védelméről, a fasizmus előrenyomulásáról. A CSKP 1938 októberében született határozata alapján az angazsált pártvezetők külföldre, főleg a Szovjetunióba emigráltak, s helyüket kevésbé ismert emberek vették át az illegalitásban. Az alapszervezeteket feloszlatták, s megkezdődött a pártsejtek szervezése. Pónyicné Szaksz Mária: „Fel kellett készülnünk az illegális pártmunkára, hiszen a Horthy-hadsereg bevonulása után a nagygazdák úgyis feladtak bennünket a csendőröknek. Az új rend őrei gyakran kérdezgették a falu lakosságától, vajon tudják-e, hogy a kommunistáknak mi jár. — Nem is golyó, hanem kötél! Ijesztgettek, meg akartak félemlíteni bennünket. Tettük, amit lehetett. A vörös zászlót úgy elrejtettük nálunk a galambdúcban, hogy nem lelték meg a csendőrök, pedig keresték rendületlenül. Csak 1945. május elsején vettük elő a felvonuláskor. Sajnos, utána a zászló elkallódott. Hová lett? Ki vihette el? — azóta sem sikerült kideríteni.” 6 Az első bécsi döntés után Alsószelit is megszállta Horthy katonasága, s megkezdődött „a felvidéki büdös kommunisták” üldözése. A falu új vezetői, a nagygazdák és az egyházak képviselői időben informálták a megszálló hatalom parancsnokait a falu kommunistáinak tevékenységéről — a listán szereplő kommunistáknak rendszeresen jelentkezni kellett a községházán vagy a csendőrőrsön. A Horthy-rendőrség a kommunisták elszigetelését szorgalmazta, megfélemlítésükön dolgozott. A Horthy-hatóságok elsősorban az ifjúságot akarták megnyerni az új rendszer számára, ezért bevezették a „leventét”. Szilvási Sándor, az egykori kitűnő sportember mesélte: „Nem akaródzott nekünk leventébe járni, gyakorlatozni. Az idősebbektől hallottuk, hogy a németek Sztálingrádnál már úgyis elvesztették a háborút, de még mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy a szovjet hadsereget megállítsák. Gyerekeket vittek katonának. Mi, akik tagjai voltunk a proletár testedző egyesületnek, azt a tanácsot kaptuk, hogy a levente kiképzésén játsszuk ki a parancsokat — ne tagadjuk meg, mert még arra erősek voltak, hogy a hátország lakosságát megregulázzák. A »Feküdj!« vezényszóra ruhakimélés miatt nem feküdtünk a földre, meneteléskor kikerültük a sarat vagy a pocsolyákat, mondván: Lyukas a cipőnk, ami igaz is volt. Többünket beidéztek a járási parancsnokságra, ahol meg is vertek, be is zártak bennünket, de közülünk senki sem árulta el, ki adta a tanácsokat.” Alsószeliben a nyilasoknak nem sikerült tömegbázist kiépíteniük, a tömegekre gyakorolt befolyásuk pedig elenyésző volt. A kommunisták óriási sikerként könyvelték el a parasztszövetség megalapítását a faluban 1944. április 10-én, melynek az volt a feladata, hogy a háború utolsó szakaszában legalizálja a haladó erők tevékenységét. A szövetség megalapításakor {felsőbb utasításra is) a helyi pártsejt vezetői arra törekedtek, hogy ne kerüljön a vezetőségbe párttag, még a látszatát is elkerülendő annak, hogy a parasztszövetséghez valami közük van a kommunistáknak. A szövetség — melynek alakuló gyűlésén Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának későbbi elnöke szónokolt — 160 taggal alakult meg. Sajnos, a tömeg nem értette, miért nem lehetnek a vezetőség tagjai között kommunisták. Ez volt az. oka, hogy a beválasztott párttagokra felfigyeltek az állambiztonsági szervek, s a parasztszövetséget április 17-én feloszlatták, szervezői közül Kajos Sándort, Kajos Zsigmondot, Kajos Dezsőt, Varga Józsefet és Seszták Sándort gyűjtőtáborba, Virágh Dezsőt és Patócs Boldizsárt pedig kényszermunkára vitték. Csak szeptemberben sikerült hazajönniük.12
