Irodalmi Szemle, 1987

1987/6 - Rácz Olivér: Gulliver utolsó utazása

Ezek az emberek feketék voltak! Nem koromfeketék: inkább amolyan szép, ragyogóan egészséges sötétbarnák, amilyenre Gulliver maga is mindig szeretett volna lebarnulni messzi hazája plázsain, strandjain, napozóin és egyéb fürdőhelyein. De ez sohasem sikerült neki: a bőre legfeljebb felhólyagzott és utána fájdalmas, ronda cafatokban lehámlott. Nem fogta kellőképpen a nap.

Fekete emberek. Más megfogalmazásban: szlnesbőrűek. Rövidebb, közhasználatú szóval: színesek, Gulliver nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy ezeknek meg a hozzájuk hasonló embereknek a kedvéért a művelt nagyvilág egyes pontjain egyszer majd csinos kis táblákat fognak kiakasztani, kiszögezni, felaggatni, felakasztani (olykor az emberekkel együtt) egyes vendéglők, szórakozóhelyek, vasúti állomások várótermeinek ajtajára, üzletek kirakatába, sőt, villamosok, vonatok, földalattik kocsijaira is: ilyen meg hasonló szövegű figyelmeztetésekkel: WHITES ONLY! Esetleg szépséges „afrikaans” nyelven: NET BLANKES!

Gulliver megállt. Elhatározta, hogy rendületlen nyugalommal néz szembe az eseményekkel. Mindössze a meztelen lábujjaival kapirgálta némileg nyugtalankodva a talpát csiklandó, melengető,) laza homokot.De nem ijedt meg. Nem azért járt előzőleg az óriások, majd a liliputiak, később a Houyhnhnm-ek, a nemes lovak országában, mint egyszerű yahoo, valamint a Repülő Szigeten, ahol a gyapjúk kedvéért tenyésztett juhok hátát különleges csodakenőccsel mindörökre gyapjútlanító Nagy Tudósok élnek, hogy holmi sötét bőrű úriemberek bőrszínén megütközzék.

Valahogyan majd csak lesz.

Ügy is lett: úgy lett, hogy a színes bőrű (az egyszerűség kedvéért most már csak nevezzük így őket) úriemberek szorosan közre fogták Gullivert, s néhány barátságos hátbavágás, fenékbebillentés kíséretében — nyilván ez volt az üdvözlési ceremóniájuk, mint ahogyan a világ más tájain a kézszorítás — terelgetni kezdték őt maguk előtt.

Gulliver útközben természetesen igyekezett mindent gondosan szemügyre venni, hogy szabadulása után hazatérve — mert hogy ez feltétlenül bekövetkezik; eddig még mindig bekövetkezett, hát akkor most is így lesz^ ebben biztos volt — majd mindent gondosan feljegyezhessen, leírhasson az utókor számára.

De egyelőre semmi feljegyzésre méltót sem tapasztalt. Pálmafák, erdőségek, patakok. Néhol, a messzeségben, szalmakunyhókból, zsúpfedeles kis házacskákból álló falvak. De ezeket a falvakat nem érintették, és így Gulliver nem szerezhetett új és bizonyára érdekes és tanulságos tapasztalatokat. Éppen ezért úgy döntött, hogy megszólal.

Társalgásra felkészülten, a jobb oldalán lépkedő színes bőrű harcos felé fordította a fejét, óvatosan megérintette a harcos karját, aztán a tulajdon mellére bökött és bemutatkozott:

— Én — nevem — Gulliver!

A harcos nem válaszolt.

Talán süket, gondolta Gulliver részvéttel, és a bal oldalán lépkedő harcos felé fordulva megismételte az előbbi kis jelenetet:

— Én — Gulliver.

Ez a harcos nem volt süket.

— Te — kuss! — válaszolta nyomban, idegen nyelven, és nyomatékül alaposan oldalba könyökölte Gullivert.

Bizonyára ez is a helyi szokások közé tartozott.

Estefelé megállapodtak, lepihentek, ettek. Gullivernek is adtak néhány