Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 1.

is. A híres Thälmann partizánegység tagjai között is felfedezi őket Fábry. Stősz nem­csak a régi Magyarország első késgyáraival dicsekedhet, hanem az első köztársaság is innen látta el hadseregét kardokkal és tőrökkel. „Másik nevezetessége: kétszáz mé­terrel magasabban fekvő klimatikus, szubalpin fürdője. Régebben inkább nyaralóhely volt, főleg alföldiek látogatták. A bácskaiak magukkal hozták hordókban a bort, este a fürdői záróra miatt lejöttek a községbe, és ott mulattak reggelig a nagyvendéglő­ben.”2 A Fábry-ősök az 1700-as években telepedtek Stőszra, ebbe a Bódva patak mentén épült községbe, melynek hársfasora — a stószi Unter den Linden — Fábry nagyapjá­nak, Fábry Jánosnak az eszméje és műve volt. A Fábry-házat is ő építette 1867-ben, a kiegyezés évében. A gazdagon nősült nagyapa negyvennyolcas nemzetőrkapitány és evangélikus esperességi egyházfelügyelő volt. Haláláról (1899 októberében halt meg) még a Vasárnapi Újság is megemlékezett. Fábry János különböző üzleti vállalkozásokba bonyolódott, melyekbe belebukott.3 Megszerzett száz holdja négy gyermeke (Géza, József, János és Janka) között osztódott. A gyászjelentés ugyan földbirtokosnak mondja, száz hold földjével (ötven hektár, ezek nagy része erdő és rét) azonban inkább a nagy­gazda minősítésnek felelne meg, vállalkozásait tekintve pedig a Fábry által említett „elég gazdag polgár”. Apja, Fábry József gazdálkodó és kereskedő volt, a kereskedésen amolyan falusi vegyeskereskedés értendő. Egykori nyomtatvány szerint: „Fábry József Stoósz, Űri- és női-divat rőfös, rövid, szövött norinbergi és játékáru-raktár. Kész úri és gyermeköltönyök, bécsi ingek, női- és gyermekcipő-raktár, fűszer, üveg- és porcel­lán kereskedése” megjelölés határolta körül az üzleti vállalkozást. (A Fábry portának ezt a felét később eladták.) Apja úgy élt Fábry Zoltán emlékezetében, mint szivarozó, csibukozó, „állandóan olvasó ember”.4 Érdeklődési ikörére jellemző, hogy olyan lapot is járatott, mint a Színészeti Közlöny, s a két kormányellenes negyvennyolcas (evan­gélikus és katolikus) pappal cserélgették a lapokat, újságokat, köztük a szatirikus­humoros lapot, a Mátyás diákot is. Harmonikus, meghitt kapcsolat alakult ki apja és fia között, későbbi — frontról küldött — leveleiből is erre lehet következtetni. Fábry József 1919 januárjában halt meg. Az édesanya, Jäger Zsuzsanna, a tímárlány — ahogy Fábry írta — „ez a szent, csak nekünk és miattunk élt asszony” az „idegen” elem (a „mánta”) a családban. Hosszú, kínos szenvedés után 54 éves korában (1925-ben) halt meg. „Légy áldva utolsó óránkig: emléked a mi drága életünk állandó melegsége” — olvassuk a gyászjelentésben. (A Fábry-szülők sírja mindmáig jeltelen a stószi teme­tőben.) Két gyermekük közül Olga (Fábry vak nővére) 1931-ben halt meg. Családi körülményeit tekintve Fábry viszonylag jómódú családban nevelkedett, a könyv, a kultúra vonzáskörében. A negyvennyolcas eszmék örökségét őrzi a család, ahol a nagyapa még atillában járt és a nyolcéves unoka a Nemzeti dalt szavalta. A mil­lenniumi évek, majd a háború kitörését követő esztendők ködös, nacionalista jelsza­vaival elsősorban az iskolában ismerkedett meg, olvasmányélményei révén azonban később is találkozott velük. Útban az olasz frontra emlékezett arra, hogy hétéves korában járt először Bécsben. Szülei — a tehetségesnek ígérkező gyermek számára — a legkézenfekvőbb megoldást választották, a közeli rozsnyói Evangélikus Főgimnázium­ba íratták. A városban egykor Petőfi is megfordult, ő írta róla, hogy „Rozsnyó völgyben fekszik, magas meredek hegyek között, mint az alamizsnakrajcár a koldus kalapjában”. A lokálpatrióták szerint a hol Sajó-parti, hol Crázus-parti Athénnak nevezett város kulturális gócnak számított, melynek két főgimnáziuma volt, a premontrei rendi kato­likus és az evangélikus gimnázium, valamint két leánypolgárija, bányászati iskolája és katolikus papneveldéje, szemináriuma is. Fábry 1908-tól 1915-ig volt az iskola növendéke, s az alma materről a későbbi évek­ben is szeretettel, ragaszkodással emlékezett meg. Az evangélikus gimnáziumban Ha­lász Miklós visszaemlékezése szerint olvasóköri tevékenység is folyt, ezt azonban ke­vesen látogatták, mivel „játszási idő alatt”, tehát délután öt óra után tartotta össze­jöveteleit. A kevesek között azonban ott volt Fábry Zoltán.5 „Rozsnyói diákévek. Könyvek, ismeretlen világ, mindennap új és új felfedezés. A leg­nagyobb élmény: Dorian Gray. Már Nietzschénél tartok, de Aranytól osak a Toldit ismerem. Közvetlen tapasztalatom a magyarságról, a népről? Országos vásáron egy- egy diákcsínyböl kipattant cifra káromkodás.” A kis bányaváros szülötte itt találkozik

Next

/
Thumbnails
Contents