Irodalmi Szemle, 1987
1987/5 - KRITIKA - Szeberényi Zoltán: Prózairodalmunk a nyolcvanas években
zetiségi prózát is jellemzik, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy kedvezőtlenebb körülmények között látja el feladatát. Már az alkotók kisebb száma is jelentős hátrány. A csekély lélekszámú nemzetiségek irodalma eleve nem lehet teljesen önellátó. Az írók képtelenek átfogni az elvárások széles skáláját, egyszerűen nem jut minden terü- letre-témakörre író. (Most mellőzzük azokat a fejlődést befolyásoló tényezőket, melyek egyáltalán nem vagy csak részben irodalmi természetűek.) Már azt is pozitívumként kell elkönyvelnünk, hogy íróink többsége felvállalta nemzetiségünk életproblémáit. A nemzetiségnek megbízható önismeretre és önbecsülésre van szüksége, hogy a reá háruló többletfeladatoknak eleget tudjon tenni. Az önismeret fogalmába irodalmunk értékviszonyainak ismerete és tudatosítása, reális felmérése is beletartozik. Fél évtizedes időszak epikai termését mérlegre tenni még sajátos nemzetiségi körülményeink között is kockázatos feladat. Gondosan mérlegelt, árnyalt kép megrajzolására nem is vállalkozunk. A történeti szempont alkalmazásáról is le kell mondanunk, pedig érdekes és nyilván tanulságos párhuzamokat kínál mostani eredményeink egybevetése az elmúlt évtizedek prózatermésével. Bízunk azonban abban, hogy ötödfél év próza- termésének példaanyagára támaszkodva már legalább hozzávetőleges képet alkothatunk a csehszlovákiai magyar prózairodalom problémáiról, útkereséséről, értékviszonyairól, eredményeiről. Munkánkat jelentősen nehezítette az a körülmény, hogy csak kivételes esetekben támaszkodhattunk kritikai irodalmunk eredményeire, eligazító segítségére. A legtöbb regényről nem is szólt a kritika, vagy csak szokványos recenziók olvashatók róluk. így többnyire csak saját kritikai írásainkra támaszkodhatunk. Hol van már az az idő, mikor évente rendszeresen jelent meg értékelés az irodalmi termésről. A most elemzett időszakban csupán Mészáros László gondos összefoglalója olvasható az 1984-es év próza- terméséről. Azt azonban minden kockázat nélkül előrebocsáthatjuk, hogy prózairodalmunk eredményei sokkal jelntősebbek, mint ahogy a kritikákból, ismertetésekből kitűnik. Mindössze Grendel Lajos regényeinek visszhangja mondható kielégítőnek. A szellemi értékekben nem döntő szempont, mégis első pillantásunkat a mennyiségi oldalra vetjük. Irodalmi életünk sajátosságai révén ez is bír bizonyos információs értékkel. Ha a kritikai-irodalomtörténeti és ismeretterjesztő célzatú kiadványokat nem számítjuk, a IV. írókongresszus óta eltelt időszakban 27 prózakötet jelent meg az előző választmányi időszak mintegy 35 kötetével szemben. A mennyiségi visszaesésnek egyrészt elhalálozás (Egri Viktor, Szabó Béla), másrészt — ami irodalmunk jövőjét és távlatait illetően fölöttébb lehangoló — a Fekete szél (1972) antológiában jelentkező nemzedéki csoportosulás teljes abszenciája az oka. Olyan sokat ígérő tehetségek hallgattak el, mint Kovács Magda, Fülöp Antal, de Bereck József, Kövesdi János is csak elvétve hallatja szavát. Az antológia szerzői közül csak Mészáros Károly adott ki novelláskö- tetet a vizsgált időszakban. Az is rontja prózánk prognózisát, hogy az elmúlt évek nem bővelkednek új nevek feltűnésében. Vajkai Miklóson és Poór Józsefen kívül csak Grendel Lajost említhetjük, aki azonban még az előző időszakban debütált, bár káprázatosán gyors alkotói kibontakozása erre a korszakra esik. A legújabb írói-költői nemzedék antológiája megjelenés előtt van, talán módosítja valamelyest a kedvezőtlen képet. A műfaji megoszlás — hosszú évek óta először — a regény javára billen, az említett 27 kötetből 12 regény, 8 kispróza és 7 irodalmi publicisztika (ill. annak valamilyen változata). Ez a tény ellentmond Mészáros László 1984-ben rögzített megfigyelésének, aki a regény viszonylagos visszaesését tapasztalta. A regény műfajában a leggazdagabb évek: 1982 (4), 1985 (4) és 1986 (6) voltak. Mészáros észrevétele azon alapult, hogy 1983-ban egyáltalán nem, 1984-ben pedig csupán egy regény jelent meg. Szemlénkben nem vettük figyelembe az újraközléseket, a korábban írt, de csak a vizsgált periódusban megjelent műveket (pl. Egri Viktor Rendbontók című regénye, mely 1966-ban látott először napvilágot folytatásokban, Ilona címen). A mennyiségi oldal tehát — főként a jövőt illetően — lehangoló képet mutat. A minőség, a megjelent művek eszmei-művészi színvonala felől nézve már lényegesen kedvezőbb képet kapunk. Tematikai változatosságban, tartalmi gazdagodásban, formai korszerűsödésben egyaránt jelentős előrelépés tapasztalható. Különösen a legsajátabb, a számunkra legdöntőbb témakörben: a nemzetiségi valóságnak, a nemzetiségi ember tudatvilágának, sajátos gondjainak és létproblémáinak feltárásában és ábrázolásában FÚR Í1
