Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - NAPLÓ - Zádor András: Cseh irodalomról, cseh írókról
ZÁDOR ANDRÁS CSEH IRODALOMRÓL, CSEH ÍRÓKRÓL •yudvalevő, hogy az irodalom, ha a fo- galmat a legszélesebben értelmezzük és nem kötjük írásos rögzítéshez (mindig irigyeltem az oly expresszív cseh slovesnost megjelölést), olyan régi, mint az ember hite a természetfölötti hatalmakban, vagy (de talán ez ugyanaz) valamely megkülönböztetett ember vagy tárgy (fétis, totem) varázserejében. Habár ez se biztos, mert ki tudja, mi hangzott el előbb: egy anya al- tatódala-e vagy egy sámán varázsigéje? S minthogy a cseh irodalom is így keletkezett, nem tudjuk, milyen régi (ezért használja okosan a cseh irodalomtörténet az ismert legrégibb irodalom megjelölésére a starsí — régebbi, és nem a start5 — régi szakmegjelölést), csak azt tudjuk, hogy amikor első fennmaradt írásos emlékei létrejöttek, akkor már óriási és színpompás civilizációk tűntek el a világtörténelem porondjáról, csodálatos irodalmakat hagyva maguk után. De közép- és keleteurópai viszonylatban a cseh irodalom mégis tiszteletre méltóan hosszú múltra tekinthet vissza, és fejlődése szempontjából két igen hasznos sajátság jellemzi: a nyitottság és a rugalmasság; vagyis az idegen hatások befogadására való hajlam és az átvett minták gyors asszimilálása, beágyazása a hazai talajba. A recepció önmagában persze még nem jelenti kiemelkedő művek keletkezését — ehhez tehetséges alkotók is kellenek —, de megteremti azt a közeget, amelyben ilyen művek a világirodalom adott fejlődési fokán létrejöhetnek. Ezért indokolatlanok az idegen hatást — rendszerint a nemzeti jelleg védelmében — elutasító nézetek éppúgy, mint az a felfogás is, amely szerint az eredeti szellemi érték (ideértve a művelődési korszakokat, művészi irányzatokat stb.) eleve magasabb rendű, mint annak befogadott változata. Néha ennek éppen az ellenkezője igaz, de ettől eltekintve is: jól tudjuk, hogy például az angol vagy a német gótika esztétikai értékét semmivel sem kisebbíti a gótika franciaországi eredete, és Shakespeare nagyságából sem von le a reneszánsz itáliai honossága, mint ahogy az orosz realista regény jelentőségét sem halványítja el Fielding időbeli elsőbbsége. Ha a nagy kultúrák nem hatottak volna egymásra és együttesen a kis népek kultúrájára, az emberiség ma fölbe- csülhetetlen értékű műalkotásokkal volna szegényebb, nem beszélve egyéb szellemi értékekről. Ha a hatáskutatást korlátlan tér- és időbeli dimenziókban vinnénk végbe, kiderülne, hogy az emberi kultúra és civilizáció története: a hatások története. Erre gondolhatott Paul Valéry, amikor az irodalmi hatások problematikájával kapcsolatban megjegyezte: „Az oroszlán egyenlő az általa felfalt birkák összességével.” Amikor pedig Karéi Capektől megkérdezték, ki hatott rá a világirodalom nagyjai közül, így felelt: „Hamarjában nem tudnám megmondani, ki nem hatott rám.” Jórészt a cseh irodalom nyitottságának köszönhető, hogy csaknem minden nagy kultúrkorszaknak akadt legalább egy vagy két olyan cseh író-reprezentánsa, aki elérte az európai színvonalat. A középkorban Kosmas emelkedett erre a rangra, nem azzal, amit nevével gépiesen asszociálunk: krónikájának forrásul szolgáló történeti tartalmával — ez több-kevesebb hitelt érdemlően minden krónika sajátja —, hanem annak kivételes esztétikai értékeivel. Száz évvel előtte, vagy nem sokkal utána (ezt még nem sikerült teljes bizonyossággal eldönteni) egy Kristiánnak nevezett ismeretlen szerző alkotott nemzetközi mércével mérve is kimagasló művet, a Szent Vencelről és Szent Ludmiláról szóló legendát, kétszáz évvel Kosmas után pedig egy ugyancsak ismeretlen szerző ír európai szintű munkát, mégpedig nemzeti nyel
