Irodalmi Szemle, 1987
1987/5 - ÉLŐ MÚLT - Pukkai László: „A legszebb május elseje” 1.
Az első írásos feljegyzések 1158-ból származnak a mátyusföldi községről, Alsószeliről. Ebben az időben a település a pannonhalmi apátság birtokát képezte.1 Neve sokféle változatban maradt ránk: Selu, Zele, Scely néven emlegetik a latin nyelvű források, Unter Selli a német neve, a nagyszombati szlovákok pedig már 1773-ban Dőlné Saliby- nak hívták. Az eredeti ősi település a közigazgatásilag ma már Királyrévhez tartozó Alsóhatár Faluhely nevű dűlője volt, de a Kis-Duna és a Feketevíz áradásai miatt a település lakossága arra kényszerült, hogy biztonságosabb, védettebb helyre költözködjék. így épültek az új falu első házai a mai helyen, az ún. Dombon. A falu lakossága ősidőktől fogva mezőgazdasággal foglalkozott. Az 1553-as jobbágy- telek-kimutatás szerint Serédy Gáspár, akinek a birtoka volt ekkor a falu, húsz jobbágyporta után fizetett adót. Győry Dezső a Vérvörös Vág című kisregényében, amelyben a költő Zrínyi háromhetes fővezérségének napjairól ír, azt állítja, hogy a vezérkar főhadiszállása Alsószeli- ben volt; innen irányította Zrínyi a török hadvezér, Küprili elleni hadjáratát.2 A Szlovák Állami Központi Levéltár tulajdonában lévő 1659. évi jobbágykimutatásban is szerepel a község neve. Alsószeli a Pálffyak bazini-szentgyörgyi uradalmához tartozott ekkor: 4 féltelkes, 5 negyedtelkes és 5 nyolcadtelkes jobbágy neve szerepel e kimutatásban. A nevek alapján megállapítható, hogy az akkori jobbágyok leszármazottai alkotják a község mai lakosságának túlnyomó részét.3 Az 1752. január 20-i jobbágykimutatásban 29 jobbágycsalád, 6 saját házzal rendelkező és 9 saját házzal nem rendelkező zsellér élt a faluban. A faluhoz tartozó Elővér major a szabadságharc idején, 1849. június 22-én a falu határában megindult peredi csatáról kapta a nevét, mert a visszaemlékezések szerint itt folyt az első vér.4 1863-ban nagy tűzvész pusztított a faluban. A tűz az erős szélben nagy gyorsasággal terjedt, mentési munkálatokról szó sem lehetett, a falu nagy része a lángok martalékává vált; Alszer utca teljesen leégett.5 Egy 1874. április 21-én keltezett okirat szerint, amelyet Csemez László, Alsószeli hiteles jegyzője állított össze, a községben 24 mesterember, azaz iparos működött: 1 mészáros, 3 bognár, 6 szabó, 3 csizmadia, 8 takács és 1 (vízijmolnár. A malom működésének bizonyítéka a Malom elnevezésű dűlő is. A falu lakóinak száma ekkor 2036. 135 telkes jobbágy, 78 saját házzal rendelkező, 12 saját házzal nem rendelkező zsellér és 1 kereskedő élt itt. A falu akkori birtokosa id. gróf Pálffy Ferenc volt.6 A községben egykor sóelosztó is működött. Innen ered a Sóspuszta utcanév. Kezdetben a Feketevízen és a Dudvágon szállították a sót Nádszegről; évszázadokkal később, amikor megszűnt a folyók hajózhatósága, a gazdák fuvarozták. Az 1902-es összeírás adatai szerint a faluban 357 ház volt 2226 lakossal.7 A falu határához 4564 katasztrális hold mezőgazdasági terület tartozott. A falu nagyközségként szerepelt önálló állami anyakönyv-vezetőséggel, amelyhez az Újmajor (Elővér vagy Sziget?), Versend tanya és a versendi vámház is hozzátartozott. A legközelebbi csendőrőrs Pereden volt. A század elején a községi elöljáróság valamiképpen módosítani kívánta a maradi feudális előírásokat, törvényeket. A községi jegyzőkönyv tanúsága szerint (jegyző Jány István) 1905. augusztus 12-én a községi elöljáróság „mint elavult, de különösen mint igazságtalan intézményt", megszünteti a természetben való községi fuvarozásokat.8 Ugyanebben a jegyzőkönyvben olvashatjuk: „1906-os évre községi közmunkaösszeírás szerint 403 drb igavonó után 170 egyfogatos és 318 kétfogatos igásnapszám, továbbá 149 házzal bíró és 54 házatlan kézi közmunkakötelezett terhére összesen 650 kézi napszám helyesen van kivetve.” Ez a kitétel azt igazolja, hogy azért nem szűnt meg teljesen a községi elöljáróság „feudális gondolkodása”. A falu idős polgárai még jól emlékeznek a községi elöljáróság 1907. január 18-i határozatára: „A község képviselő testülete Alsószeli községet nem tartja érdekeltnek ennél az ügynél. Vasútra szüksége nincsen.”9 Ezt a határozatot a gazdák hozták, akik nem voltak hajlandók pár négyzetméternyi földet átengedni vasútépítés céljára, s ezzel talán
