Irodalmi Szemle, 1987
1987/5 - ÉLŐ MÚLT - Pukkai László: „A legszebb május elseje” 1.
PUKKAI LÁSZLÓ „A LEGSZEBB MÁJUS ELSEJE” 1. Adalékok a galántai járás forradalmi és munkásmozgalmi hagyományaihoz ALSÓSZELI 1917—1931 Gyermekkoromban, amikor a faluban a kukorica- és tollfosztás még rangos falusi, tán társadalmi eseménynek számított, szülőfalum történetének több változatát hallottam a mesélő kedvű, kérges kezű parasztemberektől. Vörös Istvánná (akit az egész falu lánynevén, Bondor Mári nőnének hívott, s aki már több mint húsz éve alussza örök álmát az alsószeli temetőben) egyik téli estén így szólt hozzánk: „Gyerekek, a falunk ám nem volt mindig itt, ezen a helyen, hanem nagyon régen a Faluhelyen!” — Értettük is, meg nem is. Mert hát hol lehet egy falu, ha nem a helyén? Évekkel később, suhanc korunkban, amikor a nyári szünidőben az efsz 25-ös Zetorján kévét hordani vagy kukoricát fattyazni hordtak bennünket Alsóhatárra, s így mi is „világlátott” emberekké lettünk, jutottam el Faluhelyre, a Kis-Duna és a Feketevíz mellékére, falum lakosságának első települési helyére. — „A két víz tavaszi áradásokkor gyakran elöntötte a falut, ezért nagyapáink, nagyanyáink biztosabb helyet kerestek, így telepedtek meg itt a Dombon. Az első lakosok a Vörösök és a Bondorok voltak. — Miért is hívták volna őket másképp?” Egykori tanítóim úgy tudták, hogy falunk egy Taksonyban székelő földesúr tulajdonát képezte, akit Szelének hívtak. A Taksonyhoz közelebb eső falut Felsőszelének, a távolabbit Alsószelének nevezte. Nem ismeretlen e monda azon változata sem, mely szerint a két falu egy birtokrészt képezett, ezért a felső részét „felsőszély”-nek, az alsó részét „alsószély”-nek nevezték. A viszonyítási alap ezek szerint valószínűleg a Dudvág vagy a Sárd folyócska volt.
