Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - Beszámoló a szlovákiai irodalom nak a Szlovákiai írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

Beszámold a szlovákiai irodalomnak a Szlovákiai Írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

fogalmak közül hány örvend individuális tevékenységünkben, de az irodalmi életben s az irodalmi élet szervezésében és irányításában is, érdemtelenül hosszú életnek (a sablonosság, a konzervativizmus, az irodalom extenzív fejlesztésének megfelelő szokások).

Ha a beszámoló azt követeli, hogy „mindenütt növelni kell a dolgozók felelősségét és illetékességét, mindent meg kell tenni a tisztességes, nagy szakértelemmel végzett és lelkiismeretes munka tekintélyének növekedéséért”, s egyszersmind arra figyelmeztet, hogy „a termelés minden szakaszán az alapmércének a magas műszaki színvonalat és a termékek minőségét kell tekinteni, amelyek a termelőnek és államunknak is hírnevet szereznek” (uo., 21—22. o.) — el kellene gondolkoznunk rajta, vajon az említett fogalmak és követelmények irodalmi munkánk s az irodalmi termés szférájában is polgárjogot nyertek-e, éreztetik-e hatásukat.

S végezetül, ha a beszámoló feladatul adja, hogy „olyan légkört kell teremteni, amely nem engedi meg a becsületes és a hanyag munka közötti különbségek eltörlését” (uo., 23. o.) — nyíltan meg kellene mondanunk, vajon ez a légkör jellemzi-e irodalmi életünket és irodalmi gyakorlatunkat.

Ezeket a CSKP XVII. kongresszusán hangot kapott követelményeket azért idéztük fel, mert összességük — legalább kétféle értelemben — bennünket is érint. Először is mint szerzőket, akik társadalmi használatra szánt irodalmi műveket vagy irodalmi szövegeket produkálunk. Természetesen tudjuk, hogy nem mindegyikünk egyformán tehetséges; de azt is tudjuk, hogy az igazi tehetséget nemzeti kincsként kell nemcsak értékelni, hanem védelmezni, kultiválni és fejleszteni is. (...) A CSKP XVII. kongresszusán kitűzött s minden szakaszon a munka markáns javítása és hatékonyabbá tétele felé irányuló elvi követelmények együttesét másodszorban úgy értelmezzük, mint munkánk

— individuális-szerzői és kollektív-szervezői munkánk — alapkörvonalainak megrajzolását és alapvető irányvételének megfogalmazását. Emellett tudatosítjuk, hogy olyan követelményekről van szó, amelyeket az irodalmi alkotómunka és az irodalmi élet területén sem lehet érvényesíteni anélkül, hogy következetesen és nyíltan harcolnánk minden ellen, ami ellentmond neki, ami a fordítottjuk, ami gátként áll gyakorlati érvényesülésük útjába — például a kényelmességre, a saját tévedhetetlenségünk elismertetésére való hajlam, döntéseink másnapra halasztása, az alkotói sablonokhoz való szerzői ragaszkodásunk, az individualista gondolkodásmód csökevényei, a saját személyünk iránti túlérzékenység s az írótársainkkal szemben megnyilvánuló közömbösség, az önérdekűség és a mások sikereire való kisszerű féltékenykedés, a korunkhoz már nem illő bohémkedés, az irodalmi intézményekkel (például az Irodalmi Alappal] szemben támasztott óriási individuális igények és az önmagunk iránti igénytelenség ellentmondása stb. Ogy véljük, kongresszusunkon is rá kell mutatnunk az efféle jelenségekre, amelyek irodalmi életünk mindennapjaiból sajnos máig sem vesztek ki, ellenkezőleg, néhol és időnként egész nyugodtan virulnak.

Hogy világos legyen: nem moralizálni vagy erkölcsprédikálni akarunk, hanem arról van szó, hogy a felsoroltakhoz hasonló jelenségek, ha akarjuk, ha nem, írói munkánk minőségét is negatívan befolyásolják, s csökkentik társadalmi szavahihetőségét. Ezért szeretnénk hangsúlyozni, hogy szövetségünk munkájában is az eddiginél jóval nagyobb súlyt kell helyeznünk írótársadalmunk és minden író állampolgári és emberi kultúrájának a színvonalára. Ebben is az „emberi tényezőnek” mint az irodalmi munka leglényegesebb, sőt meghatározó forrásának a szükségszerű tökéletesítését látjuk.

A CSKP XVII. kongreszusának követelménykomplexumában tehát irodalmi alkotómunkánk eszmei-tartalmi programjának lényeges kontúrjai is kirajzolódnak. Ezekben a követelményekben konkrét lehetőséget, sőt közvetlen felhívást látunk arra, hogy aktív és hatékony, a kommunista párt programjával összhangban működő, e program következetes és gyors megvalósítását szorgalmazó erőként jelenjünk meg napjaink fő harci területén. A kommunista párt programja azt kívánja az irodalomtól, mindenekelőtt az irodalom alkotóitól, hogy társadalmunk pszichikai és erkölcsi állapotának bátor s egyszersmind maximálisan igaz kutatói legyenek, hogy teljes drámaiságában és ellentmondásosságában, mozgásában és öntökéletesítésében tárják fel az élet igazságát. Igen, ez irodalmunk politikai programja, ám hangsúlyozni akarjuk, hogy megvalósítása során már ma is a komplex módon értelmezett morális tényezők játsszák a meghatározó