Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - Beszámoló a szlovákiai irodalom nak a Szlovákiai írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

Besrámoló a szlovákiai irodalomnak a Szlovákiai Írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

szerepet: azoktól a módszerektől kezdve, melyekkel tulajdon individuális irodalmi munkánk minőségét elérjük, egészen egyéni és kollektív társadalmi állásfoglalásaink kvalifikáltságáig, illetékességéig és megismerési hitelességéig. (...)

Úgy véljük, szocialista irodalmunk a szocialista politika egyik fő segítőtársa lett és azzá válik mindenütt, ahol a kultúrán keresztül keresünk a világhoz hidakat, de ott is, ahol a társadalom szervezetében alkotó légkör, kritikai igényesség alakul ki, ahol harc folyik a középszerűség, a rossz ízlés, a társadalmi erkölcsöt bomlasztó álértékek ellen, ahol kimondják az embereket szellemileg felszabadító igazságot, ahol a legnagyobb érték és legnagyobb kincs az élet és az ember.

A költészetről, a prózáról, a dráma- és a gyermekirodalomról tartott tavalyi, kongresszus előtti konferenciáinkon, akárcsak a nemzetiségi szekciók konferenciáin, szövetségünknek csaknem minden tagja részt vett, s a tagság egyharmada a vitában is felszólalt. Leszögezhetjük, hogy általában két kérdés foglalkoztatta őket. Az egyik így hangzott: milyen vagy, jelenkori szlovákiai irodalom?

Természetesen nem olyan könnyű akárcsak összefoglalni is a kérdésre megfogalmazott válaszkísérleteket. Bizonyos egyszerűsítés árán azonban elmondhatjuk, hogy kongresszus előtti vitáinkban két eltérő, az irodalom pillanatnyi állapotára vonatkozó vélemény rajzolódott ki. Az első az aggodalmat tükrözte, vajon irodalmunk fejlődése nem lassult-e le túlságosan az utóbbi öt esztendőben, nem az alkotói stagnálás jellemző-e erre a fejlődésre; a másik vélemény képviselői viszont arra a tényre mutattak rá, hogy a nyolcvanas évek irodalmában mégiscsak megfigyelhető a mozgás bizonyos új, fejlődé- sileg pozitív felé, ez azonban egyelőre nem talál visszhangra vagy adekvát kritikai értékelésre.

A kongreszusi beszámoló természetesen nem döntheti el kétséget kizáróan, mi tartozik az irodalmi alkotómunka s az őt állandóan kísérni hivatott kritikai reflexió hatáskörébe. Mindenesetre legalább arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy az irodalmunk alkotói stagnálásáról vagy pszichofizikai fáradtságáról szóló túlságosan is kategorikus ítéletek legalábbis koraiak és elsietettek. Az irodalomnak mint szervezetnek — se szervezet összetevőjeként és dinamizmusának hordozójaként minden igazi alkotónak — megvan a maga sajátos fejlődési bioritmusa, amelynek nem okvetlenül kell időbeli összhangban lennie írókongresszusaink ötéves periodicitásával s a kongresszusi beszámolók „bilanciós” szükségleteivel. Ha ugyanis figyelembe vesszük, hogy nemzedéki szempontból jelenlegi irodalmunk alkotói súlypontja továbbra is a nagyszámú és szerzői individualitásokkal megfelelőképp dotált középnemzedék vállán nyugszik — hiszen éppen e nemzedék képviselőinek köszönhetjük a regényirodalomnak a hetvenes évek második felétől a nyolcvanas évek elejéig tapasztalt előretörését, amelyet nemcsak itthon értékeltek nagyra, hanem külföldön is meglepően intenzív érdeklődéssel találkozott. Tényleg semmi okunk feltételezni, hogy a szóban forgó nemzedék alkotói potenciálja kimerült. Ezenkívül — új művek formájában — arra is elég konkrét bizonyítékunk van, hogy az idősebb alkotók is képesek nem elhanyagolható jelentőségű értékeket felkínálni társadalmunknak.

Persze, rosszabb a helyzet irodalmunk természetes nemzedéki megújulásának dinamikájával, ez azonban, sajnos, hosszabb távú dolog. Az ifjú irodalmi tehetségek szórványosan kiadott első köteteikkel érvényesítik magukat, s jelentkezésük figyelmet kelt, sőt gyakran hivatalos elismerést, például Krasko-díjat kapnak; a fiatal irodalmi nemzedékről való gondoskodásnak azokkal a formáival, amelyek szövetségünk rendelkezésére állnak — mint a fiatal szerzők számára rendezett rendszeres szemináriumok, a Fiatal írók Körében való regisztrálás, a fiatal alkotók számára (az Irodalmi Alap pénzügyi támogatásával) szervezett versenyek stb. —, nem lehetünk elégedettek. Mindezek a formák persze fontosak és szükségesek, van azonban egy komoly fogyatékosságuk: a fiatalok nevelése itt mintegy zárt ajtók mögött, mindenesetre szűk irodalmi körben, nem pedig a társadalom színe előtt történik. (...)

Idézzük fel most nagyon röviden — a kongresszus előtti konferenciák alapján —, milyen is jelenlegi irodalmunk arculata az irodalmi alkotómunka egyes szakaszain.

A szlovák költészetnek továbbra is nagy létszámú és nemzedékileg tagolt szerzői hátországa van, s ez az első előfeltétele annak, hogy ne csak megfelelő mennyiségű új verskötetet kínáljon olvasóinak, hanem az új művészi értékek széles skáláját is. Ha