Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - ÉLŐ MÚLT - Kövesdi János: Bartók és Pozsony
s egyedül döntötte el — mert apám önálló s igen kifejlett talentum volt —, hogy zenét íog tanulni, és muzsikus lesz. — Akkor tálán az Ön nagyapjának az akarata érvényesült? ... — Ami a zenét illeti, azt sem igen mondhatnám. A nagyapám felkérte ugyan Bartókot, hogy foglalkozzon apámmal, de ő — a reálgimnázium igazgatójának igencsak realista szemléletével — arra törekedett, hogy édesapámnak valamilyen „igazi” szakmája is legyen, így világosan megmondta az apámnak: nem bánja ugyan, ha kacérkodni fog a zenével, de emellett el kell végeznie a jogot. Ehhez ragaszkodik. (Később, amikor Budapestre került, apám teljesítette is az ígéretét.) Hanem ami hatással lehetett apámra a pályaválasztásban, az inkább a Dohnányi házban uralkodó légkör volt. Ebben apám, akárcsak Bartók, önkéntelenül is megmártózott. — A még élő tanúk említést tettek arról, hogy Albrecht Sándor és Bartók a gimnázium elvégzése után nagy dilemma előtt álltak: Budapesten vagy Bécsben folytassanak-e felsőfokú zenei tanulmányokat. Ön mit tud ehhez hozzátenni? — Említettem, hogy Thomán István, aki a budapesti Zeneakadémia tanára volt, elég sűrűn látogatta Dohnányiékat. A fiatal Dohnányi, aki körülbelül kilenc évvel volt idősebb az édesapámnál, az ő befolyására és tanácsára döntött úgy, hogy nem Bécsben, hanem Budapesten folytatja zenei tanulmányait. Köztudomású, hogy Bartók apja korán meghalt, az özvegy Bartókné pedig csak a csekély nyugdíjból élt és tartotta el fiát, Bélát, úgyhogy Bartók nagyon szerény anyagi körülmények között, azt is mondhatnám, hogy szegényesen élt, s rá volt kényszerítve, hogy elfogadjon mindenféle kereseti lehetőséget, többek között zeneórákat is adott, így az ő számára az lett volna a célszerűbb, ha Bécsben tanul tovább, mert egyrészt Bécs jóval közelebb van Pozsonyhoz, mint Pest, s így ez olcsóbb lett volna, másrészt gyakrabban láthatta volna az édesanyját. Hogy Bartók mégis Pestre ment, abban Dohnányi Ernőnek volt döntő szerepe, ugyanis rábeszélte Bartókot, hogy kövesse őt Budapestre, s tanuljon inkább ott; milyen indítékok vezették ebben Dohnányit, azt nem tudom, de tény, hogy Bartók Pest mellett döntött, sőt szuggesztív egyéniségének és az apámhoz fűződő barátságának tudható be, hogy édesapám sem ment Bécsbe, hanem Bartókot követte. (Meg kell jegyeznem, hogy abban az időben, tehát a századfordulón, Bécs sokkal fejlettebb zenei központ volt, mint Budapest; Pestre a zenei avantgárd áramlatok sem jutottak még el, míg Bécsben virágzottak az újító iskolák. Úgyhogy a zenei művelődés szempontjából Bécs talán többet nyújthatott volna a három fiatal muzsikusnak, mint Budapest. De hát ez csak afféle feltevés.) — Ha már említettük Thomán Istvánt, megkérdezem: volt-e különösebb hatása Bartókra és Albrecht Sándorra? — Azt hiszem, hogy nem. Elsősorban is, Thomán zongorista volt. Bartókot meg az édesapámat pedig nem a zongorázás, hanem a zeneszerzés érdekelte mindenekelőtt. Természetesen ahhoz, hogy Thomán István kiváló zongoraművész volt, nem fér semmiféle kétség; s ne feledjük: Thomán Liszt Ferenc tanítványa volt! Mint zongoratanár, az élvonalba tartozott, Bartók mellett Dohnányi Ernő is az ő keze alól került ki. De azt azért megjegyezném, hogy ez a három pozsonyi fiatalember szinte kész pianista- ként került Budapestre ... — Albrecht Sándor 1903-ban lett a budapesti Zeneakadémia hallgatója, ahol három tanszakot, zongorajátékot, zeneszerzést és dirigálást tanult. Zeneszerzésre Hans Koess- ler, a korábban évekig Münchenben és Drezdában működő, elismert német komponista és karmester tanította (akárcsak négy-öt évvel korábban Dohnányit, Weiner Leót, Bartókot, Kodályt és más neves muzsikusokat). — Koessler kitűnő mester volt, és bizonyos, hogy kitűnő szakképzést nyújtott a növendékeinek, úgyhogy e tekintetben Dohnányi, Bartók és Albrecht szerencsés helyzetben volt. Érdekességképpen talán érdemes megemlíteni, amit többször hallottam apámtól, hogy hármuk közül Koessler Dohnányit szerette a legjobban. Miért? Talán azért, mert alkatánál fogva Dohnányi felelt meg leginkább pedagógusi elképzeléseinek; Koessler ugyanis — a századforduló zenei életére meghatározó és igen szívósan hatást gyakorló Johannes Brahms kitartó híve lévén — bizonyos vonatkozásban konzervatív volt. Dohnányi „kezelhetőbb volt Koessler számára, mert ellenkezés és súrlódások
