Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 4.

elég erejük van legalább tucatnyi csillagot átölelni..Következtetése könyörtelen: „Le hát a dübörgő mankókkal, a ’mindent beragyogó’ fétisekkel és imamalmokkal! Az emberirodalom romantikus hőskorszaka elmúlt, és a folytonos ’ember’-ordítozás csak rossz ízt hagyott a szájban és ideológiai zavart keltett. A szamárordításból sohasem lett eső — legfeljebb l’art pour l’art művészet.”26 Földes Sándor ekkor már kétféle „emberirodalomról” beszél, az „okos gonoszok és a tétlen ’igazak’ emberirodalmáról”, viszont a „kollektív emberért agitáló irodalmat lámpával sem lehet megtalálni”. Földes Sándor az „emberirodalom” programjának hiányosságait vette célba, amikor azt várta Fábrytól, hogy „a hogyant: az utat, módot, célt, horizontot, — a világnézetet kétséget fenn nem hagyó módon” jelölje meg. „Nem akarunk hízelegni sem a gyávaságnak, sem az aljasságnak azzal, hogy: ember vagy te is” — írta Földes. Nyilvánvaló, hogy a kor szele is benne volt ebben a szigorú bírálatban. Kassák Lajos is az „építő eszme kifejeződését” várta az új művészettől. Azt, hogy „a mű... dokumentálja önmagát, jelenvalóságával kell, hogy aktív szerepet vállaljon a környező világban... A művészet aktív jelenvalósága pedig az élet szintézisét jelenti.. .”27

A „váltás” Fábry felfogásában nem egyik napról a másikra következett be. Ennek állomásait jelezte, hogy az „apokalipszis ... magyar országútján”, az „ember a magyar embertelenségben” körülményei között Gvőrv Dezsőtől is azt várta: szociális életpozitívumai következetesebbek legyenek, hogy ott lehessen az igazi svarumléniában, azok között, akik elindultak „kenyeret vágni az éheseknek”.28 Bár az „emberirodalom” fogalmi jegyeit még később is próbálja magyarázni, egyértelművé váló társadalmi elkötelezettsége miatt a húszas évek végén kiszorult a polgári lapok hasábjairól (melyekre megélhetési gondjai miatt volt szüksége]. Az sem véletlen, hogy 1926 márciusától elkötelezte magát a kommunista sajtónak. A Munkásnak, a CSKP magyar nyelvű lapjának a munkatársa lett. Ám ennél is termékenyebb és meghatározóbb volt az a kapcsolat, melyet a haladó szellemű, baloldali eszméket terjesztő erdélyi Korunk hasábjain vállalt az új eszmék terjesztésében. (A Korunknak egyébként 1938-ig a szlovákiai szerkesztője is volt.) Az „éhesek” érdekében vállalt elkötelezettsége ezekben a hónapokban tomboló dühvé változott. Ezt jelezte az is, amikor odacsapott a kvaterkás asztalra, hogy léghuzat, „tisztító, viharló, emberi levegő” áramoljon a „végzetesen eredendő bűnökkel fertőzött magyar csárda, magyar élet” hétköznapjaiba.29 Hogy mi a kvaterka? Erre is adja meg a választ: „Kvaterka: jó puha vatta: ne halljad a földbarom senki ember ziháló nyögését... ne lásd úri bitangság kerítő, butító élethaláljátékát..., hogy testvérkezed, igazságöklöd ne társulhasson nincstelenségbe, embertelenségbe lökött mégis-emberekkel.”30 Ezek a szavak már nem a krisztusi szeretet, hanem a társadalmi igazságosság jegyében fogantak, az elnyomók és elnyomottak kibékíthetetlen harcát tükrözik.

„Irodalomnál — többet! Lényeget. Életet. Embert!” — vallja Fábry 1926 márciusában, s ezzel jelzi azt is, hogy az „öncélú” irodalom ideje lejárt. A Tíz világrengető nap forradalmi krónikáját fordító Fábry nemcsak John Reed munkásságával, az „új élet bibliájával” és az „új teremtés első napjaival” ismerkedett meg, hanem világnézetileg is elindult azon az úton, ahol az „új élet, új világ, új idő harsonázik”.31 Ebben az új időben a „szerződés nélküli kötelezettség, az erős, próbát követelő és próbát kiálló vállalás: internacionalizmus”32 jelenti számára a „jövőtalajt”. Ügy tekintett az internacionalizmusra, mint életre-halálra szóló hitvallásra, melyet „semmi politikai korlátoltság, semmi káosz nem homályosíthat el, nem tehet tönkre”. A „mélyen megértő” jóbarát, a hivő Krammer Jenő írta Fábrynak 1926 szeptemberében: „Nem tudunk két urat szolgálni maradék nélkül: s ha Te magadra vállaltad az Igazság kikiáltását — én tisztellek, szeretlek érte, de veled menni, Testvér, nem tudok. A kommunizmus az Igazság kikiáltása, a mai emberség legbátrabb és legbecsületesebb hangja — de az Élet megoldását nem látom benne.”33 Fábry meggyőződésének őszinteségére és szilárdságára vallott, hogy megharcolt eszméihez hű maradt, s életszépítő arkhimédészi pontnak tekintette, ha az író elhagyja a hamis posztokat és elfordul a hamis oltároktól; megkeresi az új posztokat, ahonnan múlttá lehet tenni az „embertelenség minden kísértő gazságát, és hittel, tettel, akarattal utat fáklyázni új májusnak: embernek!”34

Az 1923 tavaszával kezdődő és 1934-ig tartó második korszaka (melyet Fábry „szigorú.