Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - NAPLÓ - Ardamica Ferenc: Cicero elment (Lóska Lajos halálára)
CICERO ELMENT Lóska Lajos halálára HU A koporsóban nem néztelek meg. Nyáron, a ragyolcl Abroncsos pusztán láttalak utoljára, ahol közös író—olvasó találkozón vettünk részt a Járási Művelődési Tábtor vendégeiként. Legényesen, gyalogosan érkeztél, meg sem kottyant még Neked a kaptató. Megöleltük egymást, s rögtön félrehúzódtunk egy sarokba beszélni. Talán most történt meg először, hogy nem panaszkodtunk. Én a Kontextust szorongattam a hónom alatt, Te a megjelenés előtt álló Öt perc az élet című regényed kéziratát. Azután kinn a szabadban elkezdődött az író—olvasó találkozó. Te kezdted, Tanár úr, ékesszólón ecsetelted göröngyös írói pályafutásod, s én csodálva hallgattalak. Mindig — már a gimnázium padjaiban is — irigyeltelek szónoki képességeidért; egy szónok veszett el Benned, egy Cicero; nemhiába akasztották Rád ezt a nevet, így hívtunk magunk között, Cicerónak, mindenki: aki szeretett (s aki nem). Annyi mindenben — római arcvonások, jogi ismeretek, szónoki tehetség — hasonlítottatok egymásra. Később én — a tanítvány — következtem, én folytattam, meg- illetődve, dadogva, motyogva — mekkora különbség lehetett! Majd véget ért az író— olvasó találkozó, hajunkat lobogtatta a feltámadó szél, s valaki lefényképezett bennünket. Búcsúztunk. Engedélyed kértem, hogy parodizálhassalak az Irodalmi Szemle decemberi számába készülő „Görbe Tükör”-ben. Jól van, de aztán kacagtató legyen! — egyeztél bele. Nekem már mennem kellett, Te még maradtál. Most fordítva történt... Egy határidős munkám közepette érkeztek az első hírek betegségedről. Nem vettem őket komolyan — mert nem akartam! Hiszen Te — a hatalmas sörényű, büszke hímoroszlán, az egészséges és kortalan férfiak díszpéldánya, akinek felvillan a szeme a szép női boka és a gyöngyöző borocska láttán —, Te nem lehetsz beteg, igazán nem! (Fogságodat kivéve biztosan sohasem voltál!) Még ott, a losonci temetőben, azon a szörnyű januári napon — a dühöngő télben — sem hittem. Az egész gyászszertartásból mit sem fogtam föl. Álltam a hóesésben, s mint annyiszor, Veled beszélgettem ... Felidéztük a második világháború előtti, balszerencsés belépésedet az irodalomba. Első megjelent regényed a világégésben elveszett, rekonstruálni, újraírni meg már nem tudtad, vagy nem volt hozzá elég erőd. Szó esett a losonci Indulásról, majd az 1961-ben Turczel Lajos összeállította Szlovákiai magyar elbeszélők című antológiáról, melyben A kis szeplőssel prezentáltad magad; a losonci Kármán József Irodalmi és Művészeti Körről, mely fel sem oszlott, de nem is működött; az 1971-ben megjelent, a hadifogolysorssal foglalkozó És mégis jelkél a nap című regényedről, amelyet kezdetben félreértettek, a kritika gyáván agyonhallgatta; az 1975-ben napvilágot látott Tábortűz a Vöröskőn című regényedről, mely a vörös Fülek zománcgyárában játszódik a harmin-
