Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - Rácz Olivér: Az író, aki mindig tudott újítani; Piroska és a farkas

A farkas előkapta a pénztárcáját. Aznap kapott fizetést a szövőgyárban: még az utolsó bankóig megvolt az egész.

Piroska kikapta a kezéből a tárcát.

— Ennyi? — kérdezte fitymálva. — Ennyit én is keresek egy hónapban. Az írógép mellett — fűzte hozzá nyomatékosan.

— Ez csak kétheti előleg — magyarázta a farkas. — A hónap végén még egyszer ennyit kapok. Illetve, valamivel többet. És ehhez jön még minden negyedévben a prémium — mondta ő is nyomatékosan.

De Piroskát ez már nem érdekelte.

— Nem fontos — mondta türelmetlenül. — Ennyi is elég. Fele a magáé, fele az enyém — mondta könnyedén, és gondosan kétfelé osztotta a farkas pénzét.

— Egy húszas az alaptét, százig lehet óberolni. Osszon, Wolf!

így volt.

Húsz perc múlva a farkas félig megkopasztottan lihegett Piroska lábánál; újabb húsz perc múlva visszanyerte az egészet.

— Te csalsz! — kiáltotta Piroska felháborodottan, amikor a farkas ismételten beseperte a bankot. Akkor már tegeződtek. — Te piszokul csalsz, Wolf — kiáltotta szikrázó szemmel, mert nem tűrhette, hogy a farkas csaljon: ő akart csalni. Csalt is, szemérmetlenül.

— Nem csalok, Piroska — mondta a farkas szelíden, ám izgalomtól remegő hangon, mert Piroska előtt akkor már csak egyetlen árva bankjegy búslakodott, és a farkas jól tudta, hogy Piroska nem nyugszik bele a vereségbe.

Nem is nyugodott bele.

— Dupla vagy semmi! — kiáltotta merészen a farkas képébe. — Bank! Tartod vagy nem?

— Tartom — mondta a farkas szelíden.

— Lapot! — kiáltotta Piroska vadul. — Dupla vagy semmi!

— Jó! De minek a duplája? — kérdezte a farkas álnokul ártatlan képpel.

— Mintha kifogytál volna az aranyaidból, aranyos Piroskám. Már nincsen egy árva buznyákod sem. Mit teszel fel a bank ellen?

— Magamat! — kiáltotta Piroska féktelenül. — Ha nyerek, enyém a bank, ha te nyersz — nem fejezte be; egy drámai hősnő mozdulatával széttárta a két karját és közben ügyesen az ölébe kaparintotta a zöld ászt.

De a farkas nem vette észre. A farkas már semmit sem vett észre: kiszáradt torokkal kavart, osztott. Tudta, hogy elérkezett élete nagy pillanata és esélye.

És így is lett.

Egy tök ász meg egy makk tízes.

— Huszonegy! — ujjongott a farkas, és lopva a nagymama megvetett ágya felé pillantott. — Nézd meg. Nézd csak meg jól, Piroskám! Egy ász meg egy tízes!

Piroska odapillantott. Aztán villámgyorsan kikapta a farkas kezéből a tök ászt, odaillesztette az ujjai között szorongatott zöld ászhoz és kitárta a lapjait.

— Két ász nyer — mondta hűvösen, és beseperte a bankot.

— De Piroska — hebegte a farkas elképedve —, ez az én ászom!

— Melyik? — kérdezte Piroska ártatlanul. — A zöld ász? Kezdettől itt volt a kezemben. Ne gyerekeskedj, Wolf: igazi úriember veszíteni is tud. Akarod, hogy bekapcsoljam a tévét?

— De Piroska? Ugye, csak tréfálsz? — bámult a farkas a bank hűlt helyére, mert akkor már nemcsak a szerelem tüzelte, és nem is találta többé Piroskát annyira ennivalónak. Ellenkezőleg; azon zakatolt a kétségbeesett agya, hogy vajon miből teremti majd elő az elkövetkező több mint két hétben a napi lég-