Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - Varga Erzsébet: A Szlovákiai írószövetség V. kongresszusa után
A SZLOVÁKIAI ÍRÓSZÖVETSÉG V. KONGRESSZUSA UTÁN A kongresszusok előkészítése általában pezsgést visz a kongresszusra készülődő szervezet életébe, mozgósítja, aktivizálja az adott szervezet tagjait, számvetésre, mérlegkészítésre, hátra- s egyszersmind előrenézésre készteti őket. írószövetségünk V. kongresszusa előtt is ez történt. S nem egy írónak éppen erről a forrongó pezsgésről jutott eszébe: mi lenne, ha a mozgalmas irodalmi életet „átmentenénk” a kongresszus utáni időszakba is, ha nemcsak az irodalom színvonalasabbá tételét, hanem — ezzel párhuzamosan — az irodalmi élet aktivizálását is „megcéloznánk”? A Szlovákiai írószövetség Magyar Szekciójának a kongresszus előtti napon megtartott közgyűlésén az a gondolat is megfogalmazódott, hogy az irodalmi élet élénkítése érdekében folyóiratunk, az Irodalmi Szemle is sokat tehetne, például azzal, ha hónapról hónapra beszámolna olvasóinak szövetségünk szervezeti életéről, tájékoztatná őket irodalmunk — s ezt most jobb szó híján mondom — „kulisszatitkairól”. Szerkesztőségünk természetesen nem zárkózik el az újító jellegű ötletek elől, s lehetőségeihez mérten nemcsak az írók, hanem az olvasók megjegyzéseit, javaslatait, észrevételeit is hasznosítja munkájában. Üj rovatunkkal, az ,,Irodalmi élet” cíművel, tehát hamarosan találkozik majd az olvasó. Mivel az írószövetség öt esztendei tevékenységéről szóló kongresszusi beszámolót májusi számunkban közöljük, a CSKP KB küldöttsége vezetőjének, Jozef Lenárt elvtársnak az írótársadalomhoz intézett beszédét pedig teljes terjedelmében közölte a pártsajtó, a kongresszus kapcsán itt most csak annyit kívánok elmondani, hogy szövetségünk legfelsőbb fóruma mindenekelőtt írótársadalmunk érettségét, szocialista elkötelezettségét, társadalmi felelősségérzetét prezentálta. A beszámolót követő vitában nemcsak az írószövetség belső problémáiról és az irodalom „belügyeiről”, illetve az alkotók egyéni gondjairól esett szó, hanem íróinknak az irodalom társadalmi összefüggéseiről és társadalmi presztízséről, jelenkori feladatairól, a jelenkor történelmi lényegéről, a békeharcról és a béke szükségszerűségéről, a tudományos-műszaki haladás és az erkölcs meg a művészet viszonyáról, a könyvkiadók és a nyomdák munkájáról, a környezetvédelemről stb. kialakított véleményei is hangot kaptak. S mindez arról tanúskodik, hogy íróink nem óhajtanak az „elefántcsonttorony-lakók” elavult pózában tetszelegni, hanem — a szocialista humanizmus szempontjából vetve fel a társadalmi problémákat — felelősségteljesen, a CSKP politikájának szellemében kívánnak részt venni az előre, a holnapba mutató társadalmi változások megvalósításában. Az irodalmi folyóiratok — így az Irodalmi Szemle is — mint az irodalom műhelyei és szervezői — csak támogathatják az ez irányú törekvéseket. Elsősorban oly módon, hogy — az átlagon aluli művek mellőzésével — mindenekelőtt a társadalmi igazság művészi megfogalmazását, vagyis a tartalmilag ős formailag egyaránt kimeríthetetlen szocialista realizmus alkotó érvényesítését és gyakorlását szorgalmazzák. Varga Erzsébet
