Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - Jaroslava Pašiaková: A cseh és a magyar avantgárd színház genezise
teoretikusa sokoldalúan tehetséges képzőművész is volt. Többek között a plasztikus anyagok kinetikai megvilágításával is kísérletezett, olyan fényhatásokat fedezve fel, melyeket a filmművészet s a modern színház is hasznosított. A Bauhaus művészei közül Csehszlovákiában éppen Moholy-Nagy László volt a legismertebb. Újító törekvéseit több cseh lap is ismertette. A Devétsil folyóirata, a Pásmo például részleteket közölt a Maierei, Photografie, Film című könyvéből. A Stredisko Moholy-Nagy Üj filmkísérletek című tanulmánya mellett Nyílt levelét is közzétette, melyben a szerző a filmipar irányítóihoz és mindazokhoz szólt, akiknek szívügye a film fejlődése. A cikket a neves építész-fordító, František Kalivoda glosszával vezeti be; szerinte Moholy-Nagy Nyílt levele tulajdonképpen a tisztességes filmművészek erkölcsi kódexe a merkantilis világban. Kassák rövid életű folyóirata, a 2X2 Mácza János Orosz szemle című tanulmányát közli, melyben a szerző Krzsencev Alkotó színház című munkáját, „a proletárirodalom egyik legérdekesebb termékét” ismerteti. Krzsencev kora színházából mint negatívumból indul ki, s megállapítja: „A ma egyetlen őszinte színháza a New York-i Hippodrom és a mechanikus kinoszínház” (2 X 2. 1922/1. 55—56.). A Ma német nyelvű különszámot szentelt a színházi kísérleteknek (1924/8—9.), melyben az európai színházi avantgárd legjelentősebb képviselőit szólaltatta meg. Kassák e számban figyelemre méltó cikkben — Über neue Theaterkunst — fejt ki, hogy „az élet szerves, a művészet pedig szervezett egység... A színpadművészet lényegileg nem több és nem kevesebb, mint egyetlen pontra sűrített konstruktív játék”. A Mában megjelent írások gazdag választékából (Benedek Marcell, Hofmannstahl, Léger, Majakovszkij, Mejerhold, Framnolini, Sztanyiszlavszkij, Tairov, Walden stb.) Marinetti cikkét — Teatro antipsici-.ogico astratto — emeljük ki. Marinetti saját kísérleteinek eredményeit értékeli, magyarázza. Antipszichológiai színházát párhuzamba állítja más külföldi kísérleti színházakkal, s a párizsi és genfi Art et Action társaság mellett megemlíti a prágai Svanda színház munkáját is. Moholy-Nagy Gropius Totális színházéit értékeli, excentrikus mechanikáját mint a forma, a mozdulat, a hang, a fény és az illat szintézisét csúcskísérletnek tekinti. Szerinte valamennyi elem külön-külön egy-egy fokot képvisel a jövő színházának közös lépcsőjén. Kassák utolsó avantgárd folyóiratának, a Dokumentumnak talán legérdekesebb írása Moholy-Nagy A jövő színháza a teljes színház című tanulmánya (1927. március. 6—8.). A cikk lényeges gondolataiból idézünk: „A színpadi ábrázolás... eszközei: emberi szó, valamint a színpadi alkotónak, iaz embernek egyéb képességei. A zenének mint tudatos alkotásnak eredete a melodikus előadásból vezethető le. Mikor az ilyen reci- tációnak a rendszere kialakult... a sajátos zajalakítás a költészetben kaphatott szerepet ... De ma, mikor a zene már többféle zaj felvételére is kiterjeszkedett, a zajvonatkozásoknak érzéki-mechanikai hatása nem monopóliuma többé a költészetnek... Nem tagadható, hogy ezek a próbálkozások a színpadi alakítás problémáját előrevitték, mikor szembefordultak az irodalmi illusztratív felfogással. A logikai-gondolati értékelés uralmát szüntették meg. De ezentúl sem az emberi beszéd, sem a szükségesnek érzett asszociálás, szóval maga az ember a színpad eszközei közül ki nem rekeszthe- tők. Mindenesetre nem centrum többé az ember, mint a tradicionális színházban, csupán a többi alakítőeszközzel egyenértékű tényező... De az ember új alkalmazása erősen megkttlönböztetendő az eddigi tradicionális színpadon való szerepétől. Költőien megalkotott egyéniségnek vagy egy típusnak interpretálója volt ezelőtt. A teljes színpadon produktívan alkalmazza rendelkezésére álló, önmagából merített testi és szellemi eszközeit. Az alkotó folyamatba iniciatíve illeszkedik bele. A középkorban, sőt még ma is, különböző típusoknak (hős, harlekin, paraszt stb.) ábrázolása volt a színpadi alakítás súlypontja. A jövő színészének az a feladata, hogy az emberek összességét vonja be az akcióba ...” A színművészet megújhodási lehetőségeivel az említett folyóiratok mellett Raith Tivadar Magyar Írása is foglalkozott. A Magyar Írás 1926. évfolyamának első számában Mittay László A színjáték újjászületése című cikkében olvashatjuk: „Tömegek soha még ilyen forrón nem sóvárogták az összezavart, megbomlott élet szintézisét, értelmét, vigasztaló magyarázatát: a drámát... Európa-szerte reformátorok és apostolok bukkannak fel s mind más és más jelszóval hirdetik a színház megváltását... bizonyosan . ,AJ
