Irodalmi Szemle, 1987

1987/3 - FÓRUM - Vita irodalmunkról

F Ö RU M

k

esztőségi, lektorálási és egyéb szinteken „irodalmiul” olvasni nem eléggé tudó emberek is képviselhessék. Ahhoz a változtatáshoz, amely az értéknek ad helyet, s amelyre számtalan vonatkozást találunk az utóbbi hónapok kultúrpolitikai cikkeiben, mindenképpen el kell jutnunk a szlovákiai magyar irodalomnak a vonatkozásában is. A rendteremtés annál szükségesebb, hogy irodalmunk a szlovákiai magyar nemzetiségi irodalom kisebbségénél, differenciálatlanságánál fogva kevésbé védett a felkészületlenségből fakadó eróziókkal, rontó hatásokkal szemben. Fokozottabb mértékben oda kell tehát figyelni arra, hogy milyen mértékben valósul meg ennek az irodalomnak a szervezői, kritikai értékminftsítő gyakorlata, a legfelelősebb posztoktól kezdve a lektori szerepeknek a betöltéséig. A káderek megfelelő kiválasztása, elhelyezése, funkcióval való megbízása — jóvőnk alakulásának záloga. Ügy vélem, hogy a szlovákiai magyar irodalomban e tekintetben bőven van javítanivaló. Arra szólítanám fel tehát a tisztelt jelenlevőket, lehetőségeik szerint járuljanak hozzá ahhoz, hogy irodalmunk belső szervezési problémái a következő időszakban mindenképpen megoldódjanak, s úgy, hogy az irodalmiság, az értéktisztelet jusson a kiadói gyakorlatnak, a szerkesztőpolitikai gyakorlatnak a homlokterébe.”

BALLA KÁLMÁN a fiatal nemzedék szempontjait szem előtt tartva fejtette ki véleményét:

„Az utóbbi öt évet tekintve a fiatal nemzedékek eredményei hangsúlyosabban is szóba kerülhettek volna. Ennek a fontosságát illetően szintén utalok Miroslav Vá- leknak a kongresszusi felszólalására, amely a fiatal tehetségeknek a támogatásáról tett említést, meg arról is, hogy a fiatal tehetségekkel mindig problémák és bajok vannak. Ezekkel a problémákkal együtt az a véleményem, hogy a fiatalok tevékenysége komoly eredményeket hozott az utóbbi öt év során. Két címszóban tudnám ezt összefoglalni — az egyik a Főnix Füzetek, a másik pedig a napokban megjelenő Próbaút című antológia.

Azt is mondhatná valaki minderre, hogy már megint kezdődik a játék a nemzedékekkel. Nem tudnék ezzel egyetérteni, szűklátókörűnek tartom az ilyen véleményeket, ugyanis ez a két társaság legalább annyira járul; hozzá az irodalmunk

differenciáltságához, mint bármelyik előző kirajzás. Azt mondanám röviden, hogy ez a társaság irodalmunkat máris legalább tizenöt alkotóval gyarapította. Irodalmunk méreteit tekintve ez nem kis szám.

Az antológia legtehetségesebb szereplőit is az irodalom gyarapodásához sorolhatjuk. Hogy ez a változás bekövetkezett az irodalmunkban, annak nagyon szerencsés módon az a kísérője, hogy irodalmunk intézményrendszere hajlandóságot mutat arra, hogy alkalmazkodjék a változásokhoz. A vitában nagyon sokat hallottunk arról, hogy irodalmunkban milyen problémák vannak. Az összképet éppen a fiatalok szempontjából szemlélve nem tartom sötétnek. Optimizmusra ad okot véleményem szerint az, hogy intézményeink követik azt a differenciálódást, amely végbemegy az irodalomban. Megint két címszóval tudnám jelezni, hogy mire gondolok: az egyik a Fiatal írók Köre, amelynek a megalakulása küszöbön áll, a másik pedig az Irodalmi Szemlének a fiatalok számára indítandó irodalmi melléklete, a Holnap, amelynek a megindulása szintén küszöbön áll. Ezt úgy kell érteni, hogy a felsőbb szervek által támogatott és jóváhagyott intézkedésekről van szó. Szerencsés dolog ez azért is, mert éppen a legfiatalabbak mondhatják el ezek után, amit idáig kevésszer volt alkalmuk — ha egyáltalán volt alkalmuk — elmondani irodalmunk története során: hogy nincsenek, nem lesznek fáziskésében a velünk együtt élő szlovák irodalomhoz viszonyítva. Megkapták azokat a kereteket, amelyeket igényeltek, s amelyeknek a kitöltése ezek után csak rajtuk fog — remélhetőleg — múlni. Ezt véleményem szerint csak üdvözölni lehet

— az előzményektől függetlenül. Ugyanis nem akarom azt állítani, hogy probléma nélkül jöttek létre azok a dolgok, amikről beszéltem.

Ez nemcsak a fiatalok nyeresége, nem egy csoporlnak a nyeresége, ez az egész irodalomnak és irodalmunk intézményeinek gazdagodása és nyeresége. És ezek a változások hozzájárulást jelentenek ahhoz is, hogy irodalmunk ügyeit irodalmunk művelői az eddigieknél jobban és hathatósabban vegyék a saját kezükbe. Ez a követelmény sok fölszólalásban benne foglaltatott. Ügy is mondhatnám, hogy az irodalom intézményei, az írószövetség, a lapok legyenek azoké, akik művelik. Az irodalom legyen azé, aki megműveli — hogy egy módosított kölcsönzéssel éljek.

iía vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vil