Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban... 3.
dolat elől.. ,”3 Nem volt ez másként a szovjetellenes és kommunistaellenes megnyilvánulásokkal sem. A csehszlovakizmus gondolatát valló polgári irányzat a cseh burzsoázia ideológiai és politikai koncepciójának megvalósítását szorgalmazta, s ennek — a „Szabadság, köztársaság, demokrácia, haladás!” hangzatos jelszava mellett — a kom- munistaellenesség is szerves része volt. „Az ifjúságot úgy nevelték — írja a Plevza— Plevzová szerzőpáros —, hogy ellenszenvvel vagy legalábbis bizalmatlanul fogadjon minden újat, de különösen a munkásságot és a szocialista eszméket.”4 Magyar vonatkozásban ezt súlyosbította az is, hogy a Tanácsköztársaság leverése után a tobzódó ellenforradalom minden baj okozóinak a szocialista eszméket és a kommunistákat, a forradalmi törekvéseket tartotta, s elvakult gyűlölettel fordult a kommunisták és követőik ellen. A haladó magyar írókat (még a polgáriakat is) üldözték, és a magyar irodalom egy elenyésző kisebbség privilégiuma lett, ahol Adyt és az irodalom haladó vonulatát „mételynek” tekintették. Az események miatti szomorú hangulat Fábrynak még az olyan alkalmi jellegű írásait is áthatotta, mint a már említett A karthausi, a Foglyok a sínek között vagy a Szomorú szemmel. Csak elvétve találkozunk ezekben a kiútkereséssel. „Nehéz éj után a hallgatás istenes küzdője: a karthausi — utat nyit, világosságot mutat” — írta A karthausiban. A Zipser könyv címűből pedig a „Ne maradjunk mindig a szomorú könnyezésnél. Fogjunk össze, dolgozzunk, és próbáljunk egy kicsit mi is nevetni” gondolata csendült ki. A Szomorú szemmel Uj Garamvölgyijében is (aki Jókai Az új földesúr című regényéből lép elénk) ott érezzük a kibontakozás felé mutató jeleket, melyben „a fehér szirmok simogató eséssel ágyazzák a mesét, a regényt, mely életre kelt, és várja az időt”.5 Néha azonban menekül is az időtől. A „haláltánc” gondolata már a Szomorú szemmel című sorozat Tisza István — ingujjban című írásában felötlik. Fábry nem az őrült „csóvás embert”, a „vén geszti bolondot” látta Tiszában (mint évekkel korábban Ady), hanem egy kissé azt az „ércalakot”, akiről évekkel később Szekfű Gyula írt a Három nemzedékben. A „gyászolók, a könnyezők, az árvák” nevében látta úgy, hogy a „Nagy- úr: a kemény magyar kálvinista” némán, egyedül, négy órán át lejtett táncában a „szomorú, igazi, néma haláltáncot” kell látnunk. Először találkozunk itt Ady nevével, „vad önkínzásával”, a párhuzamot azonban nem a „Zsivány-vérük utolsót lobban” (A Hóseás átka) gondolata adta, hanem Vörösmarty A vén cigánya, a „Húzd, ki tudja meddig húzhatod”.6 Hangulati apróságait (Páll Józsefek, Dévény] az Esti Újságban megakasztotta a cenzúra, így érlelődött benne nagy hatású elméleti fejtegetéssé az a „paradox írás”, melyet Arthur Schnitzler Reigen című színművének botránya kapcsán írt 1921 májusában, Bécsi haláltánc-ének: 1921 címmel. Tanulmányát sokáig eltűntnek hitték, vagy más írásaival, így az Elfelejtett élet című 1924-es sorozatával azonosították. A Fábry-hagya- tékban végzett kutatásaim során 1978-ban azonban fény derült arra, hogy ezek a találgatások teljességgel alaptalanok, s komolytalanok azok a találgatások is, melyek a hasonlóságot bizonyítgatták. A tanulmány megjárta ugyan a fővárosi szerkesztőségeket, s kéthónapi bolyongás után Fábry továbbította az Esti Újság pályázatára is, ahol első díjat nyert. Az írást azonban sehol nem közölték, a pályadíjat sem fizették ki, s láthatóan a szerzője is lemondott arról, hogy a felszabadulás utáni években megjelenő kötetei valamelyikébe besorolja. Először, 1979-ben, az Irodalmi Szemle közölte, és az Összegyűjtött írásai első kötete tartalmazza.7 Bár írására a „menekülő élet” címkét is ragaszthatnánk, E. Fehér Pál találó megállapítása szerint választ adott arra is, hogy „már akkor sem fogadta el Fábry a háborút mint ultima ratiót, amikor még az elfogult nemzeti eszmék kizárólagosságában hitt”.8 Eltekintve attól, hogy Fábry ebben az írásában a kelleténél is többet foglalkozott „egy szerelmi őrjöngő tánc, egy színpadra vonszolt erkölcstelenség” előzményei felvonultatásával s az érthetetlen kortünet „mámor szép szavú kerítőjének”, egy színdarabnak megbélyegzésével, elítélésével, az írás azt is jelzi, hogy írójánál az elmélyülés, az elméleti-eszmei síkon való építkezés már 1921-ben megkezdődött. Elegendő a felvonultatott neveket szemügyre vennünk. A magyar irodalomból Ady Endre, Balázs Béla, Molnár Ferenc, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Beöthy Zsolt, Gyulai Pál, Jászi Oszkár, Lukács György stb., a világirodalomból Goethe, Thomas Mann, Tolsztoj, Stefan