Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - HOLNAP - Talamon Alfonz: Az éjszaka árkádsorai

Félreértésre gondolt, valami apróságra, amit az emberi ingerlékenység és gyarlóság nagyított fel. Azután arra, hogy talán meg akarják erőszakolni a szerencsétlent, ezért kilépett fedezékéből, és elindult feléjük. Három lépésnyire lehetett, amikor az egyik alak, aki szutykos bőrkötényt viselt, és sovány, csontos arcát izzadság fényesítette, homlokára pedig csimbókokban tapadt csapzott fekete haja, lefogta C. karjait, és a lányt szembefordította a másik alakkal, akitől B. B. azt várta, hogy letépi C. ruháját. De a köpcös, elhízott alak, akinek kopasz koponyáján csillogott a villanyfény, és nagy, zsíros kabátot viselt, amely dohány- meg naftalinszagot öntött magából, egy spárgára akasztott táblát vett elő belső zsebéből, és a vadul kapálózó C. nyakába akasztotta. C. hevesen tiltakozott, nyakát, derekát tekergette. Az egyik erőteljes rántás után C. ruhája elszakadt, de a lihegés és sikoly elnyomta a szövet hörgését, B. B. pedig látta az eltépett ingből kibuggyanni C. mellét. Igaz, csak egy pillanatra, mert a tábla, amelyet sikerült a nyakába akasztaniuk, azonnal eltakarta. Ezután mindketten nekifeszültek C. hátának. A lány kifordult, nyilván menekülni akart, de visszarántották, és újra dulakodni kezdtek. így B. B. leolvashatta a táblára írt szöveget, bár az első pillanatban nem értette meg, csak akkor, mikor a bőrkötényes kirúgta a vagonajtót, és kintről hideg süvöltött be, zászlóként lengetve C. haját. A két alak pedig újra nekifeszült C. testének, aki láthatóan lankadt már. Egyre közelebb tuszkolták a lányt a nyitott ajtóhoz, amelyen túl koromfekete anyag futott a szerelvény kerekei alatt, és a vinnyogás ízekre tépte B. B. agyát, amikor az utolsó támasztékot is kiütötték C. alól, és kilökték a lányt a vonatból. B. B. hallani vélte a tompa puffanást, de éppen akkor a mozdony sípja is éleset kurjantott. Szeme előtt C. arca ugrált, a tábla szövegével, amelyet az eleven bőrbe és húsba róttak fel a homlokán meg az ajkai fehérségében. B. B. tekintete találkozott a kabátos alakéval, miközben a bőrkötényes az ajtó becsukásával bajlódott. B. B. agyában felkiáltássá riadt a kopasz kérdő tekintete, és villámgyorsan megértette sorsát. Az ablak melletti kapaszkodóba kapva megfordult, és rohanni kezdett, de lépteivel szinte egyidőben felhangzott a nehéz bakancstalpak döngése is, és ő a tábla hurkát vélte érezni nyakán, miközben teljes erejéből bevágta maga mögött az ajtót, amelyet hihetetlenül kis idő múlva csörömpölve, nagy hévvel újra kinyitottak. B. B. tüdejében érezte a nehéz naftalinszag fullasztását, és a lehető leggyorsabban igyekezett futni a hosszú folyosókon. Egyetlen percig sem hitt abban, hogy megmenekülhet, hogy elkerülheti C. sorsát, ezért beugrott a ki tudja hányadik kocsiba, mikor már úgy érezte, hogy elegendő előnye van a kabátossal szemben. Az egyik nyitt fülkeajtón bevágódva próbált elbújni. Az ajtót teljes erejéből behúzta, miként a függönyt is, és izzadó markával görcsösen szorította az ajtó fogantyúját, testét nekifeszítette az ülésnek, izmaival és csontjaival peckelve fel a zárat. Zajt hallott a folyosóról, feszülten figyelni kezdett, de a kerékzörgés meg a lihegése nagyon zavarta. Kifordította csuklóját, és óráján látta, hogy a vonatnak most kellene befutni otthona állomására. Csodát várt, de nem hitt benne. A folyosón egyre egyértelműbbé vált a motoszkálás. Kupéajtók nyíltak és csukódtak, súlyos léptek csattogtak. Feszülten hallgatózott, ujjait egyre szorosabban fonta az ajtó fogantyújára, teste csaknem beleolvadt a szeméttel borított linópadlóba. Visszatartotta lélegzetét, és úgy számolta a fülkéje felé közeledő lépteket. A vonat alól olyan hangokat hallott, mintha valaki fogait csikorgatná, de a fékpofák sikítását nem hallotta, és fényt sem látott, amely állomás közelségét jelezhette volna. Hirtelen arra rezzent össze, hogy a patkóit bakancstalpak tőle pár méterre dongnék, tehát a nagykabátos talán már a szomszédos fülkét vizsgálja át. Testét megfeszí