Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - FIGYELŐ - Szigeti László: Áramkörök

SZIGETI LÁSZLÓ N em tudom, mikor érett meg Németh Ilonában az elhatározás, hogy beta­szítsa magát abba a mindent átfogó tör­ténetvilágba, amely végső soron mégis­csak céltalan és passzív, mert kívül-belül zsákutcába vezet. Lehet, már a kamasz­kora olvasmányai, filmélményei, családi anekdotakincsei kiváltotta szorongásai során megszületett a vágy, hogy aláme­rüljön az akkor még határozatlan érzé­sek örvényébe, őrlődjön a családi és a nemzeti múlt malomkerekei között. Le­hetséges, hogy már tizenévesen elnyelet- te magát velük, hogy huszonévesen meg­változva haladhasson tovább, mint a ma­lomkerék alól kifolyó víz. Mert az biztos, hogy huszonévesen tört rá a felismerés: a közép-európai emberre oly erőteljesen jel­lemzően, ő is kettős úton jár. Az egyik ösvény az én-idő rétegeit hálózza be: ezen az ösvényen leginkább a jövő felé szaladt meg a fantáziája. A másik ösvényen ne­hezebb volt a lépés, bár őt is becsaphatta az az érzés, hogy felnőtté érve egyre régebbi korokig és egyre mélyebben tu­dunk átérezni, mert ami volt, az látszólag könnyebben megadja magát, mint ami lesz. Látszólag — amire e rajzsorozat ké­szültekor — 1985 nyarán — nyilván maga Németh Ilona is rájött, mikor is a csa­ládi ereklyeként őrzött fotográfiák segít­ségével vérségi ösvényeken nyomulhatott előre a történelmi múltban. A múlt lé­nyegére nyilván azon a ponton talált rá, ott került vele tudatosan fölvállalt áram­körbe, ahol elemi hasonlóságot mutatott az ő és a hajdaniak pusztulás elleni vé­tója. Az értelmetlen pusztulás elleni vé­tó, természetesen, amelynek minden kor­ban voltak, s higgyük, lesznek elhivatott­jai. Ezért nem véletlen, hanem törvény- szerű, hogy a világ- és a nemzeti törté­nelem szélmentes kertjein és sötét labi­rintusain áthaladva ez a huszonnégy éves képzőművész minden életet támadó hely­zetben meglelte önmaga alteregóját. A fiatal művésznek grafikai meg­oldásaival sikerült Időtlenné tágítania a reális történelmi időt, az első világhá­ború idejét, ugyanakkor egyetemessé nö­vesztenie a képek hordozta jelentéssort. Visszafogottságukkal, szomorúságukkal az emberi élet elveszített harmóniájáért ki­áltanak ezek az emberek, s ugyanúgy az egyszerű élet természetközelsége után vágynak, mint mi. A természet és a lélek békéjére. Hangulati rétegei közül — fölte­hetően a fotográfiákból eredően — nem

Next

/
Thumbnails
Contents