Irodalmi Szemle, 1987
1987/2 - FIGYELŐ - Szigeti László: Áramkörök
SZIGETI LÁSZLÓ N em tudom, mikor érett meg Németh Ilonában az elhatározás, hogy betaszítsa magát abba a mindent átfogó történetvilágba, amely végső soron mégiscsak céltalan és passzív, mert kívül-belül zsákutcába vezet. Lehet, már a kamaszkora olvasmányai, filmélményei, családi anekdotakincsei kiváltotta szorongásai során megszületett a vágy, hogy alámerüljön az akkor még határozatlan érzések örvényébe, őrlődjön a családi és a nemzeti múlt malomkerekei között. Lehetséges, hogy már tizenévesen elnyelet- te magát velük, hogy huszonévesen megváltozva haladhasson tovább, mint a malomkerék alól kifolyó víz. Mert az biztos, hogy huszonévesen tört rá a felismerés: a közép-európai emberre oly erőteljesen jellemzően, ő is kettős úton jár. Az egyik ösvény az én-idő rétegeit hálózza be: ezen az ösvényen leginkább a jövő felé szaladt meg a fantáziája. A másik ösvényen nehezebb volt a lépés, bár őt is becsaphatta az az érzés, hogy felnőtté érve egyre régebbi korokig és egyre mélyebben tudunk átérezni, mert ami volt, az látszólag könnyebben megadja magát, mint ami lesz. Látszólag — amire e rajzsorozat készültekor — 1985 nyarán — nyilván maga Németh Ilona is rájött, mikor is a családi ereklyeként őrzött fotográfiák segítségével vérségi ösvényeken nyomulhatott előre a történelmi múltban. A múlt lényegére nyilván azon a ponton talált rá, ott került vele tudatosan fölvállalt áramkörbe, ahol elemi hasonlóságot mutatott az ő és a hajdaniak pusztulás elleni vétója. Az értelmetlen pusztulás elleni vétó, természetesen, amelynek minden korban voltak, s higgyük, lesznek elhivatottjai. Ezért nem véletlen, hanem törvény- szerű, hogy a világ- és a nemzeti történelem szélmentes kertjein és sötét labirintusain áthaladva ez a huszonnégy éves képzőművész minden életet támadó helyzetben meglelte önmaga alteregóját. A fiatal művésznek grafikai megoldásaival sikerült Időtlenné tágítania a reális történelmi időt, az első világháború idejét, ugyanakkor egyetemessé növesztenie a képek hordozta jelentéssort. Visszafogottságukkal, szomorúságukkal az emberi élet elveszített harmóniájáért kiáltanak ezek az emberek, s ugyanúgy az egyszerű élet természetközelsége után vágynak, mint mi. A természet és a lélek békéjére. Hangulati rétegei közül — föltehetően a fotográfiákból eredően — nem
