Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - FIGYELŐ - Szigeti László: Áramkörök

a háború, hanem éppen ez a vágyakozás mutatja magát erőteljesebben. Bár háború folyik, szembenézésük a fényképezőgéppel mégis nosztalgikus álmodozással, harmóniával, a természetes ritmusú magyar élet békességével telít minden képet, ami azért igazán kirívó, mert rajtuk a grafikus a pusztulás jeleit vetíti előre. Úgy, ahogy a fotós kapta lencsevégre őket: leleplező szeretettel. E rajzok azért lettek többek a beállított, tehát szintén megkomponált, mégis realisztikus felvételeknél, mert túlléptek a családi s az én-emlékezés tartományának határán. Nekünk nem rokonokat, nagyapát, nagymamát, édesapát, nagybácsit ábrázolnak ezek a rajzok, nem is any- nyira az egykoron megkülönböztetett módon szeretett emberek a fontosak rajtuk, hanem a múltba lépés momentuma, grafikusunknak az az érzelmi és tudati helyzete, amelyben figuráit, önmagával együtt, a történelem fojtó matricájába szorítja, miközben érzésvilágukat s érzésvilágát a határozottságtól a határozatlanságig ível- teti. Vagyis esendően emberinek, köznapinak mutatja őket azáltal, hogy érzéseikben egyszerre van jelen a határozott s a határozatlan. Hogy mennyire a hideg, alkotói ráció tudatával, arról ékesen beszélnek Németh Ilona grafikai jelei és megoldásai — a tudat kiradírozása, az arcok, az ölek szétfolyatása, karcok, ákombákomok, különféle rideg számok, háborús és békebeli tárgyak —, amelyekről maga az alkotó tudja a legjobban, hogy a képzelet bármilyen tartalommal megtölheti őket. Végül is, éppen ez volt a múlt ösvényén járó Németh Ilona célja, mert Krúdyval együtt mondja, „nem lehet hazugság a múlt, amely annyi esztendőn át melegített”. Az én-idő dimenzióiban helyét kereső Németh Ilona törekvése pedig nem volt egyéb, mint egy családre- gény-részlet megírása: rajzban. Sikerült neki. S hogy jó szívvel tette, arról az tanúskodik, hogy közös múltunk mellett egy kicsit a néző családregényéből is megrajzolt egy fejezetet. Ha nem tette volna jószívvel, nem érezhetnénk az illúziót, hogy rajzaiban a mi történelmünkről, a mi családunkról, sőt rólunk is szó van. Hogy vele együtt mi is betaszíttattunk abba a mindent átfogó történetvilágba, amely végső soron mégiscsak céltalan és passzív, mert kívül-belül zsákutcába vezet. De azért jó benne, s talán tanulságos is. Németh Ilona tudja, „az igazi jóság: az illúzióengedélyezés művészete”.

ÁRAMKÖRÖK