Irodalmi Szemle, 1987

1987/10 - LÁTÓHATÁR - Štefan Strážay: Feljegyzések

21

M.-et nem nagyon szeretem, azazhogy egyáltalán nem. Örülnék, ha nagyon boldog lenne, de nem az.

22

Felsorakoznak mögötted a napok,

szorosan egyik a másik mögé. Van egy kevés időd,

kicsivel több is a kelleténél, minden logikusnak tűnik.

És mégis minden új esemény váratlanul ér.

23

Testvérem kislánya és a táj,

ahol korábban sohasem járt még. Csak bámul maga elé és hallgat. Minél többet lát,

annál kevesebb szóra van szüksége. Még így is talál módot a megnyilvánulásra.

24

Végül is minden valóra vált,

amit fontosnak tartottál. A szerelemben is.

Mindez előtted van: kicsit megváltozott

formában és olyankor, amikor már csak homályosan emlékszel egykori célkitűzéseidre.

25

A világ, amelyet kitalálok,

már régóta nem hibátlan, végeredményben

sok mindent megértettem. De nem vártam volna,

hogy teljességéhez végül is valamennyi hibája

elkerülhetetlenül hozzátartozzék.

26

Fényektől sugárzó éjszakai tájon utazom keresztül, magam mögött hagyom síkságait, kulcsra zárt városait, amelyek tele vannak egy névtelen szerelemmel, elveszítek ezt-azt. Mi az oka,

hogy állandóan e szerelem kellős közepén vagyok?

27

Ha tévedtem is, most,

annyi év után, voltaképpen örülök. Végül is hogyan élhettem volna túl ezt a rossz napot, ha nem éreztem volna, hogy megérdemeltem?

28

Egy álom: hozzáérni egy kézhez, ám ez a kéz visszautasítóan elhúzódik. Kérdésem