Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - HOLNAP - Igor Otčenáš: Tűnődés a fiatal szlovák prózáról - Stanislava Chrobáková: Kényszerzubbony, Hazárdjáték Se ki, se be, Gombolyag
HOLNAP — DOTYKY Ilyen irányba mutat Andrej Ferko — a ma talán legnagyobb népszerűségnek örvendő fiatal prózaíró — Proso [Köles] című kisregénye (1984], Bár erről is elmondható, hogy a fiatalok erkölcsi problémáival foglalkozik, az író témája ezúttal mégsem nemzedéktársai ügyes-bajos élete, amint azt korábbi könyvei /Jemná cesta, 1977; Stopa, 1983) előlegezhették, hanem az öregség: a nyugdíjasok otthona. Bizonyos értelemben exkluzív téma, amelyet a kollektív érzések ünnepi — karácsonyi — hangulatának napjaiban ragad meg céltudatosan a szerző. A közeg azonnal lényegtelenné válik Ferko könyvében, mihelyt megértjük, itt nem holmi geronto- fil érzelgősségről van szó, hanem az író — téma viszony szándékos kiélezéséről, pola- rizálásáról. Az egyik oldalon egy fiatalember áll, a másikon a kiszolgáltatott öregek, akiknek a sorsáról egészen máshol döntenek valakik. Ferko ezzel az öregek otthonát az emberi jellemek és kapcsolatok laboratóriumává változtatja, könyörtelen epikus bonckésének vetve alá őket, hogy felállíthassa a diagnózist: teljes az erkölcsi leépülés, nemcsak a mikrotársa- dalmon belül, hanem a külvilággal való kapcsolatokban is. Módszere anekdotikus, mégis tudósítani tud az emberi szenvedésről. Kegyetlenül rideg szöveg, néhol cinikus, de hát a közeg is az: semmi sem történik emberszeretetből, minden kiszámított és elszámolható. Ferko Kölese személytelen szöveg, a szerző szerepe pusztán a pontos rögzítésre korlátozódik. A Köles a problémát csak felveti, nem próbálja megoldani; nem lép be a képbe, leleplez, de nem foglal állást — hacsak a hamis jótékonykodásnak és társadalmi altruizmusnak a könyörtelen bemutatása nem tekinthető annak. Ferko stílusa jól elkülönül a többiekétől, habár a tömör kifejezésmódra és jelentéssűrítésre való törekvése néha szembekerül prózája eredeti szándékával és értelmével. Találóan fogalmazta meg ezt Fe- dor Matejov, az irodalomkritikus: Ferko kommunikációs játéka a Kó'Zesben „lényegében ugyanazt hozza létre, amit jelöl”. Persze ez nem sokat változtat azon, hogy Andrej Ferko ma a fiatal szlovák próza ígéretes és vezető egyénisége. Ferkóhoz hasonlóan „érett” harmincas Anton Marec is. Három könyve jelent meg eddig: Na hrebeni mjchrlca (Vihar a hegygerincen), 1982; Stopy túlavej zveri (Vadcsapás), 1985; Za vrcholom vrchnl (Csúcs a csúcs mögött), 1986. Marec témája a látványos Magas-Tátra, ahol a szerző él. Itt játszódik novelláinak cselekménye, a hegyvidéki emberek között, akik a természet erőivel küzdenek — és az emberi szenvedélyekkel. Prózájának előterében a Tátra, illetve a tátraiak deheroizálása áll: azoké, akiknek fejére a rendkívüliség glóriája csak a témák profanizálása árán kerülhetett egykor. Az egyik oldalon a turistaközpontok ragyogása, a másikon az egyhangú hétköznapok, a kiszolgáló személyzet ijesztően egyhangú élete. Azokat, akik sz'mára a barátság, a becsület, a szerelem még jelent valamit, az író szembeállítja azokkal, akik a Tátrába csak a zsebüket jöttek megtömni. Az írói alapállás itt már-mir patetikus. Ez biztosan összefügg Marec stílusával is, amely eléggé felületes, unalmas és dinamikátlan. Nem törekszik művészi interpretációra, megelégszik a történetek elmesélésével, és ez bizony erősen megkérdőjelezi szerzői teljesítményét. Felvetődik a kérdés: meddig lehet elviselni ilyen színvonalon ugyanannak a témának a többszöri ismétlését? Egy másik probléma: az írói szándék és az esztétikai megvalósulás arányának kérdése. Az imént már szóltam róla, hogy a Nővé slovo egykori mellékletében feltűnt három prózaíró, akik a később'ekben önálló kötetekkel is bemutatkoztak. Ján Maiina volt az első közülük, Danaus című elbeszéléskötetével (1984). Maiina gyerekkori emlékeiből merít, és a költői részletek iránti érzékkel dolgozza fel őket. A gyermekkor megismételhetetlen fluiduma árad írásaiból, a szerzőt érezhetően erős érzelmi szálak fűzik szereplőihez, akikből szinte sugárzik a gyermekkor varázsa. Ámde bizonyos sztereotípiák következtében ez a varázs egy idő után módszerből céllá változik. Az elbeszélések költőisége vonzó ugvan. de végeredményben egytől egyig a kedélyes anekdoták mintáját követik. Ladislav Hruby a Ruzová ako sen (Rózsaszínű, mint az álom, 1986) című kötetével jelentkezett. Az erősen regionális ihletésű szerző prózáját a Szlovákia északi részén elterülő Kysuce falusi közegébe helyezi. Egyedülálló módon él itt együtt az archaikus múlt a civilizáció és urbanizáció eredményezte új életformá-
