Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - HOLNAP - Jozef Urban: Kollégiumi románc Playback (Pontyhistória)
HOLNAP — DOTYKY Playback (PONTYHISTORIA) Bekapcsoltam a pontynak a rádiót, vegye tudomásul, nem csak éles késünk, kultúránk is van. A legújabb songot adták, és a ponty istenien ráállt a playbackre. Szegény pára, élete utolsó vizében tátogott. Ügy lehet, számadást készített, megérezve, itt a karácsony, vagy talán kegyelmet kért. A song arról szólt, hogy egy fiú lányra vágyik, annak azonban a világért sem kéne, miközben nekünk, rembrandtbuziknak, sekszpírológusoknak, boschmániákusoknak egyedülálló alkalmunk nyílt, hogy kihasználjuk a kapcsoló feltalálója nyújtotta szabadságot, s így — kezünkkel a potenciométeren — szemlélhessük a ponty éjszakába nyúló agóniáját. A legeslegvégső éjszakába, amikor a pontypikkelyek spontánul szikráznak az ablakokban, te pedig nem tudod, vajon nem éppen e playback nemzetség megváltóját mészárolod-e, te, te, te, a melegvérűek koronája, de a playback örök, a playback törvény ... Már annyiszor mondtam playbackről, szeretlek, játszottam és írtam is playbackről — a gyémánttiszta hang érdekében, amely mentes mellékzörejektől, epétől, nyáltól, vértől, ondótól és mindentől, ami nyomot hagy a fehér lepedőn, eltávolíthatatlan, örökké meleg foltokat, jeleket, hogy erre jártam. „Én ezt a pontyot képtelen vagyok megölni“, mondta apám, és mindketten vezekelve fizettünk délelőtti sznob rohamunkért. Kis fürdőszobai katarzis. Az olajsima levegő lassan kenegette a „ki kit“ kérlelhetetlen mechanizmusát, de végül mégis elcsattant az ütés. Megteremtetett a családi világűr, Big Bang a Karácsonyi Hangulat atomjainak örömére, melyek kissé srapnelszerűen szóródtak szét.. . A ponty még kétszer kitátotta száját, de a songnak már vége volt.
