Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Néprajzkutatásunk úttörője
ÉLŐ MÚLT visk, Kelenye, Nagycsalomija, Palást, Pe- reszlény és Tompa népi hagyományaival, illetve folklórkincsével ismerkedhetünk meg. Adatait a szerző a harmincas évek elejétől a negyvenes évek elejéig gyűjtötte. Az Ipoly túloldaláról Balassagyarmat, Bernece, Bocsárlapüjtő, Dejtár, Drégelypa- lánk, Érsekvadkert, Hont, Ipolyszög, Ipoly- tarnóc, Ipolyvece, Litke, Mihálygerge, Ör- halom és Patak községek népi hagyományairól ad hírt. Az egyes települések népi hagyományainak leírásán és a szokások összehasonlításán kívül a bevezető tanulmányban a népszokások elméleti problémáiról s a kutatás gyakorlati kérdéseiről is olvashatunk. A népszokásokat például úgy definiálja Manga, hogy azok „alkalomhoz fűződő, szertartásszerű vagy mechanikus cselekvés- és magatartásformák, melyek bizonyos célból babonás hiedelmekkel párosulnak”. Fontosnak tartja a népszokásokban megfigyelhető változatok és változások alapos vizsgálatát, mert azok „voltaképpen függvényei, követői a gazdasági és társadalmi élet mozgásának”. Az 1950-es évek elején az Ipoly bal partján végzett gyűjtései során a kutató elsősorban az egyes szokások életének vizsgálatára összpontosította figyelmét. Az anyaggyűjtés szempontjai közt szerepelt annak megfigyelése, hogyan élnek az emberek tudatában a régi, az esztendő ünnepeihez kapcsolódó hiedelmek és szokí- sok, valamint annak feltárása, milyen ösz- szefüggések vannak az életforma változása és a hiedelmekhez, a rítushoz való viszony tekintetében. Kutatásainak eredményeként Manga megállapítja, hogy a második világháború után a faluközösségek egyes tagjai a szokásokat már nem tartották követendőnek. A gazdagok például már nem engedték lucázni, ablakok alá j:rni gyermekeiket. Az esztendő szokásait Manga ebben a könyvében is három ünnepkörbe sorolva tárgyalja. A téli ünnepkör ismertetését András napjával kezdi. Megállapítja, hogy az Ipoly völgyében az András-napi cselekvések voltak, céljuk is azonos: a fiatalok megtudják, ki lesz a házastársuk. A mágikus cselekedetek közül kelenyei és palásti példákat említ a szerző. A Miklós-napi szokások közül a szé- csénkei gyóntatás-paródiát írja le részletesen Manga, megjegyezve, hogy ennek kezdetei a középkorra vezethetők vissza. Részletes leírást találunk a Luca-napi és a karácsonyi szokásokkal kapcsolatban is. Az utóbbiak közül a pásztorok vesszőhordásával foglalkozik bővebben. Leszögezi, hogy a vizsgált területen a szokás változásainak közös vonása a „termékenységvarázslás”. Ugyanezt, illetve a bőséget célozták a karácsonyi asztal hiedelemkörébe tartozó szokások. Az aránylag korán, a századforduló táján megszűnt szokások közt tartja számon a balázsolást. Ennek oka az iskolapolitikai változásokban keresendő. Több farsangi szokás feledésbe merülésének, kihalásának az oka az életformaváltozás, illetve a gazdasági-társadalmi átalakulások gyors üteme. A tavaszi ünnepek hagyományai közül sokat olvashatunk a kiszehajtásról. Nem csoda, hisz ez az egész Ipoly mentén elterjedt, az egyik legtovább élő szokásunk volt. A szerző könyvében ismerteti a virág- vasárnapi szokás különböző változatait. Szerinte jó példája ez annak, mikor népünk hitvilága az ünnep rítusaiban teljesedett ki. A rítus kapcsán pedig megjegyzi, hogy amíg ez „eleven, többé-kevésbé mindig magán viseli azokat a változó jegyeket, amelyeket a cselekmény ideje, körülményei, résztvevői, végzői minden egyes alkalommal alakítanak, formálnak”. A rítus elmaradásának okát pedig a falu közösségének differenciálódásában lehet keresni. Ez a differenciálódás „kezdetben még bizonyos elsőbbségi szerepet biztosít a jobb módú lányoknak, később azonban éppen a jobb módú lány válik ki abból a közösségből, mely még hordozója a tradíciónak”. A nagyheti népi rítusok kapcsán Manga megállapítja, hogy ezek jellemzője a tisztálkodás [a nagytakarítás, a meszelés és a mosás). A húsvét körüli ünnepeken azonban „már korántsem találjuk meg a rítusoknak és a hiedelmeknek azt a szilárdságát, amely a karácsonyt és általában a karácsonyi ünnepkört jellemezte”. A nyári ünnepek közül itt is Szent Iván napjával foglalkozik legtöbbet a szerző, leszögezve, hogy, mint a keresztény ünnepek legnagyobb része, e nap szokásanyaga is „a kereszténység előtti tradíciókban gyökerezik”. Manga János könyvéről nálunk Szanyi Mária írt hosszabb ismertetést.27 Kifogásolta, hogy a gyűjtés egyenetlensége a munkára is rányomta a bélyegét, s helyenként
