Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Néprajzkutatásunk úttörője
ÉLŐ MŰLT A harmincas években közreadott írásaiban a mitológia kérdéseivel is sokat foglalkozik. A Magyar írás 1937/6. számában például azt vizsgálta, milyen szerepet töltött be mitológiánkban a tűz.17 A pogány vallások magasabb fokán álló természet- Imádás emlékeivel kapcsolatban egyebek közt megállapítja, hogy ezekből „a legtöbb hagyomány, amely fennmaradt, a tűz tiszteletére vonatkozik”. A tűztisztelettel kapcsolatos emlékeket három csoportra osztja. Dolgozatában a tűzáldozatokról, a tűzszertartásokról és a tüzes emberekről olvashatunk részletesebben. A megtisztulásra vonatkozó tűzáldozat nyomaival szerinte már a gyermek születésénél is találkozhatunk. A szerző érdeme, hogy állításait valamennyi esetben saját gyűjtéseiből merített példákkal is alátámasztja. A gyermekkel kapcsolatos hiedelmek közül megemlíti például, hogy az Ipoly menti palócok az újszülött levágott köldökét a következő holdtöltét követő pénteken nyírfából rakott tűzön elégették. A lakodalmi szokásokban is felfedezte a régi tűzáldozatok emlékeit. Amikor például a menet a menyasszonnyal a vőlegényházhoz ment, a menyasszonyt először a konyhába vezették, ahol valamit az égő tűzhelyre vetett, és a felszálló füst után a kéménybe tekintett. A tűzszertartások közül a szentiványi tűzgyújtással foglalkozik behatóbban. Megállapítja, hogy ennek áldozati jellege nemcsak hálaadó, hanem kérő is volt. A tűzáldozat emlékeinek véli a karácsonyi morzsa egy részének elégetését is. Ipolyfödémesen. Szécsénkén és Pereszlény- ben megfigyelése szerint az aprószentek egy része is a tűzre került, mert a néphit azt tartotta, hogy ha ezt az áldozatot nem hozza meg, a tűz veszekedést szít a családban. A tüzes rémekre vonatkozólag ógyallai és gyerki példákat hoz fel. ,,A tüzes emberek és tüzes rémek a tűztiszteletnek el- korcsosult maradványai. Amíg a tűztlsz- telet a tüzet mint az igazság diadalát állítja elénk, addig a tüzes rémek a rosz- szaság megszemélyesítői. Ez a dualizmus az egykori sziklaszilárd tűztiszteletnek összeomlásából ered.” Pogánykori emlékekről értekezik Manga a Magyar írás 1936/8. számában is.18 A bevezetőben úgy vélekedik, hogy az Ipolyvölgy magyar lakossága néprajzi és nyelvi szempontból „az őseredetű, törökkel azonos törzsből származó palócsághoz tartozik”. A palócok életmódjában és szokásaiban ugyanis „kimutathatók az ősrégi elemek, melyek a keleti pogány hitvilág misztikumába nyúlnak vissza”. A szerző a palóc eredetkérdéssel egyébként később is foglalkozott. Ehhez még mi is visszatérünk. A szóban forgó tanulmányban először is az emberélet fordulóinál felbukkanó pogánykori emlékeket vizsgálja. A születés körüli szokások közül megemlíti, hogy a fiúgyermek kezébe ostort adnak, hogy jó pásztor legyen. „Ha az újszülött leány, akkor a legtapasztaltabb öregasszony sorra- járja azokat a házakat, ahol szintén újszülött leány van és nyelvével megérinti mindegyik nyelvét, majd a kör befejezése után a család újszülöttjének nyelvét, hogy ha majd asszony lesz belőle, jól és sokat tudjon beszélni saját maga és családja érdekében." Lakodalomkor a férfiasság megőrzése érdekében a vőlegény derekát gatyama- dzaggal kötik át. Temetéskor a halott zsebébe egy darab vásznat tesznek, hogy „a tisztítótűzben azzal legyezgethesse magát”. A túlvilágba vetett pogány hitre Manga szerint legjellemzőbb, hogy a halottak szellemeit a berkekben vélik látni. „Az ipolymenti dűlőnevek között nagyon sok a Berek elnevezés. Pereszlény és Gyerk község határában három berek is van, melyek az Ipoly partján, fűzesektől körülvéve terülnek el. A néphit nagyon veszélyes helynek tartja a berkeket. Valószínű, hogy ezt a hitet a keresztény papok oltották beléjük, hogy visszariasszák őket a pogány áldozatoktól.” Manga itt tárgyalt dolgozatai több szempontból is értékesek számunkra. Először Is azért, mert adatainak egy része összevethető a ma gyűjtöttekkel. Másodszor pedig olyan szokásokról, hiedelmekről is említést tesz, amelyekről a mai adatközlőink már nem tudnak. Gyűjtéseim során például eddig még nem akadtam a pénzégéssel kapcsolatos hiedelemre sem. Manga így ír erről dolgozatában: „A pénzégéssel is találkozunk az ipolymenti palócoknál. A palóchit szerint csak tavasszal és késő ősszel ég, amikor tisztítkozik. Lángja két méter magas, aranyszínű. Minden három esztendőben ég. Aki meglátja az égést, megfogja a haját és amennyi hajszálat szorít a markában, a kincsből
