Irodalmi Szemle, 1986

1986/10 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: „Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimul-tát ...’’ (Száz éve halt meg Ipolyi Arnold)

Bizonyára komolyan gondolták mindezt akkor az utódok. Mert tudták, hogy — amint Ipolyi mondta — „azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti”.

De vajon mi történt az Ipolyi-életművel azóta? Eljutott-e azokhoz, akiknek a szerző szánta? Miként él a tudós „nagy neve emléke” a legközelebbi örökösök tudatában? Örzi-e, ápolja-e Ipolyi szellemi örökségét, ismeri-e munkált a csehszlovákiai magyarság? Félő, hogy a tudós monográfusának, Hoppál Mihálynak kell igazat adnunk; szerinte ugyanis Ipolyi még a szakavatottak körében is „tabuként élt” hosszú időn át. Csupán a róla költött legendák maradtak fenn. A legendák pedig akkor kelnek szárnyra, ha „ami olvasandó, azt nem olvassa senki”.

A kép nálunk mintha még a fentinél is lehangolóbb lenne. Mert hiányoznak bizony az Ipolyi-művek a mi asztalunkról is. Pedig értékek, kincsek, fontos tudnivalók forrásai, alapirodalomnak számítanak jó néhány tudományágban.

Ipolyi Arnold halálának centenáriumán a kegyeletes emlékezésen és főhajtáson, a tisztelgő írások publikálásán túl valami mást is tennünk kellene hát. Elsősorban nekünk, itt a szülőföldön. Például komolyan elhatározhatnánk és tervbe vehetnénk egy tartalmas válogatás megjelentetését Ipolyi munkáiból. Hiszen maga a tudós is azért élt és dolgozott, hogy munkálkodásával népét gazdagítsa. Hogy mindaz, ami szép és értékes, ne csak a szakmabeliekhez, hanem a széles néprétegekhez is eljusson. „Minden törekvése arra irányult, hogy a közönség művészeti ízlését és történeti érzékét fejlessze (...) azért költi minden pénzét gyűjteményeire, azért fáradozik, utazik, hordja össze az értékesnél értékesebb műkincseket, mert nem tartja elegendőnek, hogy csak ő tudjon, neki legyen művészeti ízlése, történeti érzéke, csak ő lássa letűnt századok örökérvényű alkotásait, hanem mint hivatása magaslatán álló műbíráló, minden szépségre szomjas magyar testvérével meg akarja láttatni azokat. A szépség, a művészet gyakorlati elő- mutatásával kíván nevelni.”4 A műgyűjtő Ipolyiról íródtak ezek a sorok, de hasonló célok ösztönözték őt más téren is.

Ipolyi írói-tudősi munkálkodása máig példa, könyvei, tanulmányai gazdag ismeretek tárháza. Érdemes hát kézbe vennünk azokat.

„A reformkori nagy eszmék valóra váltói között ő volt a hazai művészettörténetírás és műgyűjtés nagy úttörője.”5 A magyar kultúra megismerését és megismertetését, művelését és fejlesztését tekintette életcéljának. A széles körű érdeklődéssel és európai szintű műveltséggel rendelkező sokoldalú tudós alapvető munkát végzett az építészet, a festészet, a szobrászat és az ötvösművészet kutatásában. Szinte minden tudományág érdekelte őt. A néprajztudomány mellett az irodalomtörténet, a mitológia, az oklevél- és címertan; a teológia mellett az ipartörténet, a szakrális emlékek, az iskolaügy stb. „Csodálatos ember, aki mindenre ráért, Írásaival könyvtárat tölt meg .. .”6

Az alábbiakban tanulmányai közül elsősorban azokról szeretnék szót ejteni, melyek tájainkkal kapcsolatosak, Dél-Szlovákia kultúrtörténeti hagyományait gazdagítják. Sokszínű ténykedése közül pedig műgyűjtői munkájáról kívánok egyet s mást elmondani. Persze korántsem törekszem a teljességre; e munka szűkre szabott terjedelme s az Ipolyi-életmű alapos feltérképezésének hiánya egyaránt akadályoz ebben.

Ipolyi műgyűjtői célkitűzését érintettük már a fentiekben. Az évtizedek folyamán összeállt gazdag anyag értékes részét képezte a hímzésgyűjtemény. Ez a legrégibb olyan gyűjtemény tájainkon, amelyben együtt láthatjuk „a történeti hímzésanyag darabjait és a népi eredetű hímzések gazdag változatait”. Értékét növeli az a tény, hogy egykori kutatóútjai során Ipolyi személyesen kereste fel a Dunántúl, a Kisalföld, a Csallóköz és a Felvidék mintegy százötven helységét. így több pontosan datált darab is gyarapította a gyűjteményt, mely hitelesebb volt, mint az 1871-ben alakult Nemzeti Múzeum hasonló anyaga, hisz azok még nem helyszíni kutatás, csupán vásárlás útján kerültek a raktárba.

S ami még említésre méltó: Ipolyi munkálkodása nem rekedt meg az öncélú gyűjtésnél. 0 ugyanis arra törekedett, hogy a sajátos „iparág” kincseinek megmentésén túl magát a mesterséget is életben tartsa, örökségét tovább hagyományoztassa. Ezért alapított a múlt század hetvenes éveiben saját költségén Besztercebányán női ipariskolát. Olyan intézményt, ahol a lányok is szakmát tanulhattak, s a szegényebb sorsú nők is megfelelő munkaalkalomhoz jutottak. Az iskolához hímzőműhely tartozott, ahol korszerű oktatás folyt. Ipolyi a tanárok rendelkezésére bocsátotta saját gyűjteményét, hogy