Irodalmi Szemle, 1986
1986/10 - Duba Gyula: Vallomás a regényről II.
lyög, dramaturgiáját nem szigorúan tudatos rendezőelvek szabják meg, hanem a kru.io- logikus egymásutániság. Párbeszédei életszerűek, de nem kimunkáltak, az élethelyzetek elemi beszédkultúráját, tényközlő egyszerűségét követik, s nem egy magasabb írói koncepció fogalmi-nyelvi logikájának és formakultúrájának engedelmeskednek. A szöveget élet- és élményközelség uralja, az elbeszélő személyesség hatja át. Számos szociografikus leíró részlete kevés drámaian komponált helyzettel elegyedik. Mintha az élet mondaná önmagát és az író lejegyzi a történteket, elmondja, ahelyett hogy öntörvényű művé komponálná, így a regény az emlékezés prózája lesz. Törvényei élettörvények, nem az író akaratának engedelmeskednek, hanem történelmi valőságjegyek kitörölhetetlen nyomait viselik. Mégsem dokumentum, bár nem is fikció, talán valóban korkép (életkép). A történelemnek van egy ellentmondásosnak tűnő vonása: összefüggései és méretei nemcsak a múltban gyökereznek, hanem a jövőbe is nyúlnak, a népek naponta írják történelmüket. A múltból holnap lesz és a holnapból történelem, mintha a jelen nem létezne. Létünk a jelen, melyben vagyunk! Állunk létünkben, mint hídláb a folyóban, s körülöttünk beláthatatlanul és végeszakadatlanul hömpölyög az idő folyama. A múló idő, melyből az író él. Maga mögé tekint és dolgozik, szófolyammal helyettesíti az időfolyamot, hogy megfoghatóvá és érzékelhetővé tegye. Nincs író, aki a maga idejéből ne merítene! Különösen a regényíró merít az időfolyamból, és megkínálja az embereket: ízleljétek, éljetek vele! Történelmünkben — emberi és népi mivoltunkban — a fordulat éve 1948, az időfolyamban történelmi vízválasztó. Azon a tavaszon a csukák nem jönnek fel a Garamból az Öreg árokba, számunkra rejtve maradt okokból elmaradnak, és a füzesnyéki utcán — mintha helyettük — megjelenik két gumikerekű, mélyzöld színű Skoda traktor. A jogtalanság ideje lejár, megszűnik a vagyonelkobzás állapota, a megújuló hivatalok és irányító szervek új létforma törvényeit alapozzák, melynek szocializmus lesz a neve. Az új életforma születése vajúdással jár, szülési fájdalmak drámáival. Az idő törvénye szerint folytatódik a történelem. Az Örvénylő Idő kötetlen folytatása az Ívnak a csukáknak, szabálytalan második kötete. A történet folytatódik, de a valóság törvényeit követve mozgékonyabb lesz a regényidő, felgyorsul benne az időfolyam, lassú hömpölygését feszültséggel teli sodródás, sőt rohanás váltja fel. Mintha szűkülne a tér (hidraulikai törvény, hogy a szűkülő keresztmetszet emeli az áramló közeg nyomását s így sebességét], pedig éppen bővül, tágul a tér a hírközlés és a gépi közlekedés ugrásszerű fejlődése okán. A második regény időtartama már nem néhány (3) év, hanem fél emberöltő (15—20 év). A tér méreteit az Idő felgyorsulása is növeli, Füzesnyék valóságának (lakói tudatának) része lesz Baranya és Németország (Pereszlényi Albert — Ulrike Richter). A közösség életét meghatározó társadalmi törekvések egyetemesek, közép-európai érvényűek és elkerülhetetlenek. Olyan anyagi és szellemi világerő lépett színre, amely korszerű gondolkodás jegyében, tudományos törvényszerűségek értelmében változtatja meg a népek életmódját, s ezzel értékrendjét is. Az emberek erkölcsét, vágyait és céljait módosítja, megváltoztatja családi életét és szerelmét, születése értelmét és halála sorsszerűségét. Az életformaváltás leglátványosabban — monhatnánk drámaian és alapvetően — a paraszti létet érinti: évszázadokon át kialakult, elemien természetközpontú formáját, sajátosan közösségi jellegét valósággal lesöpri a történelmi jelen színpadáról. A magán- tulajdon sehol nem volt annyira az életforma ösztönös alapértéke, mint a parasztlétben, melynek folytán, föld és állat birtoklásával, a paraszt a természet embere lehetett. Újkori sorsa és modern léte a műszaki haladás emberévé teszi, természetes gondjai elveszítik sajátosságukat, életértékei általánosulnak. Mindezt számára a szövetkezet jelenti, levéve a paraszt válláról sorsa súlyát és egyéni gondjait, hogy az államközösség, a társadalom általános gondjainak a részévé tegye. Megszabadítja egyéni sorsától — felszabadítja —, és a közös sors részesévé teszi, annak rendezőelvei alá utalja és hatalmába vonja. Ember volta átalakul, egyetemes méreteket ölt. Az egzotikumát veszített parasztiét az irodalom szerves részévé kívánkozik. Változásait értékválság és érzelmi válságok, egyéni drámák és tragikus léthelyzetek kísérik. Az öregek még magukban hordozzák — mint bennük élő és gyorsan pusztuló valóságképet — a régi világot, mely velük együtt hal meg véglegesen. Ebből a determináltan változó faluvilágból szakadt ki és fejlődik a szlovákiai magyar értelmiségi lét termékeny képviselete. Közép-európai
