Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - ÉLŐ MÚLT - Véber Károly: Hain Gáspár Lőcsei krónikája

a templomok elfoglalását, ami azonban ekkor a lakosság erélyes ellenállásán megbukott, s csak Hain higgadtságának köszönhető, hogy a biztosokat a felbőszült evangélikusok agyon nem verték.

A legválságosabb időszakban, 1674. január 8-án távollétében választották meg lőcsei bíróvá. Hiába léptek fel a királyi biztosok, hogy katolikus bírót alkalmazzanak. 1675-ben azonban Holló Haint fegyveres erővel letette bíráságából. De 1682-ben a lőcsei evangélikusok visszakapták templomaikat, s Haint 1683-ban ismét bíróvá választották.

Hain a krónikát abból a célból írta, hogy Lőcse hanyatlása idején az utódok hitelesen megismerjék a város fényes múltját. Apróbb tévedésektől eltekintve Hain pontosan adja elő a történelmi tényeket és eseményeket. A város életének apróbb mozzanataira is nagy figyelmet fordít. A krónika a vázlatosan érintett kezdetektől 1684-ig, idegen kéztől kiegészítve pedig 1703-ig követi Lőcse történetét. A hadi események, a város polgárait érintő történelmi viszonyok részletes rajza mellett hiteles képet ad a városi élet mindennapjairól is. Szól a céhek életéről, viszályaikról, a korabeli föld- és terményárakról, foglalkozik a pénzromlás mértékével, a lengyel pénz elértéktelenedésével, a termények, iparcikkek árának maximálásával, a pékek csalásaival, a népesedési viszo. nyokkal, pontosan feljegyzi az abban az időben elég gyakori pestisjárványok áldozatainak számát. Leírja a várost többször elpusztító tűzvészeket, természeti csapásokat;érzék- letes képet fest a lakosság erkölcsi életéről. A város tanácsa szigorú törvényekben szabta meg és irányította a lakosság életét, nagyon ügyelt arra, hogy a fényűzés lábra ne kapjon, eltérítve a polgárságot a takarékosságtól, szorgos munkától. Ennek érdekében pontosan megszabták az egyes családi ünnepek megülésének módját, megállapítva, a gazda hány vendéget hívhat meg, s azok mennyit fogyaszthatnak. A borért például fizetni kellett a lakodalmas háznál.

Különösen tanulságosak a Lőcse város szabadságáért és önállóságáért folytatott szívós harcok. Büszkék voltak német nemzetiségükre, arra, hogy Lőcse lakói, illetve polgárai mind egy szálig németek, s valamennyien lutheránusok; ilyen tökéletes egység egyetlen szepességi városban sem található. A felső-magyarországi császári hadvezérek emlegetik is, hogy példaként szolgálhatnak Kassának, amely nem ilyen tiszta német érzelmű. Sok összeütközése van a városnak a környék magyar nemességével, amely inkább az erdélyi fejedelmekhez húz; a Máriássy- és Thőke-féle birtokokat a város el is foglalja, amikor aztán az említett utódok is Habsburg-pártiak lesznek, súlyos váltságdíjat kell a városnak fizetnie. Lőcse mindig következetesen Habsburg-párti, ami részben német nemzetiségükből következett, de polgári öntudatuk is erre az oldalra állította őket; közrejátszott ebben továbbá az is, hogy a Habsburgok és az erdélyi fejedelmek közti sorozatos békék területi egyezkedésénél Lőcse mindig a Habsburgok birtokában maradt, míg például Kassa többször is az erdélyi fejedelmek, Bocskai István, Bethlen Gábor uralma alá került. Lőcse valójában csak háromszor volt kénytelen megnyitni kapuit az erdélyi hadak előtt. Bocskai István, Bethlen Gábor és Thököly Jmre túlerőben lévő seregei előtt kellett meghódolnia.

A krónika pontos képet ad a szepesi szászság sajátos társadalmi-történelmi viszonyairól. A szászok felső-magyarországi letelepedésének pontos idejét nem ismerjük. A történészek általában megegyeznek abban, hogy nagy valószínűséggel a XII. század második felére tehető. A szepesi szászok kiváltságait tartalmazó első hiteles irat V. István 1271-ben kelt oklevele, amely részben korábbi jogok megerősítése, részben új jogok adományozása. A Szepességben ekkor három jogi egység létezett. A foglaló magyar határőrökből kialakult, elszórt helységekben élő „szepsi tíz lándsások széke”, a királyi területen kialakult vármegye s a szepesi szász tartomány, Provincia sexonum de Scepus. A szepesi szászokat hospesként emlegetik, tehát úgy hívták be őket letelepedésre, s kiváltságos jogi helyzetükhöz tartozott, hogy grófot (comestj választhattak maguknak; a szepesi várispánnak, aki a királyt itt képviselte, csak felügyeleti joga volt. Neki is a szászok külön törvényei szerint kellett ítélkeznie, rendszerint csak főbenjáró ügyekben, s a szász comessel együtt; polgári perekben a szászok maguk között önállóan ítélkeztek. Az említett 1271-es oklevél értelmében terragium (földbér) címen a királynak 300 ezüst márkát kellett fizetniük, és háború esetén ötven jól felszerelt harcost kiállítaniuk. Róbert Károly 1312-ben kelt, a kiváltságokat újból megerősítő oklevelében 1200 márkára emelte fel az adőt. A szászok csaknem a magyar nemesekkel azonos jogokat bírtak. Földet vásárolhattak a szász provincia területén kívül is, s ott földesúri