Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - KRITIKA - Dusza István: Hármas tükör

körülmények között csupán két-három olyan fiatal alkotó tűnt fei, akik a kritikaírást az alkotás egy speciális formájának tekintették. Ezek közül elsőként Alabán Ferencnek jelent meg kötete a Főnix Füzetek kilencedik darabjaként. Nem véletlenül veszem elsőként szemügyre az eleddig egyetlen kritikakötetet. Irodalmi életünk polarizálódása és az így bekövetkezett „káosz”, valamint a különböző értékrendek korbácsolják fel kíván- csiságomat. Az irodalmi köztudat Zalabait a Vetés nemzedéki csoport költőinek, íróinak kritikusaként, a nemzedék elméleti alapvetőjeként tartja számon. Természetesen részéről' ez nem jelentett teljes azonosulást, kritikátlan eszményítést. Velük szemben is ugyanolyan következetes, kérlelhetetlen bírálóként lépett fel, mint gyermekirodalmunk dilettánsai, vagy líránk vadhajtásai ellen. Alabán Ferenctől nem valamifajta „nemzedékesdi játék” nevében kérem számon az ilyen figyelmet. Mégis érthetetlen, hogy kritikagyűjteményében egyetlen fiatal költő, író kötetét sem méltatta figyelemre. Csak a „befutott”, többek által is értékelt, elemzett „idősebbeket” bírálja. Ez a tény is igazolja állításomat, hogy fiatal irodalmunk kaotikus állapot közepette vergődött, illetve vergődik napvilágra. Ennek oka mindenekelőtt az értékrend bizonytalanságában, s az értő, felkészült, az általuk képviselt irodalomszemlélethez közel álló kritika hiányában keresendő. Aligha lehetne irodalmon kívüli értékrendekkel is találkozni, ha a fiatalok megjelenő könyveinek kritikai fogadtatása adekvát lenne az események fontosságával, a vélemények pedig közvetlenül a megjelenés után több cáatornán is eljuthatnának az irodalmi közvéleményhez. Így nem lenne lehetőség a mendemondákra, az irodalmon kívül álló értetlen- kedők akadékoskodására, s talán még a szakmai hiúság sem késztetne pályatársakat az effajta negatív indulatok felvállalására. (Dusza István írását Alabán Ferenc Kapcsolatteremtés című könyvéről bővebben lásd az Irodalmi Szemle 1985/0-es számában — a szerk. megj.)

A Főnix Füzetek kilenc opuszának sorát lezáró kritikagyűjtemény végül is éppen arról hallgat, ami a benne olvasható írások keletkezésének idején a legtöbb vitát váltotta ki, ami leginkább próbára tenné a kritikust. Méltán foglalkoztat a kérdés: Valamifajta minősítése ez fiatal irodalmunknak? Netán valamifajta „törvényenkívüliség” okán hagyta következetesen figyelmen kívül? Ez a kritikusi alapállás is igazolni látszik azt a kaotikus állapotot, amely legelőször az „egyszemű éjszakások’^ jelentkezése idején felbomlott, eladdig hagyományozódó értékrend helyébe lépett, s Tőzsér Árpád szintetizáló költészetének, Cselényi László útkeresésének, Grendel Lajos prózakötetei fogadtatásának is jellemzője lett. Ogy tűnik, ez nem változott a Főnix Füzetek irodalmi önlegitimációja után sem.

II. A MODERN LÍRA MINT KÖZHELY

Bettes István, Barak László, Finta László, Soóky László, Kendi Mária kötetei is bizonyítják, hogy fiatal irodalmunkon belül is a'lírikusok kirajzása a nagyobb, s tegyem hozzá, erőteljesebb. A Főnix Füzetek sorozatban napvilágot látott első verseskötetek, egyetlen kivétellel, az erőteljes költői indulás jegyében születtek. Kétség nem férhet hozzá, hogy ez az útra kelés eredendően más, mint az előttük járó, s talán még a „nemzedéki csoport” jegyeit utolsónak felvállaló költőké volt. Ezzel nem akarom az utóbbiak kötetek sorában megérlelt eredményeit lekicsinyelni, e viszonyításom csupán az indulás dimenzióira korlátozódik.

Bettes István és Soóky László, ha nem is valamifajta sablon szerint, de mégis leginkább vállalják a csehszlovákiai magyar költői magatartás hagyományait. Ez a magatartás, amelynek lényege a történelmi és társadalmi közeg mindennapi ethoszának a keresése, ki is bővül, gazdagodik, mindenekelőtt a verseikben rejtező kritikai viszonyulással, nyelvi és formai erővel.

Bettes, bár a felületes szemlélő olykor botrányszagú versekkel találja magát szembe, egy a költészetünkből sem hiányzó szatirikus hangvétel továbbfejlesztője. A vidám köntös ellenére tragikusak ezek a versek. Talán éppen ez a vidám köntös kölcsönöz (a nyelvi játékokat kivévej a „bukfencek” közötti kiáltásoknak tragikumot. Jobban megvizsgálva nyelvi furcsaságait, lényegében a költészet századunkban bekövetkező, a széttöredezett valóság megragadására képtelen szavait kísérli meg újra felhasználni. Eredeti jelentésük ellenében a lírai játék szabályai szerint érzelmeket, hangulatokat teremt, nem kicsiny asszociációs szándékkal. Egy fiatal költői műhelyben mindennek megvan