Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - KRITIKA - Dusza István: Hármas tükör
SíM*iÉšMn HÁRMAS TÜKÖR A Főnix Füzetek kilenc darabja Dusza István I. IRODALMI NEMZEDÉK VAGY CSOPORT? Sajátos irodalomtörténeti pillanatban állította össze Tóth László, illetve Kulcsár Ferenc a Megközelítés című költészeti és képzőművészeti antológiát. 1978-at írtunk, s a kötet megjelenésére két évet kellett várni, tehát nem véletlen, hogy időközben a benne szereplő hét költő közül Kövesdi Károlynak ugyanabban az esztendőben kiadták Romvárosi beszélgetés című első kötetét. Az antológia megjelenése után még egy esztendő sem telt el, s egy benne nem szereplő fiatal költő első kötetét olvashattuk: Bettes István Bohócok áldozása című verseskönyve az akkor induló Főnix Füzetek első opusza lett. Milyen volt tehát valójában az az antológia, amely az Egyszemű éjszaka megjelenése után tíz esztendővel került az olvasók kezébe? Tóth László, aki maga is az 1970-beli költői rajzásban jelentkezett, a kötet előszavában így vélekedett: „Kockázatvállalásának (mármint az antológia összeállítójáénak — D. I. megj) mértéke egy-egy irodalom szervezettségének, aktivitásának differenciáltságának magasabb fokán csökkenhet, ellenkező esetekben — a munkáját, döntéseit segítő visszaigazolások, nemzedéki tabló- és portréképek, a kiválasztódást sürgető-serkentő összeállítások, viták és eszmecserék stb. híján, sötétben tapogatózva — növekedhet. Most ez utóbbi lehetőséggel kell számolnunk. Itt van mindjárt az első probléma, amivel szembe kellett néznünk: irodalmi és képzőművész-utánpótlásunk bázis-szegénysége. A rendelkezésünkre álló mezőny ugyanis a legjobb akarattal sem mondható túlságosan népesnek, hangosnak, egységesnek, újszerűségében és szokatlanságában, azaz: fiatalságában különösképpen izgalmasnak, törekvéseiben sajátos arculatúnak. Tíz-egynéhány pályakezdő költő s ugyanennyi induló képzőművész — mindössze ennyien voltak, akik a névsorolvasásnál egyáltalán számításba jöhettek. Ugyanekkor eredeti elképzelésünkről — prózaírójelöltjeink szerepeltetéséről — is le kellett mondanunk. Egyszerűen azon oknál fogva, mert prózaíró-utánpőtlá- sunk — nincsen. Négy-öt nevet ugyan fel lehetne sorolni itt is, ám az ő próbálkozásaik antológia-érett darabokat mindeddig nemigen szültek.” így látta tehát a Megközelítés egyik összeállítója, bár érvelése két-három helyen is vitatható megállapításokra épül. Melyik fiatal irodalmárokat szárnyra bocsájtó antológia nem kockázatvállalás? Sötétben pedig csak az a „röptető-mester” tapogatódzik, aki véletlenszerűen válogat, márpedig
