Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - ÉLŐ MÚLT - Tichy Gyula: A Mars rabjai (regényrészlet)
Ügy beleéltük már magunkat ebbe a kísérteties, érthetetlen dolgokkal teli világba, hogy Sisi felriadására mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy valami természetes, vagy egyszerű dolgot fogunk megélni. Magam is ijedten néztem arra. Egyetlen fénylő pontot láttam, mely hol felvillant, hol kialudt. Első pillanatra a bányászok jól ismert karbid lámpájának lehetett volna nézni, mellyel valaki felénk közelít, csak a fénye volt az a szokatlan zöldes-fehér fény, mely belőlem is áradt állandó rossz érzésemre. És a felvillanásai sokkal szabatosabbak voltak, mint a kézben hordott bányászlámpás libegése. Tanakodtunk, közelebb menjünk-e, vagy várjunk? — Próbáljuk megközelíteni, csak annyira, hogy lássuk, megmozdul-e s merrefelé? — javasolta Sisi. A doktor is biztatott: — Nézzétek meg. Utóvégre nőm lesz emberervő, aki hordja azt a lámpát, s valamit meg kell tudnunk róla, hogy hol a pokolban vagyunk? Óvatosan elindultunk hát. De a fény ezalatt teljesen nyugodtan, kialvások nélkül égett, mozdulatlanul, egy helyben, sem kisebb, sem nagyobb nem lett, mi pedig az idegen környezet szorongató tudatával nem mertünk tovább menni. Jó idő múltán reménytelennek láttam a kísérletünket: — Sisi, gyerünk vissza. Ennek így nincs értelme. S tudod, most az jut eszembe, hogy a kocsi, amint érthetetlenül állt meg, olyan érthetetlenül meg is indulhat s talán visszafelé és akkor a doktort elszakítja tőlünk. Ha már bármi bajba kell sodródnunk, legalább legyünk együtt. Visszamentünk. Közbe-közbe hátranézve a fényt változatlanul egy helyben láttuk. A kocsihoz közeledve föltűnt, hogy világosabban látom a körvonalait, sőt mintha felül fény volna. Mi az? A doktor talán meg tudta gyújtani a lámpákat? Meggyorsítottam a lépteimet: — Nézd, a doktor valamit kitalált. Fény van a kocsiban! — A kocsiban? Az ám. De rajta túl is, nézd csak, — mondta Sisi lelkendezve, — ott is egy lámpa! És csakugyan. Ott messze, amerről érkeztünk, ugyanolyan titokzatos pislogató fény gyúlt ki, mint menetirányunk felől. — Nos, most már szó szerint két tűz közé kerültünk. A doktor meglátott s elénk jött a kocsiból és — vele jött a világosság... Elhűltem, mikor megláttam: ő is úgy fénylett egész testében, mint én, csak valamivel halványabban. Ügy látszik, már volt ideje bele is törődni a sorsába, mert egészen jó kedéllyel mondta: — A birkózás közben rám ragadt a fényes természeted. Utóiért a nemezis, amiért kinevettelek. Most még csak Sisi hiányzik és egy eleven csillár kitelik belőlünk! — Az ég szerelmére, dehát mi ez, doktor? Mivel tudod magyarázni? — Egyelőre semmivel. A foszforeszcencia ilyen eseteiről, pláne ragályos foszfo- reszcenciáról még nem hallottam. Elmehetnénk magunkat mutogatni. — És mi okozhatja azt, — vetette közbe Sisi, — hogy a doktor kevésbé fénylik, mint te? — Rajta több a háj, — feleltem szomorú akasztófahumorral, — nehezebben világítja át a belső fényesség. — Ostobaság. Aztán én magam mért nem világítok, ha már rajtatok kitört ez a soha nem látott nyavalya? — Talán hogy veled nem birkóztam. Én voltam a főszövétek, rólam ragadt a doktorra, mondjuk. Nem lehet ebből kiokoskodni. — Ha már ilyen szép elméletet dolgoztál ki, csak folytasd, — csipkelődött a doktor. • " ** Meg kell jegyeznem, hogy a doktornak európai hírneve volt a világító baktériumokkal végzett pompás kísérletei és eredmények kutatásai révén s így sokért nem adtam volna, ha fölényeskedésére valami nagyon is reális dokumentummal válaszolhattam volna. Mert egy magyarázatát kezdtem sejteni a tüneménynek, csak az összefüggésekben nem voltam biztos. Elhatároztam, hogy döntő próbát teszek. Ha sikerül, alaposan lefőzöm a doktort, ha nem sikerül, hallgatok.
