Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - LÁTÓHATÁR - Borisz Fjodorovics Lapin: Az első lépés I. (sci-fi)
Óvatosan kiosont a kertből — amazok semmit sem hallhattak —, s egy perc múlva már a folyosóról kiáltotta: — Lucienne! Lucienne, hol vagy? S hogy Lucienne előbújt a bokrok közül, szigorúan, de nyugodtan mondta: — Kislányom, te szerelmes vagy! — Itt szünetet tartott, s Lucienne lesütött szeme megrebbent. — Nem szabad a gyerekeket magukra hagyni a leckéjükkel. Semmi többet nem mert mondani. Ű a hibás, ha ezek kette'n túl szabadnak érezték magukat. És egyáltalán, jobb lesz tán, ha Alexander fejével beszél, ő értelmes és elég következetes fiatalember. Este John sündörgött oda Polinához, s eléje tette a matematikai feladatlapot. A kócos, talpraesett, mindig életvidám gyerek ezúttal zavartnak látszott. — Polina néni, én helyesen oldottam meg a feladatot, csak más módon, az új módszert magam találtam ki, a Pedagógus meg ... A fiú szemében könnyek csillogtak: a Pedagógus-gép „négyes”-t ütött a kártyájára. Polina ellenőrizte a John-féle megoldást. Elmésebb volt a hagyományosnál, de más feleletet eredményezett. A feladatoknak több megoldásuk lehet, ez világos, viszont a Pedagógus is érti a dolgát. — És miért nem a szokott módon oldottad meg? — Minek? A szokott módot úgyis ismerem. Én új módot találtam. Sven bácsi azt mondta, hogy az igazi matematikus, akárcsak az igazi gondolkodó, mindig meglepő megoldásokat keres. Ha Sven bácsi nem lenne beteg ... A kicsinyeknek azt mondták, Sven beteg és nem szabad őt meglátogatni. Idővel, ha Sven alakja már elhalványult az emlékezetükben, majd tudtukra adják, hogy meghalt s már régen eltemették. Nem éppen jó pedagógia, Polina azonban nem talált más kiutat. — Ebben az esetben Sven nélkül is elboldogulunk — simogatta meg gyöngéden a gyerek üstökét. — Oldja meg a vitát a Konzultáns, ő a te szemedben is meg a Pedagógus szemében is elég tekintélyes személyiség. John fölényesen elmosolyodott. Mindig felvidult, ha a gépeket — a Konzultánst, a Pedagógust, a Szintezátort — személynek, személyiségnek vagy barátnak nevezték. Polina arra gondolt, hogy apja, Alex, akárhányszor a következő szavakkal fordult a Konzultánshoz: „Mondd, barátocskám, te hogy gondolod ....” S a Konzultáns fogadórekeszébe helyezve a kártyát, ő is így kérdezte: — Mondd, barátocskám, te hogy gondolod: igaza volt a Pedagógusnak, amikor Johnunknak négyest adott? — Nem volt igaza — válaszolt azonnal a Konzultáns. — A feladatnak két megoldása van. De nincs igaza Johnnak sem. Neki mindkét megoldást fel kellett volna mutatnia. — Na látod, egyedül, Sven nélkül is boldogultunk! Még be sem fejezte a mondatot, gondolatban máris összefüggésbe hozta, megpróbálta összefüggésbe hozni ezeket a matematikai gyakorlatokat Sven távozásával. A .gyerekkel rendszerint Sven matekozott, a kíváncsi Johnt is ő lökte az önálló megoldások útjára. Az új, gyakran paradox megoldások keresése általában is gyöngéje volt Svennek, ő mindenhez sajátos módon közelített. Azok a végeérhetetlen sakkfeladványok is, amelyekkel az időt agyonütötte ... meg a gyerekeket tűzbe hozó fejtörőjátékok ... A megoldás azonban nem ebben van, hanem valahol mellette. Sven és John... Sven és John ... Ó, igen! Hogy is felejthette el! Persze, az emberi emlékezet ilyen: ha a kellemetlen dolog rosszul végződik, nem feledkezünk meg róla, ha viszont jól... John körülbelül egy hónapja megbetegedett: ugyanaz a kór támadta meg, amely annak idején a nagyapjával végzett, a tüneteket most már ismerték. John napokig feküdt apátiában, külsőleg teljesen egészségesnek látszott, ám se mozdulni, se beszélgetni, se enni nem akart. Mindannyian megijedtek, sürgősen tenni kellett valamit, annál is inkább, mert gyerekkel első ízben történt ilyesmi: a gyereket talán meg lehetne menteni. Polina ismét nekifogott a végeérhetetlen elemzéseknek, Sven pedig — míg kedvét nem vesztette — éjszakákat üldögélt végig mellette. Nem találtak semmit: mint azelőtt, most is a megszabott normák között volt minden. S az állandóan öccse mellett tartózkodó Alexander meg a műszerekkel töltött éjszakákba belefáradt Sven ekkor összevesztek. Ha össze nem is vesztek, legalábbis vitába bonyolódtak. Alexander azt javasolta, kérdezzék meg újra a Konzultánst, mire Sven
