Irodalmi Szemle, 1986

1986/8 - LÁTÓHATÁR - Borisz Fjodorovics Lapin: Az első lépés I. (sci-fi)

Az egyetlent, akibe Polina szerelmes volt, Svennek hívták, választottja pedig a Margót névre hallgatott. Polina szerette Svent, szerette Margot-t, soha semmi rosszat nem kívánt volna nekik. Az a kedves, barátságos, védtelen, nyitott, jóságtól sugárzó, vonzó, nőies Margot!... Ha tudomást szerzett volna Polina gyötrelmeiről, gondolkodás nélkül, azonnal lemondott volna saját boldogságáról. De hát mit vétett Margot? Miért kellett volna szenvednie? Nem, Polina nem árulta el titkát. Szerelméről sohasem szerzett tudomást sem Sven, sem Margot; soha, senki, a kerti zöld pádon kívül, az pedig tudott titkot tartani.

Mielőtt még Sven és Margót összeházasodtak, Polina megfelelő orvosságot választott és csaknem teljesen kigyógyult. Megtanulta leleplezni Sven jellembeli fogyatékosságait, észrevenni minden melléfogását, tapintatlanságát, az általa mondott butaságokat, s e részletekből, akár egy kisgyerek az építőkockákból, élvezettel állította össze az új Sven-képet. És Sven most már lusta, tétlen, eszményeiben következetlen, még Margot iránt is figyelmetlen és érzéketlen, a keményszívűségig önző, cinikus és durva alakként állt előtte. Minderre egyébként Margot is felfigyelt, Polina tehát nem elfogultan viszonyult korábbi bálványához, csupán objektív szempontra tett szert. De míg Margót gyakran mosolyogva hunyt szemet Sven fogyatékosságai fölött, Polina hamarosan az általa ismert egyetlen férfiideállal, az apjával mérte őt össze, s e kérlelhetetlen összehasonlításban Sven még jobban eltörpült. Végül is majdnem olyan közömbös lett Polina számára, mint a többiek . ..

Miután felnőtt voltának tudatára ébredt, Polina arra a következtetésre jutott, hogy nem történt semmi borzasztó, a közönséges serdülőkort csak az tette bonyolultabbá, hogy éppen akkor veszítette el apját, egyetlen igazi barátját és tanácsadóját. Tizenöt éves koráig apja formálta jellemét, tizenhét évesen maga vette kézbe önmagát, de úgy, hogy apja is megirigyelhette volna. Semmiféle tragédia nem történt, vélte Polina. Mint a Hajón mindenki, ő is gyűlölte a tragédiákat és rettegett tőlük: hál’ istennek így is elég sok a gondjuk, így is túl nagy a felelősségük . . .

De így vagy úgy, ha leszámítjuk a túlságosan személyes, a történelem szempontjából tehát lényegtelen élményeket, huszonhét esztendő egy nyugodt, bővizű folyóhoz hasonlóan folyt el Polina életéből. Jól és kiegyensúlyozottan, tán túlságosan is kiegyensú lyozottan haladt az élet, s Polina szerint ennek így is kellett lennie, mert a Hajón való létezés normális emberi élet, a Földről szóló elbeszélés pedig csak mese, csábító, ám fölösleges mese, amely meddő álmodozásokhoz vezet és elvonja az embert a mindennapi teendőktől.

A Második Nemzedékhez tartozó kortársai egytől egyig megházasodtak, családot alapítottak, csak Polina maradt egyedül. Öt nem kecsegtette semmi, de ezzel megbékült és nem csüggedt el. A Hajószabályzat nemcsak megengedte, hanem kötelességévé is tette, hogy anya legyen, s tudta, hogy előbb-utóbb gyereke születik Sventől, ám egyelőre nem sietett. Saját gyerekeként szerette a kis Alexandert, majd Lucienne-t, Johnt és Serget, s azok viszonozták érzelmeit. Miről álmodhatott volna még?

Az előre-nem-látott ezúttal nagyon is előrelátható volt. Ugyanaz a betegség, amely Johnt is elragadta, néhány hónap alatt négy áldozatot követelt: Lídiát, Etel nénit, Fredet és Margot-t. John naplójának birtokában most már tudtak egyet-mást, s minden lehetséges óvintézkedést megtettek. Fred, Polina és Margot napokat töltöttek a laboratóriumi asztaloknál. Az ezerszeri ivóvíz-, levegő-, élelmiszer- és sugárzáselemzések azonban eredménytelenek voltak. A hipotézis, miszerint a Hajó zárt ökológiai sémájában, ebben az anyagkörforgásban elromlott valami, nem igazolódott. Ártalmas elemeket sem a levegő, sem a víz nem tartalmazott, legalábbis nem többet, mint a Földön.

Talán nem is a vegyi anyagok voltak mérgezőek, hanem maga a tudat, hogy a víz, amelyet isznak, nem más, mint emberi és állati hulladék, s az ételt, amelyet esznek, a Szintezátor alakítja újjá, sőt a dohányuk is átitatódott a korábban elszívott cigaretták- pipák levegőből kivont nikotonjával? Fred éppen ezt a hipotézist támogatta. Az elsőként megbetegedett Lídiát megpróbálták duplán tisztított vízzel itatni és kizárólag természetes élelmiszerekkel etetni, s ezzel a végletekig lecsökkentették a tyúkok meg a nyulak létszámát — eredménytelenül. Teljes erőbevetéssel dolgozott, újabb és újabb elmés kísérleteket javasolt, újabb és újabb elemzésket követelt a Konzultáns — szintén hiába . . .