Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - Varga Erzsébet: Lecke — felelősségtudatból, elkötelezettségből
A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVII. kongresszusa belpolitikai téren az ország szociális-gazdasági és szellemi fejlődésének felgyorsítását tűzte legfontosabb feladatként a szovjet nép elé. Hogy a szovjet írótársadalom, a csaknem tízezer tagú írószövetség teljes mértékben azonosult a kommunista párt irányvonalával és magáénak tudja-vallja a sok- nemzetiségű társadalom megoldásra váló problémáit, elérendő céljait, teljesítendő feladatait, annak legmeggyőzőbb bizonyítéka a Szovjetunió írószövetségének VIII. kongresz- szusa, amely hazai íróink számára is komoly leckét jelenthet — mindenekelőtt felelősségtudatból, elkötelezettségből. Ha ugyanis az írók magukénak vallják a feladatot, hogy gondoskodjanak az ember szellemi fejlődéséről és pozitív irányú változásokat érjenek el az emberek gondolkodásmódjában, tulajdonképpen a legnehezebb szellemitársadalmi munkát vállalják magukra: hiszen — ha jól meggondoljuk — végső soron minden további tényező az emberi tényezőre vezethető vissza, arra támaszkodik. A szovjet írók minden jel szerint tudatában vannak ennek: kongresszusukon komoly, nyílt, szenvedélyes felszólalásokban vázolták fel az élet és a tőle elválaszthatatlan irodalom időszerű problémáit, mint amilyen a társadalom és a világ jövője, a szociális igazságosság kérdése, az ökológiai gondok, a nemzetiségi kultúrák fejlődésével kapcsolatos kérdések, az etika és az esztétika kapcsolata — vagyis lépten-nyomon az írói-állampolgári felelősség kérdését taglalták. A kimondottan irodalmi és irodalomszervezési kérdéseken túl az egyes felszólalásokban olyan problémák kaptak hangsúlyt, mint az orosz táj, az orosz természet védelme [Vaszilij Belov, Szergej Zaligin, Valen- tyin Raszputyin), a nyelv tisztaságának megőrzése [Jurij Prokusev], a haladó irodalmi hagyományok ápolása, újabb irodalmi múzeumok létesítése (Dmitrij Lihacsev, Andrej Voznyeszenszkij, Jevgenyij Jevtusenko), s csaknem minden egyes felszólaló beszélt — főként a csernobili atomerőmű-szerencsétlenség kapcsán — az emberiség, a Föld jövőjéért érzett felelősségről. A felelősség — tehát végső soron az elkötelezettség — központi témája volt a kongresszusnak: napjainkban, amikor az emberiség olyan technikai színvonalat ért el, hogy erkölcsileg elmaradhat az önkezűleg létrehozott tudományosműszaki vívmányoktól, az irodalomnak és a művészetnek sem lehet előbbrevaló feladata, mint hogy a maga sajátos eszközeivel úgy hasson az emberre, hogy az tudatosítsa: felelős a világ jövőjéért, az emberi civilizáció fennmaradásáért, a társadalmi haladásért. Ahogy Makszim Tank mondta: korunkban „az irodalomnak magára kell vennie a felelősséget az ember sorsáért és az emberi erkölcs formálásáért..Ennek érdekében tartják a szovjet írók fontosnak a szocialista realizmus alkotó tartalékainak a mozgósítását is. Az irodalom belső életével kapcsolatos felszólalásokban ugyancsak a felelősség volt a központi fogalom: felelősség a kezdő, fiatal írók fejlődéséért; a kritika felelőssége; a szerkesztőségek és a könyvkiadók felelőssége; a műfordítók felelőssége; az írószövetségi tisztségviselők felelőssége... És sorolhatnánk még, de a lényegen ez egyáltalán nem változtatna: a szovjet írók kongresszusa a kor szellemében — a felelősség- tudat, a társadalmi elkötelezettség szellemében — zajlott. Számunkra is példaadó, utat mutató. Mindenekelőtt azt a gondolatot sugallja, hogy a társadalomban, a bennünket körülvevő világban nincsenek olyan kérdések, események, történések, amelyek ne tartoznának az írókra, az irodalomra. Az elefántcsonttornyok régen romba dőltek, egyszer s mindenkorra maga mögött hagyta őket az idő. Korszerű, érdeklődésre joggal igényt tartó irodalmi műveket ma már csak ennek tudatában lehet alkotni. Varga Erzsébet LECKE — FELELŐSSÉGTUDATBÓL, ELKÖTELEZETTSÉGBŐL
