Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - NAPLÓ - Mészáros László: Dávid Teréz nyolcvanéves
da doktor múltja jutalomban részesült, és az előbbit műsorra tűzte a Hviezdoslav Színház. Ugyanebben az évadban a Csehszlovák Rádió magyar adása is drámai szerzővé avatta Dávid Terézt a Lidércfény rádióváltozatával. A Magyar Területi Színház pedig a Dodi bemutatására készült. Egy drámaíró beérkezett... Fábry Zoltán Paliasz Athénéhez hasonlította őt, aki — már túl az ötvenen — teljes fegyverzetben lépett az irodalom küzdőterére. Tóth Tibor is érett jelentkezésről ír: „A hirtelen feltűnés és az előző hallgatás (...) valamire utal: valódi drámaíró jelentkezett, aki tudatosan összpontosította minden erejét, tehetségét a maga választotta műfajra, nem kalandozott el tőle, és természetesen csakis a maga műfajában léphetett a közönség, az irodalmi közvélemény elé.” A darab bemutatóját követő beszámolók és kritikák igen ellentétesek, szélsőségesek, részrehajlók voltak, ami minden bizonnyal a korabeli kultúrpolitikai helyzetet is tükrözi. A tematikai és eszmei elmarasztalások mellett azonban a legtöbb bíráló figyelemre méltónek tartja Dávid Teréz drámaírói rátermettségét. „A viharos indulás jó jel”, nyugtázza az eseményeket Fábry a szerzőnek írt levelében. A hatvanas évek elején aztán a Magyar Területi Színházban színpadra került A Vidor család és Az Asszony és a Halál. A Vidor családot a szlovák televízió is bemutatta. Közben Dávid Teréz nem elégedett meg a színpad meghódításával, hanem megkísérelt betörni a széppróza területére is. 1964-ben Kísértetek múzeuma címmel elbeszéléskötetet adott ki, amelyet két év múlva érdekes szatirikus regénye, a Kásahegy követett. Majd sorra ifjúsági regényekkel jelentkezett: Ifjúságból elégtelen (1970), A feneketlen láda kincsei (1972), Időzített boldogság (1973). Látomások (1974) című kötetében hosszabb-rövidebb humoros és szatirikus írásait adta közre, Mesélő nemzedék (1981) című művében pedig gyermekkori emlékeit, világháborús élményeit elevenítette fel. A regényekkel párhuzamosan azokhoz hasonló vagy velük azonos témájú újabb drámákat írt [Szénaboglya, Időzített boldogság, Fekete bárányj. Drámaírói alkatára gondolva tulajdonképpen azt kell valószínűbbnek tartanunk, hogy drámáit, drámamotívumait, jeleneteit írta át regényekké. Felfigyeltető a hangnem megváltozása, a műfaji váltás. Az 1960-ban írt Zivatar című egyfelvonásos vígjátéka után a hetvenes évek elején komédiával, paródiával jelentkezett [Időzített boldogság, Bölcs Johanna). Ezek a darabok mintha csak társadalmi megrendelésre készültek volna, és főleg a cseh színpadokon arattak nagy sikert. Az Időzített boldogság például nyolcvan előadást ért meg a brünni Szatirikus Színházban, és itt volt a Bölcs Johanna csehszlovákiai ősbemutatója is. A budapesti televízió viszont a regényből készített tévéfilmet. Dávid Teréz hetvenedik születésnapjára a Madách Kiadó Lidércfény címmel az írónő négy drámáját adta közre könyv alakban. A kötetben a címadó drámán kívül a Dódi, Az Asszony és a Halál, valamint A Vidor család kapott helyet. A kötet így sajnos nem reprezentálja a drámaíró Dávid Teréz munkásságát. Maga az írónő vallja: „E könyv oldalán egymáshoz simuló négy színdarab tehát az én múltam, első lépéseim.” A kötet összeállítói nyilvánvalóan a színrevitelt fogadták el elsődleges válogató kritériumnak, de ez nem mindig a legszerencsésebb megoldás. Nézetem szerint Az Asszony és a Halál, A Vidor család, a Zsákutca, a Fekete bárány és a Bölcs Johanna teljesebb képet nyújtott volna Dávid Teréz drámaírói munkásságáról. Dávid Teréz drámaírói magatartásának kialakulását két élményforrás táplálta. Művészi élménye kisgyermek korától a dráma, az irodalmi légkör, valóságélménye pedig a világtörténelem, az államfordulatok, a háborúk. A sorsdöntő élmények hosszú időre meghatározták mind az írónő hangvételét, mind az ábrázolt tematikát. A tragikus sorsok ábrázolásától való eltérés csak valamikor az írónő hatvanadik életéve körül következett be. Dávid Teréz drámaírói munkásságát ezért három szakaszra, korszakra oszthatnánk. Az egyes korszakokat az idő—műfaj párosfogalmakkal így határozhatnánk meg: 1. történelem — tragédia; 2. korváltás—színmű; 3. jelen — komédia. Az első korszak írói attitűdjét a múlttal, a történelemmel való szembenézés és leszámolás, valamint a vallomások a korról, meghurcolt és sok próbát kiállt emberekről, vagy az asszonyok a történelemben fogalomkapcsolatokkal jellemezhetnénk. A Szvoboda doktor múltja, a Zsákutca, A Vidor család és Az Asszony és a Halál című darabokat sorolhatjuk ide. A második korszak darabjai a változó világ megragadására, ábrázolására törekedtek. Ezek a művek — Lidércfény, Dódir Zivatar — ugyanakkor az író drámaírói munkásságának átmeneti szakaszát is je
