Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Kövesdi János: A „hétköznapi realizmustól” a játékos és ironizáló-groteszkig (interjú Bohumil Hraballal)

agyunkba is behatolnak. Szemtanúja vagyok annak, hogy egy korszak elmúlt és a másik a helyére lép, eljött az idő, amikor valósággal újjáélednek ezek a mondatok: „Megváltoztatni a világot” és „Megváltoztatni a nyelvet”. Marx és Mallarmé. És miként minden új korszak felszámol mindent, amivel kifejezte magát és ami által élt az előző korszak, egészen logikus, hogy közben becses és ritka könyvek is elpusztulnak, s én, mint korom gyermeke, tetszik vagy nem tetszik nekem, tanúságot teszek arról a kettétörött deszkáról, és valóban nem vagyok semmi több, mint egy gyöngéd és érzékeny hentes ...

© Aki figyelmesen olvasta a Gyöngéd barbárokat, az meggyőződhetett róla, hogy Haňta, a hulladékbe gyűjtő munkása érzelmileg és általában lelkileg mennyire gazdag ember. Amikor a régi papírhalmaz között valamilyen könyvritkaságra bukkan s belelapoz, beleolvas, elkezd gondolkodni: „... meghúzom magam a papírhegy lábánál, mint Adám a kert fái között, kezemben könyv, és rémült tekintettel nézek az egészen más világba, mint amiben éppen voltam (...) bűntudattal be kell vallanom, hogy valóban egy álomban voltam, egy szebb világban, magában az igazság szívében. Mindennap tízszer is megdöbbenek, hogyan tudtam ennyire eltávolodni önmagámtól. Milyen elidegenedetten és elidegenülten térek haza a munkából is, és mélyen eltöprengve halkan lépkedek az utcán... Csak megyek, kosztól és sörtől büdösen, de mosolygok, mert az aktatáskámban olyan könyveket viszek, melyektől azt várom, hogy este megtudok belőlük magamról valamit, amit eddig nem tudtam.” Hogyan ítéli ön meg, kellő színvonalon áll-e az ifjúság és általában a lakosság érzelmi és pszichológiai nevelése, eleget tudnak-e az emberek saját magukról? Mint a szó művésze, milyen mértékben hisz az irodalom társadalmi hatásában?

— Figyelmébe ajánlom, hogy Hanta az egyik felemmel tulajdonképpen én vagyok. Amit Hanta mond, voltaképpen én mondom. Nem vagyok didakta, így nem ítélhetem meg az ifjúság és a lakosság nevelését, de amint tapasztalom, a polgártársaim ma tájékozottabbak, mint bármikor azelőtt, s azt is látom, hogy valamennyi könyv, ami ér valamit, nyomban eltűnik a könyvesboltokból, sőt azt is. hogy divat lett százezres tömegekben látogatni a kiállításokat, monográfiákat vásárolni a modern művészetről; ám azt Is tapasztalom, hogy az olvasók előbbre vannak, mint az írók, hogy meglepni az olvasót olyan feladat az író számára, mely meghaladja az erejét. Látom, így tehát tudom is, hogy az irodalom olyan hatást gyakorolt az olvasóra, hogy az olvasó is elkezdett írni. Sartre egykor azt írta, hogy az európai regény itt, a mi országunkban jön majd létre, hogy azt itt írják majd meg. Lehetséges, hogy kezdő toliforgatóink között már az is jelen van, akiről Sartre beszél...

& Ön a munkáiban elkötelezi magát a szociális haladás, a forradalmi gondolkodás, az emberi lélek nemessé tétele mellett. Megragadott, amit Vladimírról, a képzőművészről ír: „Grafikái a materialista világnézet apoteózisai, maga Vladimír pedig alkotó proletár, aki műveiben új felismeréssel ünnepelte az emberi munkát, és így csatlakozott azokhoz, akik az ember aktív szeretetére, a világ aktív megváltoztatására törekszenek. Azzal, hogy a társadalmi megállapodásból kizárólag a kötelességeket vette magára , az önmagában és az önmagán végzett kísérlettel bebizonyította, hogy csakis önmagunknak üzenhetünk hadat, hogy csakis a magunk területét pusztíthatjuk el, amely fejünkben van...” Nincs olyan érzése, hogy életünk jelenlegi szakaszában nagyon ritkán üzenünk hadat „csakis önmagunknak”? Hogy a területből, „amely a fejünkben van”, egyre többet és többet engedünk át a „szocialista” kispolgáriságnak, önös- ségnek, nyerészkedésnek (de a közönyösségnek is), főként akkor, ha ehhez kellő lehetőségeink és hatalmunk is van?

— Megint fölteszi nekem a kérdést, és ugyanakkor Vladimír szájával, következésképpen az én számmal választ is ad rá . .. Ogy gondolom, hogy léteznek bizonyos metatör- ténelmek, hogy egy nemzet vagy egy osztály, amely győzedelmeskedett, egészen törvényszerűen, bár akaratlanul, elfogadja annak az osztálynak vagy annak a nemzetnek bizonyos módszereit, szokásait, amelyik fölött győzedelmeskedett. „Graecia capta, vic- torem cepit.” A legyőzött Görögország győzedelmeskedett a győztes Róma fölött . .. Róma nemcsak a görög életmódot, hanem a görög isteneket is átvette ... A nagy francia forradalmat követően a győzedelmes polgárság mint osztály átvette a harcban alulmaradt feudális urak szokásait és életmódját, annak ellenére, hogy ezt akarta volna; éppígy a mi társadalmunk is, amellyel és amelyben élünk, magával hozta a saját hajlékaiba és a maga mentalitásába mindannak a maradványait is, amivel az az osztály élt, amelyik hatalmilag lelépett a színről. De vigyázat! Én magam kisvárosban éltem,