Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Kövesdi János: A „hétköznapi realizmustól” a játékos és ironizáló-groteszkig (interjú Bohumil Hraballal)

mint amennyit megkíván az igazság, én saját magam oda-odasózok magamnak, a fene sem érti egészen, miféle szokásból, szeretem időnként pocskondiázni magamat, a három legutolsó könyvem nem egyéb, mint önmagam kritikus szemlélete, megengedem magamnak azt a luxust, a nyilvánosság érdekében, hogy az említett három könyvet a velem együtt élő asszony, a feleségem meséli el, aki azáltal, hogy minduntalan leszól engem, voltaképpen aláássa a dicsőségemet...

# Majdnem elfelejtettem: Beismeri-e a „bűneit”, melyeket az Inzerát na dűm ..., A Toto mésto..., Morytáty... című könyveinek megírásával követett el? Hogy írná meg e műveit „új”, „eltolódott poétikája” szerint?

— Az olyan író, aki megírt egy könyvet, és nem érzett valamiféle bűntudatot, az olyan író, aki írt és közzétett bizonyos szövegeket, amelyekben nem próbált meg a tiltott almába beleharapni, az olyan író, aki írás közben semmi olyasfélét nem érez, hogy írásával megsértett valakit, hogy olyan dolgokat mondott, amilyeneket illedelmes társaságban nem szokás mondani, szóval hogy írói ténykedésével megpróbálkozott mi" tosztalanítani és lerombolni az öregedő oltárokat, nos az olyanfajta tollforgató szerintem nem író... Mindig jót mulatok, könyörtelenül mulatok önmagamon, amikor boncolgatom, elemezgetem magam, amikor fellapozom az Inzerát na dűm ve kterém už nechci by diet (Hirdetés a házra, melyben már nem akarok lakni) vagy a Morytáty a legendy (Moritátok és legendák) némely darabját. Ilyenkor mindig valami olyasféle érzés fog el, mintha kiskanállal eszegetném az agyamat, mint pohárból a fagylaltot... De hát így kell lennie, hiszen mívégre van az író? És én voltaképpen nem is vagyok az az úgynevezett nagy író, mert hiszen nincs bátorságom hozzá, mint Prométheusznak volt, hogy a saját májamért cserébe megszerezzem a tüzet az emberiség számára. De mégis! Az az én tíz-egynéhány évvel ezelőtti májműtétem, noha csupán a szike nyelének a végével is, de megérintette egy kicsit a Prométheusz-mítoszt... Az ostyamorzsában benne van az egész Krisztus .. .

© Csodálom a Gyöngéd barbárok című könyvének, ennek az „eseményekkel, a prágai külváros két alakjának belső monológjával és sajátos beszédmódjával fogazott fogaskerekekként egymásba simuló" két történetnek a gondolati mélységét és egyáltalán filozófiai gazdagságát. A kritika és az olvasók különféleképpen interpretálják ezt az ön költői kettős regényét. Hogyan értelmezi saját maga ezen alkotásának filozófiai lényegét? A könyv cseh kiadásának végén egyebek között ezt olvasom az ön szerzői vallomásában: „Kluby poezie, to fsou klovajíci a proklubávajíci se texty... (A Gyöngéd barbárok csipkelődő és böködő szövegek ...).

— Szeretném felhívni rá a figyelmét, hogy nemcsak a Gyöngéd barbárok csipkelődő és böködő szövegek, hanem az utóbbi időben írt szövegeimnek a többsége böködi az összes konvenciót, amelyeket magam és magunk körül észlelek; arra törekszenek, hogy ezeket a konvenciókat elhengergessék valahová máshová, a mi napi ügyeink és életeseményeink túloldalára, a valószerűtlen és szemünket homályosító események holdjának tőlünk elfordult oldalára, mert csak akkor lehetnék valóban az, aki vagyok. Ügyszintén rádöbbentem, hogy ez az én bizonyos filozófiai mélységem, amint maga eltúlozva mondja, semmi egyéb, mint merész és komoly játék.

% Amint az szinte kézenfekvő, e könyvének írása közben Hegel dialektikája is inspirálta: ,,... mert osztom Hegelnek azt a nézetét, hogy az értékes ember ritkán nemes; és hogy a bűnöző ritkán gyilkos. Ha tudnék írni, akkor az ember nagyon nagy boldogtalanságáról és nagyon nagy boldogságáról írnék könyvet. Könyvekkel és könyvekből tanultam meg, hogy az ég egyáltalán nem emberséges, és az, akinek van sütnivalója, szintén nem emberséges, nem mintha nem akarna az lenni, hanem mert így vétene a józan gondolkodás ellen. Kezem munkája nyomán hidraulikus présemben értékes könyvek semmisülnek meg, és én ezt az áradatot, ezt a lavinát nem tudom megállítani. Én csak egy gyöngéd hentes vagyok” — monologizál magában Hanta, két főhősének egyike. Természetesen egyetértek önnel, hogy az új társadalom építéséhez talán a legfontosabb „átépíteni” az emberek gondolkodását, miként az valóban szükséges szocialista társadalmunk számára. Nézete szerint mit kellene tenni ahhoz, hogy „... az egek emberségesek legyenek, hogy a hidraulikus présekben ne pusztuljanak el a ritka könyvek” és egyéb társadalmi értékek?

— Megpróbálok hasonlatot keresni a korra, melyben élünk: olyan, mint egy kettétörött deszka, s a törés helyén keletkezett szálkák nemcsak a szívünkbe, hanem az