Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - Koncsol László: Ütemező VIII.
Anakreóni verssor Anakreón görög költő (i. e. 572?—497?) és követői nevéhez több időmértékes sorfaj is kapcsolódik. Ilyen az emelkedő jónikusokból (ti-ti-tá-tá) álló anakreóni tizenhatos, más nevén jónikus tetrameter (tetra, tettara, tesszara: négy), a molosszussal kezdődő, emelkedő jónikussal folytatódó és spondeusszal végződő anakreóni tizenhetes, valamint az ugyanilyen, de spondeuszi zárlat nélkül maradó anakreóni tizenötös. Legfontosabb azonban a negyedik, az anakreóni hetes (olykor nyolcas), amelyet latinul hemiambus (magyarosan hemijambus), anacreonticus versus, görögül hémiambosz, illetve anakreón- teion néven is emlegetnek. Hét vagy nyolc szótagból áll; alapmértéke a jambus (ti-tá) vagy ritkábban a trocheus (tá-ti); az előbbi változatban az első ütem jambusát anapesztus (ti-ti-tá) helyettesítheti, s ilyenkor a szótagszám nyolcra szaporodik; az utóbbi változat sorai mindig nyolc szótagosak. Ez az anakreóni líra legnépszerűbb sorfaja, ezért is kapta ő az anakreóni verssor nevet. A jambikus anakreóni hetes három egész és egy csonka záró jambusból áll. A jam- bust, persze, ha a kifejezendők indokolják, spondeusz (tá-tá) lassíthatja vagy táncos choriambus (tá-ti-ti-tá) élénkítheti. íme, a Kötődik a fehérnép c. anakreóni dal, Szabó Lőrinc fordításában: „Kötődik a fehérnép: / »Anakreón, öreg vagy, / fogd tükrödet, .gyönyörködj / nem-létező hajadban, / tündöklő homlokodban!« ... / Én, hogy hajam van-é még, / vagy megszökött-e, azt nem / tudom; de azt igen, hogy / vénnek annál vigaoban / való mulatni, mennél / közelebb ér a sírhoz!" (A fordító a kiemelt szópárokban csak megközelítő pontossággal adta vissza a choriambusokat!) Az anakreóni nyolcast a görög lírikus Szüret című versének egyik részletén mutatjuk be, Babits Mihály fordításában. (Emlékeztetőül: a nyolcas változatban a jambikus sorok elején, olykor közepén egy-egy anapesztus — ti-ti-tá — áll): „A sörérbogyójú szőllőt / kosarakba gyűjtve vállon / viszik ŕ/jak és leányok; I de a kádba öntve már csak / a legény tiporja vígan / locsogó musttá a fürtöt; / kiabál s dicséri Bacchost / vidám íaposó-dalokkal, / amikor csobogni hallja / a toroknak kedves újbort, / amiből vének ha isznak, / remegő bokájuk ugrál / s lobog ősz hajuk a táncban.." (A „hajuk a tánc” szótagcsoport paeon ütemű: ti-ti-ti-tá. A sorkezdő anapesztus és az őt követő paeon kétszeresen fölgyorsítja a sor iramát; így az ütem együtt táncol a víg öregekkel.) Ez bizony nem a hősi daktilikus hexameterek pajzsos-dárdás világa és muzsikája! Az anakreóni versmérték a jambusok könnyed, évődő, csúfondáros, szerelmi vallomásoktól és baráti borozgatások hangulatától édes lírai világába tartozik: ez a vallomás költészet, a líra birodalma. A trochaikus lejtésű anakreóni nyolcas bemutatására álljon itt az Önmagához c. vers egy részlete: „Csupa zsenge mirtusz-ágon, / csupa lóherén heverve / akarok vigadni bor közt; / s csak Erósz legyen, ki ingét / a nyafcába hánccsal öZti, / s boromat kehely- be íöZti..(Devecseri Gábor fordítása. Megjegyezzük, hogy a sorok első kettős tro- cheusát egy-egy paeon v. paión — ti-ti-tá-tí — helyettesíti, ezért a sorkezdő szótagokat, rövidek lévén, inkább csak eszmeileg, a rájuk eső természetes nyomaték miatt, s nem egészen szabályosan emeltük ki. Az itt szereplő, ún. harmadik paión másik fele trocheus.] Az anakreóni sorfaj és líra a tizennyolcadik-tizenkilencedik századforduló magyar költészetében lett népszerű, s a hősi és romantikus mellett fontos szerepet játszott egy köznapibb, polgáribb, derűsebb irodalmi világkép kialakításában. Egyik legnagyobb magyar mestere Csokonai Vitéz Mihály volt. Költőnk mélyen értő és lelkes elméletírója, sőt esztétája is lett az anakreóni lírának, amelyet így jellemez: „Ezeknek az ő daljainak joglalatjok, a szerelem, a bor, az öröm, a megnyúgodt lélek, csendes és szorgalom
