Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Koncsol László: Ütemező VIII.

nélkül való élet, barátság, szépség, tavasz, rózsa, galambok stb. Nincs azokban semmi fajtalanság, részegítő és lázadó indulat, vastag baromi gyönyörködés; hanem csak nyájas enyelgés, rendkívül való vidámság, lomhaság nélkül való elérzékenyűlés, könnyű és szabad epikureizmus. Az Anakreon világában csak a jelenváló szépet, jót, gyönyörűt keresi az emberi lélek, a fösvénységtől, nagyravágyástól, haszontalan aggodalmaktól üres lévén, érzi, hogy jó az élet, és a halált is csak úgy nézi, mint az örömnek és megelégedésnek utolsó pontját, melyen meg kell nyugodni...”

Csokonai bűbájos anakreóni dalokkal ajándékozott meg bennünket. Idézzük A boldogság címűt: „Most jázminos lugasban / E nyári hűvös estén / Lillámmal ülök együtt; / Lillám velem danolgat, / És csókölódva tréfál, / Míg barna szép hajával / Zefír susogva játszik. / Itt egy üveg borocskát / A zöld gyepágyra tettem, / És gyenge rózsaszállal / Száját be is csináltam. / Amott Anakreonnak / Kellő danái vannak / Kaskámban friss eperrel. / Egy öszveséggel illy sok / Gyönyörűt, becsest ki látott? / S ki boldogabb Vitéznél?” (Az aláhúzott szó mértéke anapesztus: tl-ti-tá; ez a sor tehát nyolcas!)

Remek anakreóni dalokat írt Csokonai meghitt debreceni barátja, a Ludas Matyi szerzője, Fazekas Mihály is, Kazinczy Ferenc pedig bevallja, hogy Anakreón kedvéért kezdett görögül tanulni. Bájosak Weöres Sándor régies anakreóntikái, a Psychében, s megrendítőek, főképp a sok baljós sugallatú „talán”-na\, Vas István idegesebb ritmi- kájú, több ritka verslábból szőtt, modern anakreóni vallomásai, például a Korán sötétedik c. darabban: „Korán sötétedik már / És hirtelen hideg lesz / Mikor beáll az este / Két fenyő feketéi! csak / Majd az is elmosódik / Az általános éjbe / Ideje ágyba bújni / Az ágyban meleg ágyban / Csak míg telik erőnkből / Kis ideig mulatni / Ha tudunk elaludni / Tán holnap újra nap lesz / Köd reggel köd a rózsán Talán a pára fölszáll / Talán nap süt ki újra / Nap kurta őszi útja / Talán talán talán még.”

Anakreóni sorok

A morcos fűzfalombok s az elpihent bozót közt lázas-tüzes szemével már átlesett az alkony, és ott lapul az este egy ködlő hegy gerincén, s az éj is ott kukucskál a messzi láthatáron.

Egy vén halász a víznél hálóját lesve gubbaszt, és tudja mind a fűzfa, hogy vége lesz a láznak. Egy gólyapár a vedlő malamtetőn vigyáz most, és tücskök nászdalától visszhangos még a vízpart. A föld fölé hajoltak

a maggal dús kalászok, s egy kéken égő csillag áll őrt az ében égen.

Egy vad bagoly suhant fönn sötét szárnyát kitárva, lenn sóvár képű róka osont a vadcsapáson, hol fürge lábú kisnyúl cikázott könnyű kedvvel, s elnyújtott vészi jelzést adott egy réti szárnyas.

Föl is neszeit a jelre a két szép, karcsú gólya, és minden szörnyű titkot elleplezett az éjjel.