Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Dobos László: Grácia (elbeszélés)

a haját. — Nem mondom, hogy most rögtön válaszolj, lehet később. Máskor. De szeretném, ha lennél nekem is. Valami nagy frissesség van benned, tudsz magad körül hangulatot teremteni; ez a színészmunka feltétele: hangulatot teremteni a puszta megjelenéssel is. Ezért is tetszel sokaknak, megérinted az embereket anélkül, hogy kinyújtanád a kezed ... Én tudnék benned dolgokat tudatosítani, felerősíteni, amit csak ösztönösen érzel...

Mosollyal, csak mosollyal válaszol a lány, a férfi biztatásnak, elfogadásnak véli ezt is, s menne a lánnyal ezen a kedves, meleg ösvényen ...

— Grácia, figyelsz rám, Grácia? — szólt kérlelőn a költő. — Én szerepet, nagy szerepet szánok neked. A legnagyobbat. Kultúránkat te vidd hírül a világba. Legyél a hírmondónk. Ezt vállald fel. Erre készülj fel, ezáltal lehetsz nagy színésznő, én életprogramot ajánlok neked. Ne a nagy nevek után kapkodj, a közelivel indulj, amiből kinőttél, ami a bőrödre ragadt. .. Ha akarod, én elvezetlek a költészet lényegéhez.

— A szerelemre kell rávezetni Gráciát — nevet báró. — Számára szerintem most ez a fontos. Csak dönteni nem tud, választani. Ma éjszaka pedig ezt kellene dűlőre vinni, kiszabadítani a mosoly országából. Grácia, itt van erős vállunk, karunk ... Mindenünk erős. Tegyél próbára, vagy fogadd meg a tanácsom, én elvezetlek a szerelemhez, Grácia. Nemrégen azt álmodtam, hogy négy varjú kényelmesen elfért a dákómon.

— Pfuj!

— Állj! — intette a rendező. — Előbb elméletileg kell a dolgokat tisztázni. Van egy ajánlatom: itt, e szent helyen, ma éjszaka alapítsuk meg a szexuológiai tanszéket, s mindenki székfoglaló beszédet mond.

— Ne tréfáljatok — szeppen meg a lány —, ugye csak tréfálsz? Egyáltalán, milyen előadásról beszélsz?

— Ne izgulj — csitítja —, ez még csak a bevezető elmélet, a költészet után szex, vagy ha szebben akarod: költészet és szerelem. Hisz nincs ebben semmi. Felnőttek vagyunk, nagykorúak. Miért? Mindenki elmondja a véleményét. Te is. Szavazzunk: ki van ellene?

— Pedig most nem szabadulsz — öleli magához Gráciát báró. — Ez most csapda is. Minden lezárva, körben őrség ... Váltsd meg magad, te büszke lány. Váltsd meg a büszkeséged ... Hisz hallhattad, mindnyájan akarunk.

— S mi lenne a váltság?

— Csók, bevezetőként egy csók.

— Ez komoly, vagy játék?

— Sorba állunk, s akit legmelegebben csókolsz, az jelez. Tehát hölgyválasz, van ilyen a bálokban is, megfordítjuk a dolgot. Rád bízzuk. Vagy választasz, vagy mindenkit egyformán.

— S mire jó ez? S mi van akkor, ha a választást nem most akarom megejteni? Ez így erőszak, kényszeríteni akartok.

— összerázkódunk, jobban összemelegszünk ... A szex lebont minden falat — okoskodik a rendező. — Tulajdonképpen azt akarjuk, hogy ez az éjszaka töröljön ki belőlünk minden különbözést. És gátlást. Legyünk egyformák, tegyünk egymás közé egyenlőség- jelet; próbáljuk meg végigcsinálni.

A sor elején imbolyogva a rendező áll.

— De csak a homlokotokat.

— A szánkat.

Szűkre hunyt szempillák alól mind a négy férfi a lány arcát vizslatja: amikor hozzáhajol, és ahogy hozzáhajol. Grácia senkinek sem kereste a tekintetét: éppen csak rálehelt az ajkakra. A másik kettőnek úgy tűnik, hogy a főnök és a rendező esetében a tört másodperc idejénél tovább időzött a lány.

— Akkor mi kiestünk, báró.

— Döntetlen, igazságos döntetlen — védekezett az operaénekes, s próbált fölényes lenni. — A reggel még messze van ... — Egy pillanat alatt átváltozott, nagy széles fogai közül szivárgott a füst, és mosolygott, miként a kakasülőről lehet.

— Tavasszal szeretnélek elvinni hozzánk, Grácia, a Rimához. Láttál már kiscsirkét? Vagy kiskacsát? Március végére nálunk a fák rügyei a mellbimbót mintázzák, a szüzesség napjáig tartó leányságot. Apám a fronton halt meg, de anyám az égből szállt fiastyúk: olyan takargató szeretet.